Pofon Brüsszelnek

Szabad a fű, szinte ajánlott a hasis, legális a prostitúció, lányok-fiúk kirakatban kínálják magukat. A futballcsapatukban elvétve van csak többgenerációs helyi lakos, vadidegent nemtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül a keblükre ölelnek, elnézik azok szokásait, esetleges kicsapongásait is. Náluk még a szélsőjobb vezére is lehetett meleg. Nincs náluk liberálisabb és befogadóbb nép kerek e világon. Szórakoztató és bevett sztereotípia ez Hollandiáról.

S erre mi történik? Ezek a hihetetlenül megértő és nyitott hollandusok azt mondják, az ukránok maradjanak ott, ahol vannak, szó sem lehet vízummentességről, uniós társulási szerződésről.

Még egyszer: nem a migrációba belecsömörlött németek, olaszok vagy görögök, nem a terrortól rettegő belgák vagy franciák mondják ezt. Nem a „maradi, konzervatív értékekhez csökönyösen ragaszkodó” közép-euró­paiak. Nem. Azok a hollandok mondják, akik ott voltak a közös európai gondolat születésénél, akik mindig élharcosai voltak a nagyobb nyitottságnak, az unió bővítésének. Ők sulykolták mindig, hogy nyíljanak meg a határok, sőt nincs és nem is kell semmilyen sorompó, sem a magánéletben, sem a politikában. S erre most azt kiáltják a világba: Az Európai Unió kapui maradjanak zárva! Nem néhány, a liberális média által véresszájú radikálisnak kikiáltott politikus üvölt, hanem a népszavazáson részt vett hollandok több mint hatvan százalékának ez a szilárd véleménye.

Ukrajnának üzentek ezzel a hollandok?

Részben igen. A hollandok nem kérnek a kijevi korrupció importjából, a politikai és gazdasági bűnözésből. A Majdan óta eltelt időben az Európai Unió euró százmilliókat, ha nem milliárdokat öntött Ukrajnába, s a pénznek enyhe túlzással nyoma veszett – habár egy-két eurót most alighanem felleltek Petro Porosenko elnök panamai offshore számláin. Semmi sem teljesült a kijevi ígéretekből, nincs semmilyen reform, sem gazdasági, sem szociális, sem emberi jogi, netán kisebbségi. Cinikus szempontból sem jobb a helyzet: a csábító ukrán üzletek zömét, a privatizációt tengerentúli és nem európai cégek nyerték. De félre a kufárszempontokkal: ott van a két éve lelőtt maláj gép esete. Százkilencvenhárom holland állampolgár vesztette akkor életét, a kijevi hatóságok – nem mellesleg washingtoni és brüsszeli asszisztálás és az amszterdami kormányzat „feledékenysége” mellett – azóta sem tisztázták ezt az ügyet. S igen, a migrációs ügy után nem hiányzik nekik egy ukrán bevándorlóinvázió sem.

Ezzel át is tértünk a nemek igazi indokára.

A hollandok ugyanis alapvetően nem Kijevnek, hanem Brüsszelnek üzentek.

Elegük van az uniós elitből, Brüsszel és Strasbourg bürokratáiból. Elegük van abból, hogy az unió elkendőzi a problémákat, ahelyett, hogy megoldaná. A holland hagyományosan befogadó nép. Éppen ezért tudják azt is, hogy ez miképp működik. Tudják, hogy kit és hogyan lehet integrálni. Több millió más kultúrájú, más vallású, más szocializációjú embert nem lehet. Ez csak lágereket, gettókat és igen, terrorizmust és köztörvényes bűnözést jelent. Az Európai Unió vezetői pedig ahelyett, hogy ténylegesen tennének valamit, értelmetlen alkukba bocsátkoznak a törökökkel és még ki tudja kivel. Ahelyett, hogy megoldanák először az ukrán kérdést, akár nagyarányú ukrán – kétségkívül európai, szokásokat és kultúrát ismerő – munkaerő befogadásával is, magukra hívják a migránshordákat.

A hollandok nyitottak a másságra, tiszteletben tartják mások vélt vagy valós értékeit, ez azonban nem jelenti azt, hogy elfogadják, ha Brüsszelben mondvacsinált problémákkal és nem valóságos gondokkal foglalkoznak. Mellesleg az ő pénzükön is, ennyire azért ők sem bőkezűek.

A holland népszavazás „nem”-e nem kötelező érvényű, de a kormány nem teheti meg, hogy ne képviselje azt. Ráadásul Hollandia tölti be jelenleg az unió elnöki posztját. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy Ukrajna uniós közeledésének annyi, valószínűleg csak Hollandia zárja le határait az ukránok előtt. Egyelőre. Ukrajna népe eddig is játékszere volt néhány amerikai és uniós politikusnak, ez a helyzet mostantól csak rosszabb lesz. Erről azonban nem a hollandok, hanem az említett urak, a mögöttük álló érdekcsoportok tehetnek. A holland nem ennek fényében csak egy kiprovokált, kényszerű lépés az ukránok felé.
Azonban hangsúlyozottan nem az Brüsszel felé. Ha az uniós elit ért a holland üzenetből, az megmarad egyszerű pofonnak, ha nem, akkor a brit népszavazás előtt az első dőlő dominót jelentheti. A skót, a baszk és a katalán népszavazás ugyanis tekinthető figyelmeztetésnek, a holland nem már jóval több annál.
Ha az Európai Unió jelenlegi mozgatói, vezetői nem értenek ebből, a dőlő dominók nem csak az ő, hanem az egész társulás végét eredményezhetik. Előbbiekért nem kár, sőt. Az egységes, esélyegyenlőségen és a nemzeti érdekek és értékek tiszteletén alapuló európai közösség azonban jó gondolat. Kár, hogy jelenleg leginkább csak az. Az Európai Unió ugyanis ma nem sokkal több egy szép ideánál, amit néhányan kedvük szerint zsigerelnek ki, használnak és keresnek rajta és rajtunk.

A holland nemet kéretik mindezek fényében értelmezni.

Egy derekas, becsületes és jóféle svungos volt ez Brüsszel urainak.