Megbecsülés

A legfrissebb adatok szerint eddig nyolcvan kárpátaljai katona vesztette életét a kelet-ukrajnai konfliktusban, vagyis a polgárháborúban, a legutóbbi áldozatot, egy harminckét éves férfit csütörtökön helyezték örök nyugalomra Ungváron. Az elesettek közül hatvankilencen az ukrán fegyveres erők, vagyis a reguláris hadsereg, öten a határőrség állományához tartoztak, hatan pedig önkéntesként harcoltak. Minderről Petro Marko ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság helyettes parancsnoka tájékoztatta a megyei állami közigazgatási hivatal sajtószolgálatát.

A magyar áldozatok számát hétre becsülik, ami nagyjából megfelel a kárpátaljai magyar lakosság számarányának. Becsülik – olvasom a híradásokban, és elakadok ezen a ponton. Mert hát nagyon is remélem, hogy nagyon megbecsülik a mozgósított, egyenruhába kényszerített kárpátaljai magyar embereket, akármilyen hadkötelékekbe is mobilizálják vagy sorozzák be őket, hiszen ha valakinek, hát nekik aztán végképp semmi közük ehhez a (polgár)háborúhoz, s ha valakinek, hát nekik meg aztán végképp semmi keresnivalójuk sincs (vagy legalábbis nem lenne szabad, hogy legyen…) ezeken a kelet-ukrajnai harctereken.

Petro Marko a múlt héten elmondta azt is, hogy az Ukrajnában eddig lebonyolított hat mozgósítási hullámban Kárpátaljáról háromezer főt hívtak be a hadseregbe. Nagy kár azonban, hogy amikor becsült adatokról beszélt, ő egészen más értelemben használta ezt a kifejezést. A hadsereg ugyanis kvázi nem vezet nyilvántartást a besorozott – és elesett – állampolgárok (harcosok…) nemzeti hovatartozásáról. Kár, igen nagy kár.

Szó sincs tehát a háborúba elhurcolt magyar kiskatonák megbecsüléséről…