Vélemény és vita
Magyar–török sorsok
Különös, sokunkat máig is megosztó történelmi, és lélektani török hagyatéka van a magyaroknak
Egyfelől erősen negatív. Azok a nemzedékek, amelyek – Gárdonyi Géza és sok más remek író regényeiből meg a történelemkönyvekből és a tönkretett építményeink látványából – ismerik a „145 évig” tartó török hódoltság rémtetteit, még most őrzik a lelkükben a kegyetlenség és a szenvedés keserű ízét. Nem 1541-gyel, Budavár, majd az ország elfoglalásával kezdődött Magyarország tönkretétele, hiszen az oszmán birodalom seregei már az 1380-as évektől fogva rendszeresen pusztították a délkeleti országrészeink és keresztény lakóinak pusztítását. Másfelől tekintve, amikor a 18. század elején máshogy fordult a kocka Euróra térképabroszán, majd a legújabb kori háborúkban egy táborba kerültünk a Török Birodalommal, már baráti volt a magyarok viszonya a Portával.
A mai törökök a testvéreiknek tartanak minket. Akik megfordultak török földön, és utazóként vagy a tengerparti szállodában találkoztak török emberekkel, meglepve hallhatták, hogy a vendéglátóink így vélik, hiszik a köztünk levő régi rokonságot. Kétségkívül a régi időkre visszamenő rokonság van köztünk, ha a kölcsönösen használt, ismert szavaink közös eredetéről beszélünk. A kitűnő nyelvész tudós, Gombocz Zoltán 1907-ben lezárt gyűjtésében 330 török szót azonosított a magyar párjával, a „Honfoglalás előtti török jövevényszavaink” című, 1908-ban megjelent akadémiai munkájában. Bőven adatolt jegyzéke az ács szóval kezdődik és a zergével végződik; a köztük sorakozó nevek: agár, alma, apró, ártány, bajusz, balta, barom, bélyeg, bicsak, bika, bor, bors, boszorkány, bögöly, búza, csákány, csavar, csóka, csótány, dal, dió, erő, görény, gyapjú, gyász, gyepű, gyöngy, gyümölcs, gyűrű, hagyma, hajó, huszár, idő, ige, író, kancsó, kantár, kapu, kecske, komló, kopó, korsó, kölcsön, kölyök, kút, mócsing, olló, oroszlán, ökör, öreg, pocsék, sár, sárkány, sarú, sereg, süveg, szél, szérű, szűr, tanács, tinó, toportyán, tőr, törvény, turul, tükör, tyúk, ünő, ürge, vályú közül mindössze hetvenet sorolok fel, ad hoc.
Nemrégiben könyvbemutatót rendeztek a Kossuth-klubban, a Török Köztársaság budapesti nagykövete és a volt ankarai magyar nagykövet részvételével. A kétnyelvű, műemlék épületek és szobrok művészi rajzaival, fotókkal és történelmi portrékkal gazdagított kiadványt bízvást nevezhetjük hiánypótlónak. Szövegét Hóvári János írta, török nyelvre Tarik Demirkan ültette át, az illusztrációkat K. Pintér Tamás készítette. A sikeres műemlékes pályát befutott építész – az itthoni táj sorozat könyveit követően – eddig már két törökországi, rajzokkal gazdagon ellátott albumot varázsolt papírra. E mostani munka kétségkívül a legérdekesebb, és a legváltozatosabb formát nyújtja a korábbiaknál: a magyarok történelmének kevéssé ismert törökországi emlékhelyeit veszi időbeli sorrendbe, a honfoglalás korától kezdve. Kinek jutna eszébe manapság, az isztambuli Hagia Sophia (Aja Szófia) templomban járkálva, a római, bizánci és török építészet hagyatékát nézegetve a hatalmas épületben, hogy 948-ban két szittya magyar vezér, Tormás és Bulcsú hívatlanul meglátogatta VII. Konstantin császárt? Annyira megtetszett nekik, amit ott tapasztaltak, hogy megmerültek a templom medencéjében, hogy a víz által felvegyék a kereszt jelét. Ez az általunk ismert legkorábbi keresztelő a pogány magyarok idejében; pár évre rá az erdélyi Gyula fejedelem személyesen is megismételte ezt a szertartást.
