Vélemény és vita
Mentési terv Kárpátaljáért
Elsősorban azokat segítenék pénzzel és különféle eszközökkel, akik a mezőgazdaságból, állattenyésztésből élnek
Hírek szerint Magyarország kormánya hamarosan programot indít Kárpátalja – azon belül a túlnyomó többségben magyarok lakta Tisza-túlparti régió – számára a helybeli gazdálkodás megsegítéséért és fejlesztéséért. A tervezett, meghatározott célú és nagyságú állami támogatások mellé be kívánják vonni az ottani – és itthoni – vállalkozókat, befektetőket. Elsősorban azokat segítenék pénzzel és különféle eszközökkel, akik a mezőgazdaságból, állattenyésztésből, házi- és kisiparból, kézművességből, turizmusból–vendéglátásból és más szükséges, megélhetést nyújtó, hasznos szolgáltatásokból élnek.
Van erre példa a jelenből: Vajdaságban tavaly indult meg az öt évre szóló gazdaságfejlesztési terv, amelyet a magyar kormány összesen ötvenmilliárd forinttal támogat. A pénzt ez évtől kezdve 2018-ig évenként elosztva kapják meg, részben vissza nem térítendő összegben és/vagy hitelezési program keretében. A hangsúly ott is az agráriumra, kis- és közepes vállalkozásokra, turizmusra és vendéglátásra helyeződik. A tervben való részvétel a szerb–magyar állampolgárokra vonatkozik, gyakorlati célja az ottani, őshonos magyar családok boldogulása, gyarapodása és helyben marasztalása a többségi szláv etnikum dominanciájával szemben.
Volt már ehhez hasonló, korszerű gazdasági és agrárszociális munkaprogram a történelmünkben: Darányi Ignác 1895-től 1903-ig, több kormányzati cikluson át tartó vallás- és közoktatási, illetve földművelésügyi minisztersége alatt. Hivatalához kötődik a szőlészeti-borászati, állattenyésztési és állatorvosi tudományos intézmények, mintagazdaságok megalapítása, a Mezőgazdasági Múzeum és könyvtár, a Földtani Intézet létesítése. Az akkori terv gyümölcsfa-telepítésre, méhészkedésre, gyapjú és hernyóselyem feldolgozásra ösztönözte a vidéket; országos faültetési programmal védték a közutakat, óvták a folyópartokat, a vízlevezető árkok töltését.
Ami Kárpátalját illeti, egyszer már ott is volt égető szükség kormányzati beavatkozásra az elszegényedés, jövőtlenség ellen, a 19. század végén. Darányi miniszter (Bánffy Dezső kormányfő jóváhagyásával) 1897-ben határozott az akkori Ung, Bereg és Máramaros vármegyék kárpáti erdővidékein tömeges méretűvé fajult nyomorhelyzet megvizsgálására, sürgős és lehetséges orvoslására. Az ottani tragikus helyzet kialakulását – ami akkoriban, ha nem is olyan mértékben, de a Székelyföldtől a Felvidéken és az Alföldön át Zaláig sok helyütt hasonló volt – egyértelműen gazdasági, birtokjogi és pénzügyi okok idézték elő.
A német eredetű – az egyháznak több püspököt és érseket adott – Schönborn grófi famíliát a bécsi udvar juttatta a munkácsi, Rákóczi fejedelmi hagyaték birtokába 1731-ben. A ma is meglevő, 1895-ben angol-gótikus stílusban épült tornyos kastélyukhoz, amely Munkácsról ötven kilométerrel északra található, nem kevesebb, mint kétszázharmincháromezer holdnyi erdőbirtok és havasi rét tartozott az előző századfordulón. Az uradalmat – amelynek területe meghaladta a felvidéki Turóc, az erdélyi Fogaras, Esztergom és Győr megyék nagyságát – elsősorban vadvédelemre és az állatok táplálására használták; a hegyvidéki ruszinoknak csak alkalmi napszámban, csekély bérért jutott kenyérkereső munka.
