Megtorpanás

Nincs dráma a magyar gazdasági folyamatokban, de a harmadik negyedévben mért statisztikai megtorpanás intő jel is lehet akár a fiskális politika (ezért a kormány felel), akár pedig a monetáris politika (itt a jegybank a főszereplő) irányítói számára.

Mielőtt a tanulságokat levonnánk és receptekkel látnánk el a döntéshozókat, rögzítsük, hogy összességében a harmadik negyedévi gazdasági bővülést 2,1 és 2,6 százalék között várták: a tegnap közzétett 2,3 százalékos adat tehát sokkot nem okozott. Ezt mutatja a forint reakciója is, alig volt érezhető az árfolyamon a magyar teljesítményről szóló szám hatása. Ezzel együtt persze az elmúlt két év leggyengébb produkcióját adta a mögöttünk hagyott időszak.

Tudom, a közgazdaságtannal nem különösebben foglalkozók csak legyintenek: ugyan már, kit érdekelnek ezek a makrogazdasági indikátorok? Ha nő is „valami”, azt csak az elit érzi meg, vagyis tökéletesen mindegy, hogy két- vagy háromszázalékos a GDP-növekedés üteme. S végképp nem ügy, miként is alakul a költségvetés hiánya. Inkább nézzük a „mikrót”, vagyis a mindennapokat. Például: ki hogyan él, mire jutott az elmúlt két év „dübörgése” során.

Elismerem, hogy egy-egy makrogazdasági adat nem különösebben bír különösebb átütő erővel a napi, heti vagy havi hírfolyamban. Megkockáztatom, sokak számára még unalmas is azt olvasni az újságban, hallgatni a rádióban vagy éppen nézni a televízióban, hogy „a kivitel húzza a magyar gazdaságot, és elképesztő tempóban hívja le az állam az uniós pénzeket, továbbá feszes a költségvetés, a jegybanki hitelprogram és az alacsony kamat pedig serkenti a gyarapodást, eközben pedig csökken a külső sérülékenységünk”.

Azonban egy kézlegyintéssel – bármilyen unalmas is – nem szabad elintézni a „makrót”, mert Magyarország megítélése, pénz- és tőkevonzó ereje, versenyképessége attól függ, hogy mekkora lyuk tátong a büdzsén, s milyen gyorsan bővül a gazdaság. Utóbbi előbbivel oly módon is összefügg, hogy ha kicsi az államháztartási deficit, akkor az államnak nem kell felvennie hitelt, vagyis nem nő tovább az adósság. Amennyiben pedig évről évre növekszik az ország teljesítménye, akkor a több jövedelemből többet is lehet majd szétosztani. Ausztriában azért élnek nagyon jól, mert az osztrák gazdasági kibocsátás nagysága, vagyis éves alapon nyugati szomszédaink GDP-je két- vagy háromszorosa a magyar értéknek.

Ugyanakkor a szűnni nem akaró görög krízis kapcsán bizton állítható az is: hazánk fényévekre van Görögországtól, hiszen azt a mély szerkezeti válságot, amelyben a görögök vannak, sikerült elkerülnünk. Ennek oka az, hogy gazdaságpolitikánkban az elmúlt években számos olyan intézkedés született, amely a költségvetés fenntarthatóságát és a foglalkoztatás növelését is szolgálta. A rendszeres fizetési többletünk pedig arra utal, hogy az ország végleg kiszakadt a nyolcvanas és a kilencvenes évek adósságcsapdájából, és jelentősen erősödött az adófegyelem is.

Félreértés ne essék: a gazdasági megtorpanás küszöbén szó sincs arról, hogy a magyarországi döntéshozók – elsősorban a kormány és a jegybank – nyugodtan hátradőlhetnének, miután az összes szakértő azt jelzi, hogy a következő másfél évben tovább fékezhet a gazdaság.

Nem pusztán a belső pénzügyi erőforrások felszabadítására, a különböző pénzügyi eszközök átalakítására, az uniós pénzek lehívásának gyorsítására lesz szükség, hanem többek között a kiszámíthatóbb szabályozási környezet megteremtése mellett közteher-csökkentési programra, deregulációs tervre – a gyakorlatban rengeteg jogszabály „leépítésére” – és hatékonyabb nemzetközi-gazdasági kommunikációra is. Magyarán – pénz nélkül is – számos lépéssel lehetne javítani a magyar gazdaság kondícióját a következő időszakban. Az átlátható közigazgatás, a csökkenő közterhek, a kiegyensúlyozott költségvetés és a külfölddel való viszony konszolidálása együttesen hozhatna pluszt a gazdaságnak. Orvosolni kell a bérnyomást is, az ugyanis rövid távon sem működik, hogy százezrek hagyják el az országot a jobb megélhetés reményében.

Bár a politikai stabilitás nagy előnyt jelent – a menekültügy kezelése a kormányt úgyszólván bebetonozta –, a hazánkról szóló kedvezőtlen riportok is akadályozzák például azt, hogy kikerüljünk a hitelminősítői bóvli kategóriából. De az üzleti bizalmat az évekre kiszámítható szabályozási környezet is nagyban segítené, ha a beruházók nem látják a jövőt, nem bíznak a holnapban, akkor hiába van olcsó forrás, nem fognak befektetni.

Önkritikusan megállapíthatjuk azt is, hogy megtorpanás nem pusztán a gazdaságban, a céges világban tapasztalható, hanem a mentalitásunkban is. Társadalmi közegünk a Balkánra hasonlít, amelyet az erős hierarchia mellett a Kádár-rendszerből itt ragadt ügyeskedő magatartás fémjelez.

Először ezen kellene már túllendülnünk.