Listázók és ismeretlenek

Elkészült az elmúlt huszonöt év legátfogóbb felmérése a külhoni magyarság összetételéről, életkörülményeiről, a nekik adott szolgáltatásokról, és ez tükrözi a 2010 óta bekövetkezett szemléletváltást is – erről beszélt tegnap Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1-es csatornán. Szerinte szemléletváltás figyelhető meg a kapcsolattartásban a Kárpát-medencei magyarsággal, ami nemcsak abban mérhető, hogy megadták a kettős állampolgárság lehetőségét, hanem abban is, hogy segítenek felmérni a külhoni magyar gyermekek oktatási, bölcsődei, óvodai, iskolai ellátási helyzetét. A határon túli magyar közösségek közül azonban ezekben a napokban a leginkább Kárpátaljára irányul a figyelem, hiszen ma, a háborús mozgósítás idején, az ott élő magyarság biztonsága – megmaradása, létfenntartása – a legfontosabb nemzetpolitikai kérdés.

Ha bárki kételkedne ebben, szépen indokolhatja ezt a meggyőződést például az is, ami alig néhány nappal korábban történt: a helyi lakosság elleni provokációként értékelte, ezért nyilatkozatban ítélte el kedden a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, hogy ismeretlenek aláírás nélküli szórólapokat helyeztek ki a beregszászi járás egyes magyar településein azoknak a névsorával és elérhetőségével, akik nem vették át katonai behívójukat.

Ismeretlenek?! Persze, ezt a kifejezést szokták használni akkor is, amikor nagyon pontosan tudják, névvel, címmel, személyi számmal és csípő- meg cipőmérettel, a negyvenötös lábszagukkal együtt, hogy kik az elkövetők, de védi őket a törvény (vagy inkább a törvénytelenség), nem lehet megnevezni a delikvenseket. Mert az már akár mindenféle paragrafusok tárgykörébe is sorolható… A különböző, rémisztőbbnél rémisztőbb nevű hivatalokat, illetve az ezekhez kapcsolódó, szinte alig ellenőrzött és gyakorlatilag ellenőrizhetetlen félreguláris csoportokat, szabadcsapatokat, párthadseregeket, miegymást… Amelyek most épp abban élik ki magukat, hogy listáznak, listákat írnak.

A helyzet egyre rosszabb, a nyomásgyakorlás – mert mi más volna ez? – egyre erőteljesebb; a megfélemlítés máris itt van, alig karnyújtásnyi távolságra. S talán éppen ezért sem szeretnék a belterjesség hibájába, illetve a csapdájába esni, de nekem, mint aki igen élénken kötődik ehhez a tájhoz, amelyhez lényegében még sincs semmi igazolható vagy értékelhető köze sem, de mint fogadott kárpátaljainak, mint aki annyit ténfergett arrafelé az utóbbi időben, hogy már messziről integet, a távolból köszönti, mint rendszeres kuncsaftját, törzsvendégét, a beregszászi illegális pénzváltó is, aki napszámban ott ül a piaccal szemközti oldalon, autójában, az út szélére parkolva, és számolgatja a hrivnyákat, forintokat és eurókat, talán dollárokat is, szóval nekem – mint ilyennek vagy olyannak, s belterjesség ide vagy oda – mindenképp elismeréssel kell szólnom Őry Mariann kolléganő és Horváth Péter Gyula fotóriporterünk kétrészes, remek kárpátaljai riportjáról (Kárpátaljának minden elérhető támogatásra szüksége van, 1. rész, Magyar Hírlap, 2015. május 16.; A vízhordó lány magánya, 2. rész, Magyar Hírlap, 2015. május 21.), s mint megírtuk, az Echo Tv és lapunk is – a Máltai Szeretetszolgálattal együttműködésben – részt vesz az egyik bentlakásos beregszászi óvoda felújításában.

