Rejtett funkciók

Ennek elsődleges oka talán abban rejlik, hogy a közvélemény nem tud (vagy nem mer) indokolt mértékben elvonatkoztatni az egyén szintjétől, ahol változatlanul az egyik oldal megtorlást, a másik pedig erre válaszként továbbra is emberi jogokat kiált.

A sablonok, illetve a liberálisok szűklátókörűségből fakadó individualizmus hátrahagyását követően azonban kiderülhet, milyen össztársadalmi előnyökkel járhat a halálbüntetés visszaállítása.

Az első és legfontosabb, hogy amennyiben egy adott életellenes bűncselekmény elkövetőjét ily módon sújthatja a törvény, az nem pusztán a közösség elrettentését szolgálja a hasonló tettektől, de a jogrendszerbe, végső soron az államba vetett bizalmat is erősíti. Amíg a büntetés nem arányos a bűnnel, addig nem lehet elvárni, hogy a törvényeket komolyan vegyék. Ugyanis a jogállam nem arról szól, hogy ezer meg ezer formális keret között jó esetben lesz „majd valamikor valami”, hanem arról, hogy az elkerülhetetlen szankcióknak komoly súlyuk van. Egy ilyen súly – mint a halálbüntetés – lehet a záloga annak is, hogy amennyiben a tettesek valamilyen etnikai, vallási vagy más csoporthoz tartoznak, a büntetés az egyénre redukálódjon.

A közösség a bűnöstől határozottabban határolódhat el, mondván, az illető tudta, hogy tettéért az életével fizet, mégis elkövette a bűncselekményt. Ez a fajta vakmerőség azonban az egész csoportról komplexen soha nem lesz kijelenthető, mint más, enyhébb büntetések esetében. Mindez hozzájárulna a társadalmi csoportok közötti feszültség mérsékléséhez is.

A halálbüntetés kérdésének felvetését az is motiválja, hogy a társadalom számára jelenleg nincsenek biztosítva olyan intézmények, amelyek lehetővé tennék a folyamatosan felgyülemlő frusztráció levezetését. Az állam polgárainak szükségük van arra, hogy lássák: a rosszak elnyerik büntetésüket, és vannak irreverzibilis büntetések is. Nietzsche írta: „Ha kipiheni magát az erény, frissebben ébred” - makrotársadalmi szinten igazat kell adni neki.

Az említett frusztráció egyik oka a sok közül, hogy a kérdés máig tabunak számít, a nép állást sem foglalhat róla. Az Európai Unió számára még mindig fontosabb a konfliktuskerülés, mint a hatékony intézkedés. A bizonyos bűnökkel szembeni tehetetlenség elleplezése még mindig a civilizáltságra, a demokráciára és a felelősség helyett a jogokra való hivatkozással történik. Aki mást állít vagy kezdeményezni próbál, automatikusan kívül helyezi magát a „felvilágosultak” körén.

A hazai belpolitikában tartja magát a nézet, hogy fokozott társadalmi feszültségek idején erősödnek a szélsőségek. A feszült hangulatot a radikális párt korábban, amikor a halálbüntetés mellett érvelt, csak tünetileg próbálta kezelni. A Fidesz tényleges politikai akaratán túl, amely a szankciók bővítését célozza, jelenleg nem pusztán a Jobbik tematikájának kiüresítése zajlik, hiszen amennyiben igaz, hogy az intézkedéssel a feszültség csökkenne, az egész radikális jobboldal iránti igény jelentősen hagyna alább.