A megélhetési helyzetet súlyosbította az 1870-es évektől egyre növekvő bevándorlás Galíciából: az orosz–lengyelországi zsidók tömegével települtek át családostól az egyre gyakoribb pogromok és az ottani túlnépesedés nyomása alól. Az uzsorakölcsönzésben, hitelezésben, termény-, pénz-, kis- és nagykereskedésben „utazó” jövevények haszonbérbe vették, kivásárolták a falusi boltokat, kocsmákat, munkaerő-toborzással foglalkoztak a ruszin lakosság és a Schönborn-uradalom korrupt intézői között. A 19. század végére Európa legszegényebb etnikumává süllyedt az írástudatlan, mélyen vallásos és eladósodott kárpáti szláv lakosság.
Darányi Ignác a humánkatasztrófa-helyzet sürgős felszámolásával Egán Edét bízta meg miniszteri biztosként 1897 őszén. Az ír származású, 1851-ben Csáktornyán született Egán a család nyugat-dunántúli birtokát gondozta, majd miután agrárközgazdász diplomát szerzett a hallei és bécsi főiskolákon, rokonai csehországi uradalmát igazgatta. Hazatérve, 1883-ban a Földmívelésügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott, számos korszerű szakmunkát készített. A „hegyvidéki akció” megszervezésében segítségére volt Firczák Gyula munkácsi megyés püspök és a pravoszláv pópák becsületesebb része.
Komoly eredményekkel járt Egán Ede működése három év alatt. Első lépésként a magyar állam bérbe vett tizenkétezer hold területet a grófi nagybirtokból, majd kiadta albérletbe négyezer-kétszáz ruszin kisgazdának. Háromévi törlesztésre vásárolhattak szarvasmarhát, Erdélyből fajjuhokat hoztak be tenyésztés céljára, huszonöt holdas állami faiskolát telepítettek a gyümölcstermesztés és -nemesítés céljára. Hitelszövetkezeteket szerveztek, hogy megszabaduljanak az uzsoraadósságoktól, az áruraktáraikból negyven-hatvan százalék kedvezménnyel lehetett közszükségleti cikkeket venni.
Az akció sikere, érthetően, sokak érdekét sértette Ruténföldön. Az utolsó csepp az lett a pohárban, hogy Egán Ede megszervezte a szövetkezeti hitelezést, amivel letörte a kocsmai pálinkamérés kölcsönüzelmeit. A bátor férfit 1901 szeptemberében – amikor éppen a munkácsi püspökkel készült tárgyalni az akció tovább folytatásáról – útközben orvul agyonlőtte egy ismeretlen merénylő.
A 20. században Kárpátaljának elnevezett, 1920-ig magyar fennhatóságú történelemi tájegység megszenvedte a csehszlovák elnyomást, az 1944 és 1953 közötti kommunista terrort, majd a szovjet békeidők szellemi, erkölcsi és anyagi nyomorát. Régi városai ugyanolyan becses történelmi és műemlékeket, egyházi és polgári értékeket őriznek, mint az erdélyiek, a felvidékiek vagy délvidékiek. Az 1991 óta Ukrajna távoli szegletét alkotó, 1,253 millió lakosú Kárpátalján hivatalosan százötvenegyezer a magyarok lélekszáma, ennél azonban jóval többen élnek magyarok a tartományban. Túlnyomóan a Tisza jobb partjától északra, a szlovák államhatártól Máramarosig élnek egy tömbben, a szórvány egyre inkább fogyatkozik.
A 21. századi Európa szégyene, hogy az egykori magyar államtól elszakított országrész lakossága ez idő szerint mélyen a legszegényebb a gazdag kontinensen! Átlagjövedelmük a magyarországi, szlovákiai és romániai szinthez képest is hihetetlenül alacsony – a munkás és pedagógus tizenötezer-huszonötezer forintot érő helyi pénzt keres (az árucikkek és szolgáltatások náluk, arányosan, többe kerülnek a miénknél). Kárpát-Ukrajnában negyven százalék feletti a munkanélküliség.
