Pax Angela

A mi mai drámánkban ezt a bizonyos puskát szinte a szó legszorosabb értelmében kell érteni. Az első „felvonásban” ez az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányokat jelenti, a harmadikban pedig akár a jugoszláviai polgárháborúnál is tébolyultabb mértékű vérzivatart.

Ezt a forgatókönyvet nem akarja megvárni Angela Merkel. A német kancellár látványos „békeharcba” kezdett a múlt héten: éjszakákba nyúlóan tárgyalt Kijevben és Moszkvában, majd a hét végén a müncheni biztonsági konferencián újra egyeztetett az érintettekkel, ma Washingtonban folytatja. Ha minden igaz, szerdán Minszkben egy asztalhoz ül az orosz, az ukrán és a francia elnökkel, aztán jöhet a csütörtöki EU-csúcs. Leírni is fárasztó, főleg, hogy egyelőre finoman szólva is kétséges a békemisszió sikere.
Az unió mindenképpen le akarja zárni az ukrán kérdést. A szankcióháború már túl sokba kerül, a berlini kancellári hivatalba, a párizsi elnöki palotába naponta rontanak be dühösen a két ország gazdasági moguljai, mondván, ennyit nem ér a „demokráciateremtés”. Főleg, hogy egyelőre Európa csak áldoz a „szép és új Ukrajnára”.

Egy kijevi bonmot: Miért van szüksége Porosenkóéknak újabb segélyekre? Mert a régieket már eladták.
Tény, az Ukrajnába áramló eurómilliárdok kézen-közön eltűnnek, az energetikai és más privatizációs szerződéseket viszont a kijevi kormányzatot szinte kézi vezérléssel irányító amerikaiak kapják. Eközben nincs szó a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáról és úgy általában az „európai normák” átvételéről. A délkelet-ukrajnai polgárháború borzalmait pedig immár legfeljebb néhány tengerentúli híradó képes kizárólag a szeparatisták számlájára írni. Az európai közvélemény zöme már nem hisz az ukrajnai „jók és rosszak” harcában, aligha véletlen, hogy a német hírszerzés is tegnap érezte szükségesnek kiszivárogtatni: az eddig becsültnek legalább a tízszerese, több mint ötvenezer ember esett áldozatul a harcoknak.

Merkel tehát békét akar, de azt akarnak-e a többiek is? A felkelők most támadásban vannak, nekik nem sürgős. Moszkvát a szankciók zavarják, azonban nem annyira, hogy „feladja arcát”, ez vonatkozik az amerikai fegyverszállítmányokra is. „Nem lehet annyira felfegyverezni az ukrán hadsereget, hogy Vlagyimir Putyin elrettenjen” – ismerte el Münchenben Merkel. Minden más esetben pedig a több fegyver több háborút jelent.

A „mindenáron béke” a kijevi vezetésnek sem előnyös: Porosenko elnök és Jacenyuk kormányfő belföldi támogatottságát az oroszellenes propagandával tudja úgy-ahogy fenntartani. A Nyugat is csak addig nem néz a körmükre, amíg a háború viszontagságaira lehet hivatkozni. Viszont ez pengeélen egyensúlyozás: a katonai vereségek, az államcsőd egy pillanat alatt elsöpörheti a rezsimet. Jöhet a sokadik, ki tudja, milyen színű Majdan. Végezetül ott van az Egyesült Államok, amelynek cégei látványosan keresnek az orosz–EU szankcióháborún. Geopolitikai szinten pedig az az érdeke, hogy Oroszország és az Európai Unió egyre jobban beleragadjon az ukrajnai helyzetbe, fel se merüljön Washington elsőbbségének megkérdőjelezése – például a Brüsszellel folytatott szabad kereskedelmi tárgyalások kapcsán se.

Lehet mindezt egy nevezőre hozni? Tavaly ősszel Minszkben sok minden szépről megegyeztek, a lényeg azonban a fegyverszünet volt. Tárgyalni érdemben csak akkor lehet, ha hallgatnak a fegyverek. Azonban Minszk után sem hallgattak, mi biztosítja hát, hogy Minszk–2 után jobb lesz a helyzet? Lehet harminc kilométer helyett akár annak duplája is a demilitarizált övezet, vagy akár csak tíz centi, ha senki sem veszi figyelembe. Küldjenek békefenntartókat? De mégis milyeneket? Az orosz vagy angol akcentus kék sisak alól sem elfogadható, a németnek a régióban nincsenek túl szép hagyományai, a franciák egyedül nem vállalják be, Kína nem foglalkozik ilyesmivel, a „kicsikből” összeállított vegyes békehaderő pedig nem lenne hatékony – és valljuk meg, az egyéb „euroatlanti kötelezettségvállalás” mellett ember sincs rá.

Marad tehát a közvetlen politikai ráhatás. Putyin fékez, ha nem hosszabbítják meg a szankciókat, esetleg már ma sem esik erről szó az uniós külügyminiszterek között. Moszkva nyilvánvalóan tud hatni a felkelőkre. Porosenkónak értésére adták, hogy ha nincs béke, segély sem lesz. Barack Obama kereskedelmi engedményekkel „pisztolyozható” talán, illetve azzal, hogy az EU kihátrál a nagyobb közös vállalkozásokból. Ezt az ajánlatot le lehet önteni egy jó adag „demokratikus ígéretszósszal”, amellyel elodázható Délkelet-Ukrajna sorsának valódi eldöntése, s akkor talán ehetővé is válik ez a „béketorta”.

Megeszik az érdekeltek, vagy legalább elkezdik kóstolgatni? Lesz elég kikényszerített vagy önkéntes biztosíték?

Merkel békéje egyelőre igazából javaslatszinten sem több a működő tűzszünetnél. De tény, hogy  a háborúnál ez is jobb.