Vannak ilyen helyzetek, mindenki annyit tesz hozzá, amennyit bír és tud és hajlandó, s ebből adódik össze aztán mindaz – immár egységként –, ami átsegíti egy közösséget a vészterhes időszakokon. A legegyszerűbb dolgokra gondolok, egyikünk átvisz egy bőröndnyi könyvet, folyóiratot, a másik mást, az óvodának gyermekholmit, játékokat. Aki pedig elérzékenyül azon, hogy ma már úgy járja Beregszász utcáit, mintha otthon lenne, örömmel köszön vissza az őt messziről üdvözlő illegális pénzváltónak is. Feketézőnek, no! Fogadott kárpátaljaiként... Talán azért sincs különösebb jelentősége ennek, mert a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség is hangsúlyozta közleményében, hogy értetlenül áll az előtt, hogy ilyen bizalmas információk – esetleg a feketézőt érintők is – miként kerülhettek illetéktelenek kezébe.

Illetéktelenek, persze… Szép is lenne, ha azok lennének! Szerintem meg sokkal inkább olyan illetékesek lehettek ezek, akik épp azért kapják az egyre kevesebbet érő fizetésüket, hogy az ilyen bizalmas információk ne szivároghassanak ki. A személyes adatokkal történő visszaélést egyébként az ukrán törvények is szigorúan büntetni rendelik, s talán még lehet eredménye a feljelentésnek is, de kérdés persze, hogy nem éppen azoknak kellene-e kinyomozniuk az elkövetők kilétét, akik a listákat kifüggesztették.

Nagyon nem reménykednék hát abban, hogy valaha is az orrunkra kötik a listázgatók kilétét. Márpedig egyre többen lesznek azok, akiknek a nevét felírhatják egy-egy ilyen névsorba, magyarok, ruszinok, cigányok – onnan a beregszászi romatelepről is – meg ukránok. Hiszen közülük sem rohan mindenki, hogy egyenruhába bújhasson. Egyre többen lesznek a listázhatók, mert a hadkiegészítő parancsnokságnak is fel kell töltenie az állományt, parancsa van rá, de ki lenne az a hülye, aki háborúba akarna menni egy olyan távoli, talán soha nem is látott régióért, mint egy kárpátaljai ember számára Donyeck vagy Luhanszk – ott a Kárpátokon túl –, amelyekkel csak azért kerültek egy állam határai közé, mert így hozta a nagyhatalmi szeszély. Csatolgatták ide-oda, míg végül Ukrajnán belül kötött ki.

S egyre többen lesznek a listázhatók azért is, mert jön a nyár (akármennyire zuhogott is tegnap), a jobb idő beálltával pedig, régi törvényszerűség, mindig kiújulnak a harcok. A nyár kedvez a háborúknak… Nem kell találgatásokba bonyolódni, elég, ha követjük a napi híreket, amelyek egyre véresebbek. Így például tegnap hozták nyilvánosságra, hogy súlyos tüzérségi csapást mértek egy üzemre a kelet-ukrajnai szakadárok, egy munkás meghalt, kettő megsebesült. Andrij Liszenko katonai szóvivő pedig arról számolt be kijevi sajtótájékoztatóján, hogy az elmúlt huszonnégy órában három ukrán katona vesztette életét, és tizenketten sebesültek meg.

Ide toboroz hát katonai göncökbe öltöztethető férfiakat a hadkiegészítő parancsnokság, és éppen ezért bővíthető napról napra a lista, mert ebben bizony ép ésszel senki sem akar részt venni. Fordítsuk talán meg a képletet egy röpke pillanatra, engem ugyanis nem nagyon érdekel, hogy kinek a nevét írták össze. Aki rajta van a listán, azért van rajta, mert ott kell lennie. Vagy mondjam nyíltabban? Azért van rajta, mert helyesen cselekedett.

Alapvetően tehát nem megbélyegzés egy ilyen névsorban szerepelni. Sőt! Csak ezt persze a hatóságokkal nem mindig egyszerű megértetni. Főleg az olyan pillanatokban, amikor a nyomásgyakorláshoz azonosítatlan „ismeretleneket” kreál magának.