A nyomor szintjére süllyedt országrészt egyedül azt tartja fenn, hogy a jól termő öntésföldek, zöldséges-, gyümölcsös- és szőlőskertek még mindig a tartomány éléskamráinak számítanak. A meghirdetett, Darányi Ignác nevét viselő nemzeti tervprogram keretében történő fejlesztési és támogatási program szó szerint a mentőkötelet nyújtja az ottaniaknak. Az erre szánt összegről még nem született kormányzati döntés, a gazdasági mentőakció neve hivatalosan: Egán Ede-terv.
Van erre példa a jelenből: Vajdaságban tavaly indult meg az öt évre szóló gazdaságfejlesztési terv, amelyet a magyar kormány összesen ötvenmilliárd forinttal támogat. A pénzt ez évtől kezdve 2018-ig évenként elosztva kapják meg, részben vissza nem térítendő összegben és/vagy hitelezési program keretében. A hangsúly ott is az agráriumra, kis- és közepes vállalkozásokra, turizmusra és vendéglátásra helyeződik. A tervben való részvétel a szerb–magyar állampolgárokra vonatkozik, gyakorlati célja az ottani, őshonos magyar családok boldogulása, gyarapodása és helyben marasztalása a többségi szláv etnikum dominanciájával szemben.
Volt már ehhez hasonló, korszerű gazdasági és agrárszociális munkaprogram a történelmünkben: Darányi Ignác 1895-től 1903-ig, több kormányzati cikluson át tartó vallás- és közoktatási, illetve földművelésügyi minisztersége alatt. Hivatalához kötődik a szőlészeti-borászati, állattenyésztési és állatorvosi tudományos intézmények, mintagazdaságok megalapítása, a Mezőgazdasági Múzeum és könyvtár, a Földtani Intézet létesítése. Az akkori terv gyümölcsfa-telepítésre, méhészkedésre, gyapjú és hernyóselyem feldolgozásra ösztönözte a vidéket; országos faültetési programmal védték a közutakat, óvták a folyópartokat, a vízlevezető árkok töltését.
Ami Kárpátalját illeti, egyszer már ott is volt égető szükség kormányzati beavatkozásra az elszegényedés, jövőtlenség ellen, a 19. század végén. Darányi miniszter (Bánffy Dezső kormányfő jóváhagyásával) 1897-ben határozott az akkori Ung, Bereg és Máramaros vármegyék kárpáti erdővidékein tömeges méretűvé fajult nyomorhelyzet megvizsgálására, sürgős és lehetséges orvoslására. Az ottani tragikus helyzet kialakulását – ami akkoriban, ha nem is olyan mértékben, de a Székelyföldtől a Felvidéken és az Alföldön át Zaláig sok helyütt hasonló volt – egyértelműen gazdasági, birtokjogi és pénzügyi okok idézték elő.
A német eredetű – az egyháznak több püspököt és érseket adott – Schönborn grófi famíliát a bécsi udvar juttatta a munkácsi, Rákóczi fejedelmi hagyaték birtokába 1731-ben. A ma is meglevő, 1895-ben angol-gótikus stílusban épült tornyos kastélyukhoz, amely Munkácsról ötven kilométerrel északra található, nem kevesebb, mint kétszázharmincháromezer holdnyi erdőbirtok és havasi rét tartozott az előző századfordulón. Az uradalmat – amelynek területe meghaladta a felvidéki Turóc, az erdélyi Fogaras, Esztergom és Győr megyék nagyságát – elsősorban vadvédelemre és az állatok táplálására használták; a hegyvidéki ruszinoknak csak alkalmi napszámban, csekély bérért jutott kenyérkereső munka.
A megélhetési helyzetet súlyosbította az 1870-es évektől egyre növekvő bevándorlás Galíciából: az orosz–lengyelországi zsidók tömegével települtek át családostól az egyre gyakoribb pogromok és az ottani túlnépesedés nyomása alól. Az uzsorakölcsönzésben, hitelezésben, termény-, pénz-, kis- és nagykereskedésben „utazó” jövevények haszonbérbe vették, kivásárolták a falusi boltokat, kocsmákat, munkaerő-toborzással foglalkoztak a ruszin lakosság és a Schönborn-uradalom korrupt intézői között. A 19. század végére Európa legszegényebb etnikumává süllyedt az írástudatlan, mélyen vallásos és eladósodott kárpáti szláv lakosság.
