Putyin

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin.
Nehéz ember.

Soha ne üljenek le vele sakkozni, számtalan lépéssel előttünk jár már nyitáskor, sőt, sokszor a tábla is bőven az övé. Nem csal, nem kever, nincs rá szüksége. Ereje van, és erőt sugároz, mert egyben hisz, egyet képvisel. Oroszországot. Oroszország elnökének ez legalább annyira elnézhető, mint Barack Obamának a hamburgerkultúra népszerűsítése.

Nehéz vele tárgyalni. A Fehér Ház említett gazdája nem véletlenül kedvelte jobban, amikor Dmitrij Medvegyev volt hozzá hivatalos. Dönteni persze akkor is Putyin döntött, de a tengerentúli egónak jobbat tett a mosolygós jelenlegi miniszterelnök. Angela Merkel és Francois Hollande a múlt héten Minszkben újra megtapasztalhatta, hogy Vlagyimir Putyin „kifáraszthatatlan”. A tizenhat órás maratoni tárgyalás után a német kancellár és a francia elnök gyaníthatóan a pokolba kívánt mindenkit, aki az ukránokkal kapcsolatban akart tőlük bármit kérdezni. Putyin viszont olyan volt, mint mindig: kimért, talányos és magabiztos.

Nem lehet vele nem tárgyalni. Tetszik vagy sem, ma Moszkva nélkül egyetlen komolyabb kérdés sem oldható meg a világon. Bizonyította és bizonyítja ezt Irán, Szíria, és igen, Ukrajna is. Eme írásnak nem feladata, hogy az ukrán tragédia okait boncolgassa, de talán az így is bizton állítható: ha a tengerentúli stratégák színes forradalmak kreálása helyett az Oroszországgal való tárgyalásra koncentrálnak, ma Ukrajna neve legfeljebb a híradók végi „kis színesekben” jelenne meg. S reggel nyugodtan kelne, dolgozni menne, boldogságot remélne több millió ember, akiket hetven évvel a nagy borzalom után újra aknatűz ébreszt. S élne, a szó legszorosabb értelmében élne ötvenezer ember, akiket eddig feláldoztak a „demokratizálódási folyamatban”.

Az Európai Unió jelenét és jövőjét meghatározó Angela Merkel után „percekkel” érkezett Budapestre Vlagyimir Putyin. A magyar „patrióta demokratikus” ellenzék vezérei, Soros György civilségben egymásra licitáló pesti kuncsaftjai a német kancellártól az „orbánizmustól” való felszabadulást várták. Nem jött be. Magyarország diplomáciai súlya növekedett. Putyin látogatása ellen mindent megtettek, talán nemcsak közvetlen megrendelésre, de mindenképpen külföldi piros pontokat remélve a magyar–orosz kapcsolatok megfúrásától. A bolgár kormányfőnek ez sikerült a Déli Áramlat kapcsán, imádják és támogatják is egy óceánnal arrébb. Kérem, helyén értsék, Putyint tüntetéssel köszönteni hihetetlenül demokrata dolog volt. A muszkaveszély a kertek alatt, Paks pedig nem áramot, hanem KGB-ügynököket termel, amikor éppen nem a zöldmozgalom mimózáinak biztosít norvég alapítványi apanázst. Meg persze a témához mindenképpen tartozó illiberalizmus is egy gonosz dolog, plakátra való – henye, Bolgár urat rumaromával keverő háziasszony az, aki ilyenkor nem kap a sodrófához.

Érthető az is, hogy külföldről importált forgatókönyvvel sokkal egyszerűbb tüntetgetni, meg egyébként is macerás folyton angolról oda-vissza fordítgatni a nagyszerű szlogeneket, nemzetközi médialátogató is értsen a transzparensből, Putyin no, meg nyet is, minden más veri okés…

Vlagyimir Putyinnal tárgyalni kell. Használva a nyet szót is, ha úgy adódik. Putyin ezt megérti, és a tegnapi tárgyalásokon is előfordult, hogy nem mindent láttunk ugyanúgy. Ez így van rendjén két független ország között. Akkor is, ha az egyik nagyobb, mert akkor sem kell meghunyászkodni.

Oroszországgal a minket érintő meghatározó kérdésekben meg tudtunk egyezni, egy sor kérdésben pedig megfelelő alapot teremtettünk a jövőhöz.

Magyarország energiaellátásának kérdésében lépni kellett. A Déli Áramlat-projekt kudarca után új megoldásra volt szükség. Könnyű azt mondani, hogy most a piaci gázár kedvező, és talán az lesz később is, vásároljunk nyugati energiatőzsdén, jobban megéri. Csakhogy egyetlen magára valamit is adó ország nem vág neki úgy a jövőnek, hogy nincs biztos energiaforrása. Jelenleg Közép-Európában ezt Oroszország tudja csak biztosítani, minden „éppen hogy” Magyarország energiafüggőségét növeli, az ellátást teszi kockázatossá.

Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tegnap a tervezettnél tovább tárgyalt. A két államférfi arcán az esti sajtótájékoztatón látszott, nem volt ez könnyű „menet”. Azonban a jelek szerint sikerült azt elérni, ami mindkét ország érdekében áll, s egyik értékeit sem sérti.

Összegezzünk: Oroszország kikerülhetetlen szerepben van Európa „szebb jövőjét” illetően. Mi időben léptünk, időben állapodtunk meg vele. Hazánk tekintélye, függetlensége úgy nőtt ezzel, hogy nem kockáztattuk eddigi szövetségesi elkötelezettségünket. Nehéz „menet” volt, de erősebbek lettünk általa.