Talán még tarkíthatja majd az ügyet egy-két ügyvédi/jogászi trükk, kalandozások a paragrafusok buja őserdejében, halogatás, fellebbezés, aktatologatás, de akárhogy ügyeskedjenek is, ennek a történetnek vége. És némi túlzással ugyan azt is mondhatnánk, hogy a boszniai háború igazából csak tegnap ért véget. A múlt század kilencvenes éveinek délszláv polgárháborús őrülete történetében az utolsó felvonás is lezárult. Az persze már egy egészen más kérdés, hogy a szereplők közül kinek volt vagy kinek lesz még gusztusa kijönni a meghajlásra…
Tegnap Hágára vetődtek a fürkésző szemek. Hágára, ahol már a nyitány is pazarul ellentmondásos, sőt groteszkbe hajló volt.
A tegnapi ítélethirdetés előtt ugyanis Hágában, ahol a Radovan Karadzic, a boszniai szerbek egykori vezetője és volt háborús főparancsnoka – a véreskezű hadúr – ügyében meghozott bírói döntést várták az áldozatok hozzátartozói és a túlélők, valamint a nemzetközi sajtó, az ügybuzgó hatóságok őrizetbe vették Florence Hartmannt, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló ügyészség korábbi szóvivőjét. No, gratulálok!
Hartmann ellen – aki korábban évekig dolgozott Carla Del Ponte főügyész mellett – azért volt érvényben elfogatóparancs, mert könyvet írt a tapasztalatairól, a törvényszék munkájáról. S igen, beszélt arról is, hogy politikai nyomásra hoztak meg ítéleteket, illetve hogy vezető politikusok hátráltatták az ügyészség munkáját. Hivatalosan persze úgy magyarázzák a francia hölgy elleni eljárást, hogy belső információkat szivárogtatott ki „a srebrenicai vérengzéssel kapcsolatos, bizalmas eljárási döntésekre vonatkozó” feljegyzéseiben.
Magyarán: sérült a taláros urak feddhetetlenségének délibábos képe. Amihez mellesleg ők maguk is hozzájárultak néhány, korábban meghozott, igencsak nehezen védhető ítélettel.
Szóval a háborús bűnös ügyében az ítélethirdetés ceremóniája a szóvivő őrizetbe vételével kezdődött. Ez nem sokban különbözik attól, mint amikor a menyasszony megszökik a lagziból az esküvői fotóssal.
Ennél aztán már csak a folytatás lehetett parádésabb…
A hozzátartozókban és a túlélőkben is meghűlt a vér, amikor a bíróság rögtön az elején kimondta: Karadzic nem bűnös! Szerencsére ez még csak az első vádpont volt a tizenegyből. Mintha remekbe szabott dramaturgiai érzékkel építették volna fel ennek a tagadhatatlanul színpadias eseménynek a forgatókönyvét. A további tíz vádpontban – köztük Szarajevó ostromában és a srebrenicai mészárlás ügyében is – a Nemzetközi Törvényszék bűnösnek mondta ki Radovan Karadzicot.
Az ítélet: negyven év.
Most ne kezdjük azt mérlegelni, hogy ez sok vagy kevés. Mert úgysem lenne semmi értelme. S tiszteletlenség volna az áldozatokkal szemben is, ha azon garasoskodnánk, hogy kinek az áldozata volt a nagyobb, a fájóbb, súlyosabb vagy számosabb. Hiszen az áldozat, és ez nagy szerencse, olyan szó, olyan kifejezés, olyan fogalom, amelynek nincs fokozása, nincsenek fokozatai. A most hetvenegy éves Radovan Karadzicnak pedig épp elég ez ahhoz, hogy élete végéig ne kerülhessen szabadlábra.
Ez azonban senkinek sem ad ma már elégtételt, az áldozatok rokonainak, a gyászolóknak sem, a meggyilkolt, megkínzott, meggyalázott embereknek sem, a túlélőknek sem. De még csak a külső szemlélőknek sem. Egy olyan ítélet született most Hágában, amely megfelel az érintettek igazságérzetének, mégis, mindenki keserű szájízzel fogadja; az is, aki elégedett vele. Jelzik ezt az első kommentárok is, amelyek tegnap elhangzottak. Talán azért is, mert olyan sebeket tép fel, amelyek egyébként is csak nagyon lassan hegednek, a teljes gyógyulás esélye nélkül. És azért is, mert a Balkán egyik legnagyobb bűnözőjéről van szó, aki még tegnap is megbánás nélkül lépett a bírái elé.
No persze, léphetett ő, ahogy akart, és fellebbezhet is kedvére, mégis egybehangzó a vélemény, hogy a nürnbergi per óta nem hozott még nemzetközi bíróság ilyen súlyú és jelentőségű ítéletet. Sóhajtsunk egyet, és lépjünk hát tovább, mint amikor a színházban legördül a függöny. Mert a happy end elmaradt, de a katarzis nem. Mert a katarzis pillanata is volt ez a tegnapi ítélethirdetés.
A néma, csendes, méltóságteljes katarzisé.