Magyar nőről ábrázolást legelsőként is az Aja Szófiában lehet látni: a fal mozaikján Szent László király Piroska nevű leánya 1104-ben, a görög ortodox hitre áttérve, Irén (Eiréne) néven lett bizánci császárné. Szépen fésült kettős hajfonata az ősi magyar viseletet idézi.
Hosszú idő telt el időközben, midőn 1526-ban Szulejmán szultán a mohácsi győzelem után Budára érkezve kipakoltatta és Sztambulba vitette a királyi palota, valamint a templomok minden kincsét és kegytárgyát. A törökök „zabrálása” folytatódott magyar földön, egészen 1686-ig. Időbeli sorrend szerint ismerteti a képes könyv a Törökországhoz kötődő magyar történelmi személyiségek keserű sorsát a sztambuli Héttoronyban, majd a kuruc háborúk alatti zavaros időkben „törökké” lett Thököly fejedelem ide-oda „táncolásait”.
Érdekesebbek e régi magyaroknál és viselt dolgaiknál a Törökországban most is megtalálható, híres magyarok emlékét őrző emlékhelyek és feliratok. Liszt Ferenc 1847. június 8-tól öt héten át koncertezett Isztambul majd összes zenetermében. Guyon Richárd tábornok 1849-től 1856-ig – haláláig – szolgált a birodalom hadseregében. Gróf Széchenyi Ödön, a „legnagyobb magyar” fia, 1874-től szintén Isztambulban élt, ő szervezte meg a főváros hivatásos tűzoltóságát. Kovách Aladár doktor, aki 1887-ben létrehozta Budapest első mentőszolgálatát, 1911-ben ugyanígy megalapította török földön is. Réthly Antal földrajztudós 1927-ben felállította az első meteorológiai intézetet, majd országosan is kiterjesztette a hálózatát. Törökország-szerte tucatnyi emlékhely kereshető fel Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Kossuth Lajos és Bartók Béla szobrával. Az egykori birodalom 1920-ban történt széthullásával már csak Bem József tábornok emléke hiányzik, a szíriai Aleppóból…
A mai törökök a testvéreiknek tartanak minket. Akik megfordultak török földön, és utazóként vagy a tengerparti szállodában találkoztak török emberekkel, meglepve hallhatták, hogy a vendéglátóink így vélik, hiszik a köztünk levő régi rokonságot. Kétségkívül a régi időkre visszamenő rokonság van köztünk, ha a kölcsönösen használt, ismert szavaink közös eredetéről beszélünk. A kitűnő nyelvész tudós, Gombocz Zoltán 1907-ben lezárt gyűjtésében 330 török szót azonosított a magyar párjával, a „Honfoglalás előtti török jövevényszavaink” című, 1908-ban megjelent akadémiai munkájában. Bőven adatolt jegyzéke az ács szóval kezdődik és a zergével végződik; a köztük sorakozó nevek: agár, alma, apró, ártány, bajusz, balta, barom, bélyeg, bicsak, bika, bor, bors, boszorkány, bögöly, búza, csákány, csavar, csóka, csótány, dal, dió, erő, görény, gyapjú, gyász, gyepű, gyöngy, gyümölcs, gyűrű, hagyma, hajó, huszár, idő, ige, író, kancsó, kantár, kapu, kecske, komló, kopó, korsó, kölcsön, kölyök, kút, mócsing, olló, oroszlán, ökör, öreg, pocsék, sár, sárkány, sarú, sereg, süveg, szél, szérű, szűr, tanács, tinó, toportyán, tőr, törvény, turul, tükör, tyúk, ünő, ürge, vályú közül mindössze hetvenet sorolok fel, ad hoc.
