Vélemény és vita
Pukli István és a nagyapja
Pukli nem aggódó pedagógusként, inkább balliberális politikusként nyilvánul meg, akit szokás szerint csakis az éppen aktuális érdeke irányít.
Pukli Istvánnak, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának feltűnése után először a korábbi elvbarát Zuschlag János célozgatott arra, hogy amikor a csalások történtek, akkor arról a többi derék szekszárdi ifjú szocialista vezetőnek (így tehát Puklinak) is tudnia kellett. Ne csodálkozzunk azon, hogy Cusi néhány ügyet előhozott Pukli múltjából, hiszen Pukli felfelé bukott, Zuschlag pedig hat kemény évre börtönbe került. Néhány napra rá a Klubrádióban maga Pukli István hebegte el Bolgár Gyuri bácsinak, hogy bizony a nagypapa ávós volt, a testvére pedig másodszor ül kábítószer-kereskedelem miatt, ami azért, lássuk be, a testvér részéről visszaesőként nem kispályás tevékenységre vall.
Az izgalmas információkra az újságírók természetesen ráugrottak, Pukli azonban durcáskodik, meg akarja tiltani a médiának, hogy további adatokat szerezzen, karaktergyilkosságról beszél, jóllehet nem kell itt karaktert gyilkolni, éppen elég, ha szép lassan kiderül az igazság.
Pukli nem aggódó pedagógusként, inkább balliberális politikusként nyilvánul meg, akit szokás szerint csakis az éppen aktuális érdeke irányít. Az oktatás témája csak ürügy és sokadlagos téma nála, a médiában egyszer áldozatként, egyszer pedig a mozgalom hőseként kíván tetszelegni. Pályaíve nagyjából behatárolható: története igencsak hasonlatos lesz a zöld dossziéval handabandázó Horváth András volt NAV-munkatárs históriájához, mindketten az aktuális állásukat próbálták meg ugródeszkának használni a politikai életbe való átlépésükhöz. A balliberálisok addig sztárolják őket, amíg uszítani tudnak velük a regnáló hatalom ellen, s ha a lufi kidurran, egy másik csahos kutya után néznek.
Van azonban itt egy izgalmas szál, az ávós nagypapa története, akinek a létét Pukli igazgató úr (saját elmondása szerint) „tudomásul vette”, s most nem játszunk el azzal a gondolattal, mi lenne, ha a nagypapa véletlenül nyilas lett volna. Mivel Pukli hallgat a nagypapa nevéről, csak találgatni tudunk. Bauer „Körmös” Miklós vagy Pető László ÁVH-s tisztek nem játszanak, túlságosan is ismert nevek. Lehet, hogy arról a Burka Ignácról van szó, aki az Államvédelmi Hatóság Vizsgálati Osztályának Kémelhárító Alosztályán ávéhás alhadnagyként 1952 ősze és 1953 tavasza között a Mosonyi utcában verte anyámat, hogy az általa elképzelt vallomást kicsikarja, majd aki a BM III/1-a (Kémelhárító Vizsgálati) Alosztályáról 1981-ben ment nyugdíjba? Ki tudja?
Talán az sem kizárt, hogy a titokzatos nagypapa ávósból ÁVH-sá, majd rendőrré avanzsált, és ő az a rendőr százados, aki a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának VI/2. csoportjából a Kovács István fedőnevű ügynököt 1960. júniusában a Budapesti Szerszámgépgyárban beszervezte a „veszélyes ellenség”-ek (így például édesapám) megfigyelésére, ellenőrzésére és provokálására? Biztosat persze erről sem tudhatunk.
Izgalmas kérdés az is, hogy konkrét ismeretek hiányában hogyan is képzelhetjük el Pukli Pistike és a nagypapi kapcsolatát? A vasárnapi ebéd után tanítgatta az unokájának Sztálin híres mondatát: „Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva…”? Az esti elalvás előtt megsimogatta Pistike kobakját, átszellemülten arról mesélt, hogy a nagypapának bizony sokat kell dolgoznia, számos még az osztályellenség, és a fülébe súgta: te is az én vérem vagy, lesz még neked is dolgod a társadalom jobbításán.
Szegény Pukli Pistikének meg csak egy tanárlázadás vezetése jutott. Abba is belebukni látszik. Az általuk meghirdetett Nem leszek suliban akcióban az általános és középiskolások körülbelül három százaléka maradt otthon. Valljuk be, ez az összeomlás előszele, ennél még a DK-sok is többen vannak.
