Régi csibészek

A Kedves Olvasó ne amolyan hétköznapi csodákra gondoljon, mint hogy valaki látta a büfében Elvis Presley-t update Norbival májas hurkát falatozni, vagy a belga meccs előtti mámorban megjelent előtte Puskás Öcsi bal lába. Az ilyesmi a kánikulában bármikor megtörténhet, szóra sem érdemes, az ilyen hír még bulvárhíradóba is csak nagyobb szabadságolások idején kerül be.

Az újbudai csoda azonban igazi mirákulum volt.
A Magyar Szocialista Párt nem jelentette be megújulását.

Ilyesmi az elmúlt bő negyedszázadban ezzel a párttal még egyetlen kongresszus után sem fordult elő. Eddig szinte kivétel nélkül ment a hablaty a reformról és friss gondolatokról és munkamódszerekről, nem volt szocialista megmondóember, aki ne bizonygatta volna véreresre dörzsölt szemekkel az újságíróknak: most már tényleg, de tényleg nagyon megújulunk!

A Magyar Szocialista Párt természetesen fennállása során soha a büdös életben nem újult meg. Az maradt, amivé akkor vált, amikor az első „megújhodásakor” az állampárti MSZMP-ből kihagyva a munkás szót átmentette a pártvagyont és pártbürokráciát az „új világba”. A névváltással kapcsolatban egyébként az MSZP-vezérek kivételesen szavatartónak bizonyultak: a melós érdekeit tökéletesen semmibe veszik azóta is. A baloldal csak máz. Valamilyen címke mégiscsak kell az árura, ennek meg évtizedekig volt egy monopolizált vevőköre.

A Magyar Szocialista Párt nem más, mint a volt MSZMP-s és KISZ-es közép- és vezető káderek, valamint a hozzájuk kapcsolódó, volt állami cégekből, bankokból kikerült csinovnyikok érdekszövetsége. Ez az alkubrigád természetesen időnként kibővül – ezt hívják fiatalításnak –, marakodnak és veszekednek is egymással, de a pártüzlet alapja mindig változatlan marad. Ezt még a jó Gyurcsány sem akarta felrúgni, ő csak a saját haszonkulcsát akarta bitang nagyra emelni a többiekéhez képest. Ki is tették akkor a buliból. A 2010-es összeomlás után az „öregek” a háttérbe vonultak, jött az arcszőrzetét kampányról kampányra váltó Mesterházy, majd a minden szempontból felfoghatatlan Tó­biás. Nem lóg ki ebből a sorból az „én vagyok a baloldal örökös reménye, de azért kényelmesebb a szegedi polgármesteri szék” Botka László sem. Ezek a „fiatalok” tehetségük és munkabírásuk arányában igyekeztek saját háttérbázist teremteni, saját embereket behozni a pártvezetésbe, de a végén rendre hoppon maradtak. Az igazi pártkasszához, a tényleges párthatalmi döntésekhez sohasem férhettek hozzá. Megbuktak választó és párttag előtt egyaránt. A rendszerváltáskori üzletet létrehozók, illetve azok alkuörökösei most úgy döntöttek: hat év elég volt a háttérben, ideje újra előtérbe lépni.

És hogy miért éppen most? Alighanem két meghatározó okuk is volt rá. Az egyik, hogy előbb vagy utóbb a háttérhatalom óhatatlanul legyengül, ha nincs megbízható címlapos képviselője. A másik, hogy ugyan az országos hatalom visszaszerzése nem reális, bizonyos, elsősorban önkormányzati pozíciók megkaparintása létérdek, mert ha nem, elfogy a pénzes hálaállás, bukik a ’89-es alku, egyre többen fognak kiszállni, félrelépni, a külföldi szponzorok is eltűnhetnek. Erre épül Molnár Gyula és Hiller István új stratégiája. Ez természetesen nem új ötlet, ez inkább a rendszerváltáskori alku megerősítése, értelemszerűen bizonyos feltételekkel való újrakötése.

Hogy kivel? Önök is tudják a választ.

Molnár és Hiller eddigi párt- és egyéb sarzsijainak utánanézhetnek az interneten, fel fog tűnni, hogy dicsőséges és balhés ügyeikben párhuzamosan vagy éppen együtt haladnak egy bizonyos Gyurcsány Ferenccel. Most újra össze akarják hozni a „nagy csapatot”, mindegy, hogy milyen formában, pártszövetségben, választási összeborulásban vagy valamilyen új, demokráciavédő sokszínű formációban. Gyurcsány erre nyitott, a viszonya az „öregekkel” a „tudom, hogy tudod, hogy tudom” örök érvényű maffialogikán alapul, ismerik egymás árát.

Mire jó ez? Rövid távon a választásokon megszerezhető pozíciók biztosabb elosztásában, káderek kielégítésében. Úgy számolnak, ha együtt lesznek, akkor ők a második erő, kormányváltó potenciál nélkül persze, de azért már erre is lehet „kölcsönt” felvenni, itthon és külföldön egyaránt. A „fiatalok”, ha beállnak a sorba, kapnak ezt-azt, Mesterházy vagy akár Harangozó is lehet frakcióvezető, a pletyka szerint ezt a szombati kongresszuson jól megszolgálták. Az új Molnár–Hiller–Gyurcsány-koalíció kifelé az „Orbán diktátor szétveri Európát” mantrát fogja sulykolni, azzal a pult alatti üzenettel, hogy ha nem rájuk szavaznak, nem lesz többé unió, szabad utazás, Milka csoki és diétás kóla. Jó, ha úgy alakul, jöhet némi fasisztaveszély és demokráciaféltés is, a Klubrádió hallgatójának is meg kell adni, ami az övé…

A balliberális értelmiség az összefogásra felvisít örömében, gyújthatják újra a 2006-os örömtüzeket. Szinte minden értelemben.

Most ez a szoci megújulás csodája.