Nemrégiben könyvbemutatót rendeztek a Kossuth-klubban, a Török Köztársaság budapesti nagykövete és a volt ankarai magyar nagykövet részvételével. A kétnyelvű, műemlék épületek és szobrok művészi rajzaival, fotókkal és történelmi portrékkal gazdagított kiadványt bízvást nevezhetjük hiánypótlónak. Szövegét Hóvári János írta, török nyelvre Tarik Demirkan ültette át, az illusztrációkat K. Pintér Tamás készítette. A sikeres műemlékes pályát befutott építész – az itthoni táj sorozat könyveit követően – eddig már két törökországi, rajzokkal gazdagon ellátott albumot varázsolt papírra. E mostani munka kétségkívül a legérdekesebb, és a legváltozatosabb formát nyújtja a korábbiaknál: a magyarok történelmének kevéssé ismert törökországi emlékhelyeit veszi időbeli sorrendbe, a honfoglalás korától kezdve. Kinek jutna eszébe manapság, az isztambuli Hagia Sophia (Aja Szófia) templomban járkálva, a római, bizánci és török építészet hagyatékát nézegetve a hatalmas épületben, hogy 948-ban két szittya magyar vezér, Tormás és Bulcsú hívatlanul meglátogatta VII. Konstantin császárt? Annyira megtetszett nekik, amit ott tapasztaltak, hogy megmerültek a templom medencéjében, hogy a víz által felvegyék a kereszt jelét. Ez az általunk ismert legkorábbi keresztelő a pogány magyarok idejében; pár évre rá az erdélyi Gyula fejedelem személyesen is megismételte ezt a szertartást.
Magyar nőről ábrázolást legelsőként is az Aja Szófiában lehet látni: a fal mozaikján Szent László király Piroska nevű leánya 1104-ben, a görög ortodox hitre áttérve, Irén (Eiréne) néven lett bizánci császárné. Szépen fésült kettős hajfonata az ősi magyar viseletet idézi.
Hosszú idő telt el időközben, midőn 1526-ban Szulejmán szultán a mohácsi győzelem után Budára érkezve kipakoltatta és Sztambulba vitette a királyi palota, valamint a templomok minden kincsét és kegytárgyát. A törökök „zabrálása” folytatódott magyar földön, egészen 1686-ig. Időbeli sorrend szerint ismerteti a képes könyv a Törökországhoz kötődő magyar történelmi személyiségek keserű sorsát a sztambuli Héttoronyban, majd a kuruc háborúk alatti zavaros időkben „törökké” lett Thököly fejedelem ide-oda „táncolásait”.
Érdekesebbek e régi magyaroknál és viselt dolgaiknál a Törökországban most is megtalálható, híres magyarok emlékét őrző emlékhelyek és feliratok. Liszt Ferenc 1847. június 8-tól öt héten át koncertezett Isztambul majd összes zenetermében. Guyon Richárd tábornok 1849-től 1856-ig – haláláig – szolgált a birodalom hadseregében. Gróf Széchenyi Ödön, a „legnagyobb magyar” fia, 1874-től szintén Isztambulban élt, ő szervezte meg a főváros hivatásos tűzoltóságát. Kovách Aladár doktor, aki 1887-ben létrehozta Budapest első mentőszolgálatát, 1911-ben ugyanígy megalapította török földön is. Réthly Antal földrajztudós 1927-ben felállította az első meteorológiai intézetet, majd országosan is kiterjesztette a hálózatát. Törökország-szerte tucatnyi emlékhely kereshető fel Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Mikes Kelemen, Kossuth Lajos és Bartók Béla szobrával. Az egykori birodalom 1920-ban történt széthullásával már csak Bem József tábornok emléke hiányzik, a szíriai Aleppóból…