Körbezsarolás

Azt persze nem tudhatjuk, hogy mi mindent forgatott David Cameron brit miniszterelnök a fejében, tény azonban, hogy mindabból, amit a nyilvánosság előtt hangoztatott és kommunikált már hetek-hónapok óta – egyebek mellett budapesti látogatásán is –, nagyjából mindent sikerült keresztülvernie az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács brüsszeli csúcstalálkozóján. Elemzők persze még majd hónapokig mérlegelik, hogy kinek a sikerét és kinek a vereségét jelentik a most elfogadott megoldások, tény azonban, hogy egy-egy Londonban dolgozó lengyel házaspárnak valóban marhaság gyermekpótlékot fizetni a brit adófizetők pénzéből, főleg, ha azok a csemeték épp Krakkóban vannak a nagymamánál. Ezek azok az intézkedések, amelyekről többször hangoztattam már, hogy nem az a baj velük, hogy ezeket most Nagy-Britannia bevezeti, hanem sokkal inkább az a baj, hogy eddig így működött a rendszer.

Elhamarkodott hurráoptimizmusnak tartom azonban azokat az elemzői örömujjongásokat, amelyek arról áradoztak az elmúlt napokban, hogy az uniós csúcs eredményeivel végre elhárult az úgynevezett Brexit, vagyis a brit kilépés veszélye. Erről, meggyőződésem szerint, csak június 23-án, valamikor az esti órákban beszélhetünk majd, az első exit poll eredmények ismeretében. Addig minden más csak találgatás, s javasasszony legyen a talpán, aki megfellebbezhetetlennek meri nyilvánítani a véleményét. S addig bizony itt maradnak Európának a már régről húzódó egyéb problémák, amelyeket nemcsak azért nem kezelt eddig megfelelően, mert esetleg elvonta volna a figyelmét a Brexit, nem, hanem elsősorban azért, mert nem volt meg a politikai vezetőkben az akarat, a szándék, az elszántság arra, hogy egyáltalán problémának merjék nevezni a problémákat. Itt van nekünk továbbra is a terrorizmus, a migránsválság, a schengeni rendszer összeomlása… Soroljam még?

Most szombaton este koncertezett Budapesten az Eagles of Death Metal nevű zenekar, vagyis az az együttes, amely tavaly november 13-án a párizsi Bataclan klubban lépett fel. Ez a dátum, ez a koncert, ez a klub azóta már fogalommá vált a terrorizmus globális történetében, hiszen több mint nyolcvan ember vesztette életét az összehangolt támadásban. De a veszély továbbra sem múlt el. Szépen igazolja ezt, hogy például Franciaországban azóta is – immár több mint három hónapja – szükségállapot van érvényben. Néha lejár, rendre meghosszabbítják…

Addig lesz szükségállapot, amíg érezhető a fenyegetés, tehát addig, amíg meg nem szabadulnak az Iszlám Államtól – mondta januárban Manuel Valls francia miniszterelnök a Világgazdasági Fórum davosi ülésén. S feltehetően azért mondta, mert érzi, tudja ő maga is, hogy a veszély még egyáltalán nem múlt el.

Csak igyekszünk úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig az immár nagyon is feltételes biztonságérzetünk csak az egyre szigorúbb intézkedésekkel tartható fenn. Ahogy hozzászoktunk ahhoz is, hogy a repülőtereken le kell vetnünk még a cipőnket is, és nem vihetünk fel folyadékot a gépekre. A megszokott szabadságkomfort úgy vész el, mint holmi vacak tünemény. Miközben továbbra is megállíthatatlanul özönlik az afrikai és ázsiai embertömeg Európába, a helyzet rendezésének legcsekélyebb látszata nélkül.

Sőt, ha az adatokat nézzük, a helyzet tovább romlik. Január eleje óta megduplázódott a naponta Görögországba érkező ázsiaiak száma, múlt héten a számuk megközelítette a tizenötezret, Görögország viszont gyakorlatilag feladta schengeni határainak őrizetét. A gazdaságilag tulajdonképpen összeomlott állam az uniót zsarolja, hogy mindenféle kedvezményeket csikarjon ki. Törökország a másik nagy zsaroló, menekültek százezreivel fenyegeti Európát, de Recep Tayyip Erdogan elnök pénzzel már nem éri be, egyenesen az uniós tagságért veri az asztalt. Közben pedig újabb ütközőpontokat teremt: hadseregével orosz harci gépet lövet le, majd az Iszlám Állam ellen – eddig a legeredményesebben! – harcoló kurdokat bombázza. Törökország NATO-tagsága a másik zsarolási dzsóker a kezében, mert ennek révén sorakoztatja fel maga mögé azokat az uniós tagállamokat is, amelyek az orosz gép lelövése ügyében lázálmaikban sem állnának mellé, s amelyek korábban ugyanezeket a kurdokat fegyverzettel, lőszerrel is támogatták a harcukban. A schengeni rendszer összeomlásához persze Olaszország is hozzájárul – Róma is szívesen benyújtaná a számlát Brüsszelnek vagy Berlinnek! –, mert humanitárius megfontolásból természetesen kimenti hadihajóival az elsüllyedt lélekvesztőkről az afrikai bevándorlókat, de aztán megindítja őket a kontinens közép-nyugati része felé. Ennyi erővel akár menetrend szerint közlekedő járatokat is indíthatna értük a líbiai partokhoz…

Az uniós állam- és kormányfőknek végre sikerült egyetértésre jutniuk abban, hogy Európa külső határait meg kell védeni, a migránsok tömegét meg kell állítani és a schengeni megállapodást teljes körűen mindenkinek be kell tartania. Ez már önmagában is fontos magyar eredmény, hiszen ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „Európa most tart ott, ahol legalább egy éve már lennie kellene”. Csak egy éve még kevesen voltak fogékonyak a magyar figyelmeztetésekre! Ahhoz azonban, hogy mindez meg is valósulhasson, sokaknak változtatniuk kell a magatartásukon. Mert ha az Európai Unió egyelőre meg is úszta Brexit nélkül, továbbra is fennállnak a migránsválság okozta problémák, amelyekre hasonló hatékonysággal kellene megoldást találni. Lehetőleg már a két héten belül megrendezendő következő uniós csúcson.