Ha a gyermekem a Pukli István által igazgatott zuglói Teleki Blanka Gimnáziumba járna, sürgősen másik intézménybe íratnám át. S ha a nem távoli jövőben Pukli egy kutyaiskola igazgatója lesz, biztosan nem hozzá járunk majd kiképzésre. Merthogy még a kutyámat sem bíznám rá.
Az izgalmas információkra az újságírók természetesen ráugrottak, Pukli azonban durcáskodik, meg akarja tiltani a médiának, hogy további adatokat szerezzen, karaktergyilkosságról beszél, jóllehet nem kell itt karaktert gyilkolni, éppen elég, ha szép lassan kiderül az igazság.
Pukli nem aggódó pedagógusként, inkább balliberális politikusként nyilvánul meg, akit szokás szerint csakis az éppen aktuális érdeke irányít. Az oktatás témája csak ürügy és sokadlagos téma nála, a médiában egyszer áldozatként, egyszer pedig a mozgalom hőseként kíván tetszelegni. Pályaíve nagyjából behatárolható: története igencsak hasonlatos lesz a zöld dossziéval handabandázó Horváth András volt NAV-munkatárs históriájához, mindketten az aktuális állásukat próbálták meg ugródeszkának használni a politikai életbe való átlépésükhöz. A balliberálisok addig sztárolják őket, amíg uszítani tudnak velük a regnáló hatalom ellen, s ha a lufi kidurran, egy másik csahos kutya után néznek.
Van azonban itt egy izgalmas szál, az ávós nagypapa története, akinek a létét Pukli igazgató úr (saját elmondása szerint) „tudomásul vette”, s most nem játszunk el azzal a gondolattal, mi lenne, ha a nagypapa véletlenül nyilas lett volna. Mivel Pukli hallgat a nagypapa nevéről, csak találgatni tudunk. Bauer „Körmös” Miklós vagy Pető László ÁVH-s tisztek nem játszanak, túlságosan is ismert nevek. Lehet, hogy arról a Burka Ignácról van szó, aki az Államvédelmi Hatóság Vizsgálati Osztályának Kémelhárító Alosztályán ávéhás alhadnagyként 1952 ősze és 1953 tavasza között a Mosonyi utcában verte anyámat, hogy az általa elképzelt vallomást kicsikarja, majd aki a BM III/1-a (Kémelhárító Vizsgálati) Alosztályáról 1981-ben ment nyugdíjba? Ki tudja?
Talán az sem kizárt, hogy a titokzatos nagypapa ávósból ÁVH-sá, majd rendőrré avanzsált, és ő az a rendőr százados, aki a BRFK Politikai Nyomozó Osztályának VI/2. csoportjából a Kovács István fedőnevű ügynököt 1960. júniusában a Budapesti Szerszámgépgyárban beszervezte a „veszélyes ellenség”-ek (így például édesapám) megfigyelésére, ellenőrzésére és provokálására? Biztosat persze erről sem tudhatunk.
Izgalmas kérdés az is, hogy konkrét ismeretek hiányában hogyan is képzelhetjük el Pukli Pistike és a nagypapi kapcsolatát? A vasárnapi ebéd után tanítgatta az unokájának Sztálin híres mondatát: „Mi, kommunisták, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk mi gyúrva…”? Az esti elalvás előtt megsimogatta Pistike kobakját, átszellemülten arról mesélt, hogy a nagypapának bizony sokat kell dolgoznia, számos még az osztályellenség, és a fülébe súgta: te is az én vérem vagy, lesz még neked is dolgod a társadalom jobbításán.
Szegény Pukli Pistikének meg csak egy tanárlázadás vezetése jutott. Abba is belebukni látszik. Az általuk meghirdetett Nem leszek suliban akcióban az általános és középiskolások körülbelül három százaléka maradt otthon. Valljuk be, ez az összeomlás előszele, ennél még a DK-sok is többen vannak.
Ha a gyermekem a Pukli István által igazgatott zuglói Teleki Blanka Gimnáziumba járna, sürgősen másik intézménybe íratnám át. S ha a nem távoli jövőben Pukli egy kutyaiskola igazgatója lesz, biztosan nem hozzá járunk majd kiképzésre. Merthogy még a kutyámat sem bíznám rá.