Robbanás

Ugyanis gazdaságunk kibocsátása, ezzel kapcsolatos képessége, potenciálja a két-három százalékos éves növekedési ütemre elegendő, ez pedig vajmi kevés a felzárkózáshoz. Még ha első pillantásra elcsépelt „bűvszónak” tekintendő a konvergencia, tulajdonképpen arról van szó, hogy településeink mikor néznek majd ki úgy, mint Nickelsdorf, vagy éppen fizetésünk kitart-e a hónap végéig, abból tudunk-e félretenni, s ha igen: mennyit. Jut-e a havi fixből színházra, mozira, nyaralásra-telelésre. Közép- vagy felsőfokú képesítésünk piacképes-e. Nem ragozom, mindenki tudja folytatni.

Nálunk – az oly sokszor emlegetett – osztrák életszínvonal csak akkor jöhet össze, ha „berobban” a magyar gazdaság, és hosszú időn át kétszer-háromszor jobban tudunk bővülni, mint Ausztria. Ráadásul nyugati szomszédunk sem egyik napról a másikra lett az Európai Unió harmadik leggazdagabb állama. Utóbbit csak azért hozom fel, mert ha történetesen a portugálok lennének a „sógorok”, és nem pedig a dúsgazdag osztrákok, aligha fogna el bennünket állandóan a sárga irigység.

De mi is kell ahhoz, hogy jóléti ország legyünk? Ne legyünk naivak, az emberek többségét ez a kérdés foglalkoztatja. Valószínűleg a közgazdaságtannal napi szinten nem foglalkozók is fújják már a választ: normális munkahelyek, normális fizetések. Mint a határ túloldalán. A leegyszerűsített képlet mögött persze ott állnak a nagyon is bonyolult összefüggések: hatékonyságot, termelékenységet és a versenyképességet átfogó új reformok, intézményi és stílusbeli változások, a közbizalom megerősítése, a korábbinál átláthatóbb és végiggondoltabb, távlatos gazdaságpolitika. Egyszóval: stratégia.

Könnyű persze tanácsokat adni a hatalmon lévőknek, s elvárni olyan intézkedések meghozatalát, amelyek javítják az általános életnívót, csakhogy közben a kormánynak fizetnie kell a nyugdíjakat, a különböző segélyeket, s működtetnie is kell a nagy rendszereket, mint pél­dául az egészségügy, az oktatás. Eközben törleszteni szükséges az örökölt államadósságot, és egy sor olyan feladatot (határvédelem, belső rend és igazságosság fenntartása) ellátnia, amely nem pusztán leköti az ener­giákat, hanem még a pénzt is visz.

A jelek szerint a kormány, a Nemzetgazdasági Minisztérium nagyon komolyan vette, javítani kell a magyar versenyképességen, mert az új, gazdaságélénkítést szorgalmazó döntéseket úgy hozta meg, hogy egyeztetett a gazdasági és szociális partnerekkel. A tét nagy: több száz milliárd forintot mozgatnak meg a költségvetésben az új intézkedések.

Nem szabad azonban szem elől téveszteni, úgy kell a kormánynak gyorsítania a növekedést, hogy a hatalmas erőfeszítések által megteremtett kiegyensúlyozott állampénzügyi helyzet is fennmaradjon. Egyensúly és növekedés (copyright by Matolcsy György) – momentán adott, ám a turbófeltöltőre is szükség van.

Nem csak azért, mert nem mondhatjuk el, hogy túl vagyunk a nehezén – amerikai helyzet, Brexit, közelgő francia és német választások –, hanem azért sem, mert a megelőző időszak viszonylag jó teljesítményét mechanikusan nem lehet előre vetíteni, abból kiindulva, hogy a jövő olyan lesz, mint a múlt. Az említett nagypolitikai tételek mellett a várható amerikai kamatemelés szivattyúként szippantja ki a tőkét a feltörekvő piacokról. A világgazdaság – döntő részt a kínai gazdaság által kiváltott – lassulása sem kedvez az olyan kicsi, nyitott és a kivitelre ráutalt államnak, mint Magyarország. Ebből következik, hogy a teljesítmény megőrzésére – és még inkább javítására – pótlólagos erőfeszítésekre lesz szükség, méghozzá nem a távoli jövőben, hanem amíg nem késő. Vagyis arra, hogy esetleg kedvező a nemzetközi környezet, s ezért fut a szekér, nem lehet építeni, mert nem mindig lesz ilyen a világ. Emellett még akadnak negatív gazdasági hungarikumok – kivándorlás, munkaerőhiány, bérfeszültség –, amelyeket megoldani azonnal képtelenség, de mielőbb orvosolni kell.

Jó az irány – a fentiek után tömören ezt lehet mondani a kormány új, élénkítőcsomagjáról. A minimálbéremelésről, a járulékcsökkentésről, a garantált bérminimumról, valamint a kilencszázalékos társasági nyereségadóról. Ráadásul a megismert tervek több évre vonatkoznak, azaz most a kiszámíthatóságot aligha lehet hiányolni az intézkedések közül.

Persze lehetne még emlegetni, hogy súlyos gond a duális gazdaság működése: míg a globális vállalatokkal és a szolgáltatásaik színvonalával nincs gond, addig ezzel szemben áll az egymillió embert foglalkoztató közigazgatás, amely lehetne hatékonyabb. Ugyancsak egymilliós a kis- és középvállalkozói réteg, amelynek szintén alacsony a versenyképessége és a termelékenysége. Pár esztendő és véget ér az uniós pénzesős korszak, azt követően csak a bankok és a tőzsde segíthet a finanszírozásban.

Úgyhogy rengeteg teendője van a kormánynak, a minisztériumnak és a jegybanknak. Addig is nyugtázzuk: a kormány mostani bejelentései tényleg felértek egy robbanással: nagyot szóltak és füstjük is volt.

Hogy mekkora lesz a lángjuk, nem pusztán a döntéshozókon múlik. Hanem a gazdaság egészén.