Darányi Ignác a humánkatasztrófa-helyzet sürgős felszámolásával Egán Edét bízta meg miniszteri biztosként 1897 őszén. Az ír származású, 1851-ben Csáktornyán született Egán a család nyugat-dunántúli birtokát gondozta, majd miután agrárközgazdász diplomát szerzett a hallei és bécsi főiskolákon, rokonai csehországi uradalmát igazgatta. Hazatérve, 1883-ban a Földmívelésügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott, számos korszerű szakmunkát készített. A „hegyvidéki akció” megszervezésében segítségére volt Firczák Gyula munkácsi megyés püspök és a pravoszláv pópák becsületesebb része.
Komoly eredményekkel járt Egán Ede működése három év alatt. Első lépésként a magyar állam bérbe vett tizenkétezer hold területet a grófi nagybirtokból, majd kiadta albérletbe négyezer-kétszáz ruszin kisgazdának. Háromévi törlesztésre vásárolhattak szarvasmarhát, Erdélyből fajjuhokat hoztak be tenyésztés céljára, huszonöt holdas állami faiskolát telepítettek a gyümölcstermesztés és -nemesítés céljára. Hitelszövetkezeteket szerveztek, hogy megszabaduljanak az uzsoraadósságoktól, az áruraktáraikból negyven-hatvan százalék kedvezménnyel lehetett közszükségleti cikkeket venni.
Az akció sikere, érthetően, sokak érdekét sértette Ruténföldön. Az utolsó csepp az lett a pohárban, hogy Egán Ede megszervezte a szövetkezeti hitelezést, amivel letörte a kocsmai pálinkamérés kölcsönüzelmeit. A bátor férfit 1901 szeptemberében – amikor éppen a munkácsi püspökkel készült tárgyalni az akció tovább folytatásáról – útközben orvul agyonlőtte egy ismeretlen merénylő.
A 20. században Kárpátaljának elnevezett, 1920-ig magyar fennhatóságú történelemi tájegység megszenvedte a csehszlovák elnyomást, az 1944 és 1953 közötti kommunista terrort, majd a szovjet békeidők szellemi, erkölcsi és anyagi nyomorát. Régi városai ugyanolyan becses történelmi és műemlékeket, egyházi és polgári értékeket őriznek, mint az erdélyiek, a felvidékiek vagy délvidékiek. Az 1991 óta Ukrajna távoli szegletét alkotó, 1,253 millió lakosú Kárpátalján hivatalosan százötvenegyezer a magyarok lélekszáma, ennél azonban jóval többen élnek magyarok a tartományban. Túlnyomóan a Tisza jobb partjától északra, a szlovák államhatártól Máramarosig élnek egy tömbben, a szórvány egyre inkább fogyatkozik.
A 21. századi Európa szégyene, hogy az egykori magyar államtól elszakított országrész lakossága ez idő szerint mélyen a legszegényebb a gazdag kontinensen! Átlagjövedelmük a magyarországi, szlovákiai és romániai szinthez képest is hihetetlenül alacsony – a munkás és pedagógus tizenötezer-huszonötezer forintot érő helyi pénzt keres (az árucikkek és szolgáltatások náluk, arányosan, többe kerülnek a miénknél). Kárpát-Ukrajnában negyven százalék feletti a munkanélküliség.
A nyomor szintjére süllyedt országrészt egyedül azt tartja fenn, hogy a jól termő öntésföldek, zöldséges-, gyümölcsös- és szőlőskertek még mindig a tartomány éléskamráinak számítanak. A meghirdetett, Darányi Ignác nevét viselő nemzeti tervprogram keretében történő fejlesztési és támogatási program szó szerint a mentőkötelet nyújtja az ottaniaknak. Az erre szánt összegről még nem született kormányzati döntés, a gazdasági mentőakció neve hivatalosan: Egán Ede-terv.