Pordány László

Vélemény és vita

Lajstrom

A közelmúltban hazatérvén külföldről elkezdtem ellenzéki tévécsatornákat, valamint lapokat (is) nézni, illetve olvasni.

A közelmúltban hazatérvén külföldről, ahol a kormányt és az országot képviseltem, hirtelen időmilliomosként találva magam, elkezdtem ellenzéki tévécsatornákat, valamint lapokat (is) nézni, illetve olvasni. („Az ellenfelet is meg kell hallgatni.”) Nem biztos, hogy jól tettem, mert a várt pihenés és nyugalom helyett megint csak hagytam magam kifárasztani idegileg. Bár néha azért vannak ártalmatlan és megmosolyogtató balliberális próbálkozások is, mint például a már korábban kezdődött aggodalom a köztársasá-
gért, amely Gyurcsány egyik kedvenc beszédtémája volt, nem kevés jövőbelátó képességet csillogtatva, tudniillik akkor még meg sem történt az ország névváltozása. (Nem voltam itthon, nem tudom, hogyan reagált, amikor megtörtént.) De emlékezhetünk a köztársaságot szenvedélyesen védelmező szövegeire és jelmondataira: „A köztársaságot nem hagyjuk”; „Éljen a köztársaság”; „Megvédjük a köztársaságot”. Kitől? Ki ellen?

Az egésznek a bája éppen az volt, hogy senki nem akarta és nem akarja ma sem bántani a köztársaságot. Mostanában kezdem újra látni és hallani a köztársaság végveszélybe kerüléséről szóló aggodalmakat, de azt hiszem, hogy az ilyesmik – hasonlóan néhány egyéb sületlenséghez – ma már hidegen hagyják az embereket. Nem úgy, mint egynéhány újabban általánosult és valóban veszélyes trükk. Az egyik szerint, és erre szeretnék rávilágítani, előkapnak egy-egy, a kormány által elkövetett vagy el sem követett hibát vagy vitatható lépést, sokszorosára nagyítják, eltorzítják, majd úgy tárgyalják és sulykolják, mint a nép és az ország ellen elkövetett legsúlyosabb bűnöket, és főképpen: mint a kormány működésének meghatározó lényegét. Internetadó, drogteszt, autópályadíjak, egyetemi szakok megszüntetése, nyitva vagy zárva tartás, és így tovább.

Mindegy, hogy némelyik éppen csak szóba került, de mindegyikből élet-halálra szóló ügyet kreáltak, és máris sikerült megtalálni a kulcsmondatot, amellyel megzavarták és elbizonytalanították a Fidesz és a kormány támogatóinak nem elhanyagolható részét. (Lásd: két elvesztett időközi választás.) A kormány becsapja az embereket, éhezteti a gyermekeket, tönkreteszi az országot, megszünteti, sőt már meg is szüntette a demokráciát, sőt, már be is vezette a diktatúrát, és így tovább. A kormány mondjon le. Orbán takarodj! Legújabban: Orbánt azonnal le kellene csukni! Folyamatosan tüntetni kell (van szervezői, sőt anyagi segítség is, ha nem vagytok hozzá elegen), szónokolni kell és népszavazósdit játszani, meg előre hozott választásokat tartani.

Addig is fennhangon aggódni kell, és lehetőleg minél hamarabb megbuktatni a kormányt. A „fontos” ügyek tematizálása és az egész manőver természetesen úgy működik, hogy a valóban fontos és meghatározó kérdésekről ugyanakkor nem vagy alig vesz tudomást a baloldali média, s ha mégis, akkor torzítva, lehetőleg lényegéből kifordítva és elmarasztaló hangnemben. Persze nem is tehetnek másképpen az elvtársak, megbízóik és támogatóik, mert ha vissza akarnak kerülni a hatalomba (csak ezt akarják mindenáron), akkor bizonyos kérdéseket, néhány „apróságot” tanácsos kerülniük.

Ellenkező esetben óhatatlanul szembekerülnének a kormány vitathatatlan eredményeivel! És amint ez megtörténik, azonnal világossá válik, hogy az általuk eddig tematizált kérdések lehetnek akár fontosak is, de semmiképpen sem azok jelentik a lényeget. A legvégén pedig még az is kiderülne mindenki számára, hogy a mostani kormány a hibák ellenére is messze a legjobb, és minőségileg különb attól, ami hosszú ideje már az országnak jutott. Pontosabban: ezúttal az ország választott – kétharmaddal.

Végül a pozitív hangütés kedvéért (valamint azok kedvéért is emlékeztetőül, akik főleg az idézett médiát nézik-olvassák) lássunk egy véletlenszerű fölsorolást azokról az apróságokról, amelyeket szemérmesen elhallgat vagy elbagatellizál a szóban forgó média, de amelyek valóban jelzik, illetve meghatározzák a kormány működésének lényegét. Gazdasági föllendülés, pénzügyi függetlenség (szabadulás az IMF-től), demográfiai elmozdulás (a magyarság fogyásának lelassulása), a GDP növekedése, rezsicsökkentés, az államadósság csökkenése, évtizedek óta nem látott hatalmas építkezések, növekvő bérek és fogyasztás, adó- és áfacsökkentés, nullához közeli infláció, a munkahelyek számának folyamatos növekedése, és egyáltalán: az ország szakadék széléről történő visszarántása az Orbán-kormányt megelőző nyolc év katasztrofális politikája után. És akkor még szó sem esett a megújuló és kiteljesedő nemzetpolitikáról, amely teljes fordulatot hozott az előző, szervilis és nemzetietlen, a nemzeti érdekeknek nemhogy a képviseletére, de a fölismerésére is képtelen kormányzáshoz képest.

A fordulatot baloldaliként egyedül Szili Katalin vállalta fel érdemben – meg is kapta érte a dühödt balliberális támadásokat. Lehetne itt is sorolni a konkrét eredményeket a határokon átívelő nemzetegyesítéstől a székelyek, a palócok, a délvidékiek, a kárpátaljaiak és a többiek fokozott bekapcsolásáig a nemzet vérkeringésébe az egyszerűsített honosítással.

Tudjuk, a nemzeti fölemelkedés és a gazdasági, anyagi föltételek egyelőre félúton, számos tekintetben az elején tartanak, de éppen ezért sem szabad megtorpannunk.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom