Matolcsy titka

Valóssággal sokkolja a hazai közgazdász-társadalom ellenzéki táborát, hogy Matolcsy György jegybankelnök, divatos politikai szlenggel élve, „jobban teljesít”. Számos konferencián, elemzői háttérbeszélgetésen, szakmai összejöveteleken hallom utóbbit, no meg azt is: egykori pályatársai, volt barátai, korábbi kollégái nem ezzel kalkuláltak, nem is értik a megfejthetetlent.

Ugyanis a jegybank sikert sikerre halmoz, programjaitól odavannak a pénzpiaci elemzők, de ami ennél is fontosabb: a magyar pénzügyi mutatók beérték a fejlett nyugat-európai értékeket. S azért extrém ez a helyzet, mert mi, magyarok a feltörekvő piacok egzotikus világába tartozunk: az oroszokkal, a törökökkel vagy éppen a dél-afrikaiakkal karöltve.

Matolcsy Györgyöt opponensei „Eltolcsinak” becézik, s arra rendezkedtek be, hogy kinevezését követően néhány hónapon belül megbukik: hebehurgya nyilatkozataival, stand-up show-ival, azaz félreértelmezhető kommunikációjával bedönti a forint- és részvényárfolyamokat, valamint – hiszen a jegybank vezetője köztudottan növekedéspárti – „elégeti” Magyarország devizatartalékát a bővülés fenntartása érdekében. Persze arról is szólt a fáma, hogy vele együtt jön majd a négyszáz, sőt az ötszáz forintos euró is, mivel a gyenge forinttal lehet serkenteni a magyar gazdaság egyetlen húzószegmensét, a kivitelt.

Konstatálhatjuk, nem ez a forgatókönyv következett be, hanem a fentiek pandantja.

Nemzetközi tartalékaink évek óta csúcson, a forintot pedig immár biztonságos devizaként jegyzik a befektetők körében. Le se merjük írni, mert annyira hihetetlen: más közép-európai pénzekkel együtt a mi fizetőeszközünk is menedékdevizának minősül. Aki nem hiszi, olvassa el az ING Bank ezzel kapcsolatos elemzését. Nem mondom, egy-egy ausztriai bevásárlás vagy olaszországi nyaralás kapcsán jobban jönne a mostaninál erősebb forint, ám a lényeg az: nagyjából kialakult az egyensúlyi szint a 300-as euró feletti árfolyammal, ami nemzetgazdasági szempontból fontosabb bárminél.

A siker egyik titka a bevállalás. A monetáris tanács két év leforgása alatt hét százalékról a mélybe, 1,35 százalékra taszította az alapkamatot, de londoni elemzők szerint még innét is van lejjebb. Az alacsony kamat pedig nem pusztán a magyar gazdaságnak jó, mert ezáltal olcsóbbak a hitelek, hanem a költségvetésnek is: a tetemes államadósságunk kamataira kifizetett összeg jelentősen csökken. Ide tartozik a másik két nagy sikersztori is: ez pedig a növekedési hitelprogram, amelynek révén nagyjából annyi pénz áramlott a hazai vállalkozásokhoz, mint az első uniós költségvetés ciklus alatt (!), továbbá a devizahitelek forintosítása. Rég volt már január közepe, amikor is elszabadult a svájci frank árfolyama: belegondolni is abszurd egy pénzügyi pánikba, márpedig az lett volna! Zseniális konstrukció az önfinanszírozói program is, hiszen a jegybank mérlegében korábban ott parkoló több ezermilliárd forintos kereskedelmi banki megtakarítások a jövőben már állampapírvételek nyomán a közadósságot finanszírozzák.

A fentiekhez stratégiaalkotó képességre volt szükség, valamint arra is, hogy jó szakemberekkel vegye magát körül az MNB első számú irányítója, aki hagyja is érvényesülni a nála fiatalabb nemzedéket. Balog Ádám, Nagy Márton, Palotai Dániel vagy éppen Virág Barnabás vezetői létét aligha lehet megkérdőjelezni. Közülük is az „ászok ásza” pont Nagy Márton, akire már az előző vezetőség is felfigyelt: szakmai képességei, kezdeményezőkészsége, vitákra történő alkalmassága megkérdőjelezhetetlen. Ráadásul az „elnök emberei” – csakúgy, mint első számú vezetőjük – nem offshore lovagok.

Matolcsy titka a szerencsében rejlik – hangsúlyozzák folyton ellenlábasai, akik ezalatt a kedvező világgazdasági környezetet értik. Az orosz–ukrán krízis, a feltörekvő piacok megtorpanása, a Volkswagen-ügy és az – esetleges – amerikai kamatemelés árnyékában azonban leegyszerűsítő magyarázat ez, arról nem is beszélve: a szerencse a közgazdaságban is forgandó. De kérdezzünk vissza: akkor a korábbi jegybanki vezetőség ennyire szerencsétlen lett volna?

A „jól értesültek” szerint állóháború folyik Matolcsy György és Varga Mihály között. Ha ez így is van, a versenyből a magyar gazdaság eddig jól jött ki, hiszen a felek vetélkedése bejött. A költségvetési politika feszes, a jegybanki politika pedig laza.

Matolcsy titka, hogy miközben konzervatív jegybankárként viselkedik, életet vitt egy szürke intézménybe, s megmutatta, mire lehet képes a monetáris politika. Eredményességét pedig a kamatokban, az ország külső sérülékenységének mérséklődésében, a devizahitelek felszámolásában és a gazdasági növekedés terén lehet tetten érni.

Az elnök most nyugodtan hátradőlhet, s kérhet egy kávét: ugyanis két dologban mind az ortodox, mind pedig az unortodox közgazdaságtan azonos álláspontot képvisel. Eszerint csak a teljesítmény számít. És a végeredmény.