Patyomkin állegendája

Miként a magyar fordításból kiderült: „első ránézésre, egy külső szemlélő számára talán minden rendben van, belülről azonban szép lassan rohad.”

Erre aztán fel is kapta mindenki a fejét.

Tényleg?

Mert túl azon, hogy szimpatizálunk a kormánnyal vagy sem, a csapból is folynak a nemzetközi elismerések. Például az idén mindhárom nagy nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlott kategóriába helyezte Magyarországot, az Európai Unió és a pénzpiacok „illetékesei” pedig nem győzik hangsúlyozni, hogy helyreállt a költségvetési fegyelem. Olyannyira, hogy a 2016-os hiányszámmal a kontinens élmezőnyébe tartozunk majd – volt úgy is, hogy a szégyenlista tetején „dobogóztunk” az államháztartási deficittel.
A Patyomkin-gazdaságról annyit (is), hogy 2008-ban majdnem „beköszöntött” az államcsőd: s ha nincs az IMF–EU-gigahitel, akkor bizony nem tudtuk volna visszafizetni – államadósságban megtestesülő – hiteleinket. Lehet, hogy nem túlságosan elegáns visszafelé mutogatni, de olykor fel kell villantani a múltat ahhoz, hogy lássuk: megyünk-e előre. Haladunk-e egyről a kettőre.

Utóbbi gazdasági értelemben pedig azt jelenti, hogy nincsenek csodák. Nincs szélsőséges kilengése a magyar gazdasági növekedésnek, mert ilyenek az adottságaink. Nyersanyagban, pénzben és tőkében szegény ország vagyunk Európa közepén, ráadásul a tízmilliós lélekszámú országban „csak” négyszázezerrel több mint négymillió ember dolgozik. És ez is csúcs a korábbi balliberális kormányok munkaerőpiaci teljesítményéhez képest! De dolgozhatnánk többen is, mint például a csehek, s akkor még több befizetés történne az államkasszába. Vigasztalódhatunk azzal: hat év leforgása alatt csaknem nyolcszázezer új állás létesült, a jövőre tervezett béremelési hullámot pedig szinte mindenki érezni fogja.
Elfogadom, hogy a viszonylagos jólét nehezen szűrhető le KSH-adatokból. Amennyiben a GDP-számok „kevesek” ehhez, gondoljuk csak újból a fentiekre: a béremelésekre, a foglalkoztatási helyzet javulására, vagy éppen arra is, hogy az alacsony jegybanki alapkamatnak köszönhetően olcsón juthatunk hitelhez. Céges vonalon a jegybank növekedési hitelprogramját ezért is nevezik „Matolcsy ingyenhitelének”. Magas kamatszinttel, drága banki kölcsönnel aligha jutnánk egyről a kettőre.

De ha minden csak kirakat lenne, kutatnának, fejlesztenének, beruháznának Magyarországon a multik itteni leányvállalatai? És az Európai Unió is Patyomkin-gazdaságba önti a pénzét? Ugyan, állítólag szakpolitikai célokat finanszíroz Brüsszel.

Szó se róla, a kormány a pénz- és tőkepiacok s egyéb más piaci szereplők számára hozott néhány „fura” intézkedést. Ha esetleg ez – trendiesen szólva – nem jött volna át, akkor álljon itt a megfejtés. Gazdasági akciótervre, azon belül is néhány szektort sújtó különadóra azért volt szükség, mert a korábban tetemes nyereséget felhalmozó vállalatokon kívül másokat aligha lehetett volna fizetési kötelezettségre bírni. A nagy jövedelemtulajdonosok közül a háztartások a 2010-es évekre nyakig eladósodtak a devizahitelezés felpörgetésének tulajdoníthatóan, s magas volt a munkanélküliség, az állam pedig az örökül hagyott európai túlzott deficiteljárást nyögte. A második Orbán-kormány bármennyire is szeretett volna a válság és a visszaesés után lazítani, élénkíteni, nem tehette. Költségvetési bevételekre, új adók formájában azonban szükség volt. Tűnhettek ezek az intézkedések piacellenesnek, ám a zömmel külföldi befektetők – úgy tűnik, legalábbis – nem haltak bele.

A lényeg persze abban rejlik, megyünk-e jövőre előre.

Hogy ne vádoljanak bennünket Matolcsy György jegybankelnök „álmával”, miszerint 2017-ben akár elérheti a négyszázalékos bővülési ütemet is a magyar gazdaság, citáljuk ide az OTP Bank elemzőrészlegének a várakozását, amely megegyezik az említett számmal. Vagyis az OTP is négyszázalékos gyarapodást jósol éves alapon Magyarországnak. Mi­után a válság kiheverése óta a magyar gazdaság sok tekintetben stabilabbá vált, és ennek a gyümölcsei 2017-re teljességgel beérhetnek. A hivatkozott összefoglalóból az is kiderül, hogy egy újabb növekedési ciklus érett szakaszába léphet a gazdaság. Nem ragozzuk, de számos terület – a szállodaipartól kiindulva a szállításon át egészen a magán-építőiparig – lendületet kaphat erős lakossági fogyasztás mellett.

Miközben a versenyképességi rangsoron természetesen előre kell lépnünk, az OTP-s „ábra” vagy éppen a nemzetközi gazdasági és pénzügyi elismerések erősen jelzik, szép lassan, de beért a honi gazdaságpolitika.
Egyébként a Patyomkin-történet, az álfalvak legendája nagyrészt kitaláció. Patyomkin miniszter a valóságban valódi településeket alapított és erődöket építtetett, az út pedig, amelyen megmutatta az uralkodónak mindazt, amit elért, csak megerősítette helyzetét.

Várjuk a következő Bloomberg-összeállítást.