Vélemény és vita
Kis- és nagyemberek
Nagy Imre hosszú és tartalmas életében volt mindenféle ember, csak „akasztott” nem – a szólás szerint. Végül mégis ő lett a tisztesség és önfeláldozás példája
Boldog vagy boldogtalan az az ország, ahol egy több mint hatvan éve lezajlott, titkos politikai perrel kapcsolatos véleménykülönbség miatt valaki ennyi idő múltával is elszalad a bíróságra, hogy elnyerje az igazát? Nem könnyű felelni az ilyen kérdésre.
Nemrég eszembe jutott egy história. Az 1990-es évek derekán találkoztam vele, amikor még szerkesztő voltam, és elolvastam X. Y. hozzám címzett levelét, egy újságcikkhez csatolva. Néhány válaszmondattal együtt visszaküldtem a feladónak. Egy bírósági keresetet elutasító ítéletről volt szó, akkoriban az újságok részletesen közöltek híreket a ritka politikai per lefolyásáról és kimeneteléről. Elgondoltam azon, hogy milyen könnyű kézzel „írta meg a magáét” az illető a rendszerváltás utáni, végre felszabadult országban. Milyen hamar kimondta az ítéletet azok fölött, akik a sztálini–rákosi idők poklában, pribékek markában, gonosz vérbírák színe előtt a puszta életüket próbálták menteni. Lekicsinyeljük, megvetjük azokat, akik kétségbeesetten igyekeztek kisebbíteni a „bűneiket” enyhébb megítélés, kegyelem reményében?
„Tisztelt Uram, Ön vélhetően sosem volt ilyen helyzetben, főbenjáró bűnnel megvádolva ártatlanul, szovjet módra, ráadásul két kislány fiatal apjaként – válaszoltam az írás beküldőjének –, próbálja meg beleképzelni magát egy ilyen sarokba szorított ember helyébe. Én nem lennék ilyen biztos magamban” – írtam. Vásárhelyi Miklós 1958-as politikai peréről szólt a cikk, arról, hogy „ő bezzeg megúszta” öt év börtönnel a vésztörvényszék előtt. Bizonyára „csak ezért meg azért”. Az illető írása nem jelent meg – tehát nem lett belőle sajtóper –, kárpótlásul ajánlottam neki egy-két felettébb érdekes témát a néhai Vásárhelyi elvtárs 1956 előtti politikai-politikusi pályájából.
Nyolcévi pereskedés után, 2011 decemberében a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével pontot tett a Hankiss kontra Vásárhelyi ügyben. Vásárhelyi Mária azzal vádolta meg Hankiss Ágnest – akkoriban a Fidesz európai parlamenti képviselőjét –, hogy egy 1994-ben elhangzott tévényilatkozatában azt vélelmezte: az 1958. évi Nagy Imre-perben nyolcadrendű vádlott Vásárhelyi Miklós vallomásának szerepe lehetett Gimes Miklós halálra ítélésében, ami kegyeletsértő az édesapjára nézve. A Kádár-kori politikatörténet és a tragédia kereteit feszegető per felei szociológusok voltak, mindketten úgynevezett „snagovi” gyerekek, a szüleik 1956. november utáni letartóztatását és romániai deportálását követően.
Nem volt mindenki olyan szilárd jellemű, küldetéses ember, mint Nagy Imre miniszterelnök, aki a mártírhalált is vállalta, azért a néhány szép napért, amikor egy szabad ország első emberévé emelte fel a sors. Nem volt makulátlan a politikai pályája során. Szegényparaszti családból származott, az első világháború orosz frontján a Távol-Keletre deportálták, ahol részt vett az 1917. évi szocialista forradalomban, mint vörösgárdista. Magyar emigránsként 1921-ig tartózkodott szovjet-orosz földön, amíg végül hazatérhetett Kaposvárra.
Nagy Imre belépett a szociáldemokrata pártba, és már 1925-ben az illegális Magyarországi Kommunisták Pártjának tagja lett. Több ízben elfogták és bebörtönözték, 1928-ban Bécsbe emigrált, 1930-ban ismét szovjet földre jutott, háttérmunkás volt a Komintern moszkvai központjában. Kun Béla feljelentése alapján 1936-ban kizárták a pártból, mert nem akarta felvenni a szovjet állampolgárságot, 1944 őszén a Vörös Hadsereggel együtt érkezett haza Magyarországra, a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben földművelésügyi miniszterré választották.
Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszéddel illette a diktátort, 1954-ben Rákosi főtitkárt tartotta felelősnek Rajk László és társai kivégzéséért. Badacsonyból érkezett Budapestre 1956. október 23-án, a Kossuth téri beszédével visszakapta kormányfői posztját, november 4-ig.
A forradalom leverése után Romániába deportálták, 1958-ban Kádár János és bandája perbe fogta, Budapesten június 16-án kivégezték, és jeltelen sírba tették.
Nagy Imre hosszú és tartalmas életében volt mindenféle ember, csak „akasztott” nem – a szólás szerint. Végül mégis ő lett a tisztesség és önfeláldozás példája. Hamarosan, júniusban lesz halálának hatvanadik évfordulója.
Nemrég eszembe jutott egy história. Az 1990-es évek derekán találkoztam vele, amikor még szerkesztő voltam, és elolvastam X. Y. hozzám címzett levelét, egy újságcikkhez csatolva. Néhány válaszmondattal együtt visszaküldtem a feladónak. Egy bírósági keresetet elutasító ítéletről volt szó, akkoriban az újságok részletesen közöltek híreket a ritka politikai per lefolyásáról és kimeneteléről. Elgondoltam azon, hogy milyen könnyű kézzel „írta meg a magáét” az illető a rendszerváltás utáni, végre felszabadult országban. Milyen hamar kimondta az ítéletet azok fölött, akik a sztálini–rákosi idők poklában, pribékek markában, gonosz vérbírák színe előtt a puszta életüket próbálták menteni. Lekicsinyeljük, megvetjük azokat, akik kétségbeesetten igyekeztek kisebbíteni a „bűneiket” enyhébb megítélés, kegyelem reményében?
„Tisztelt Uram, Ön vélhetően sosem volt ilyen helyzetben, főbenjáró bűnnel megvádolva ártatlanul, szovjet módra, ráadásul két kislány fiatal apjaként – válaszoltam az írás beküldőjének –, próbálja meg beleképzelni magát egy ilyen sarokba szorított ember helyébe. Én nem lennék ilyen biztos magamban” – írtam. Vásárhelyi Miklós 1958-as politikai peréről szólt a cikk, arról, hogy „ő bezzeg megúszta” öt év börtönnel a vésztörvényszék előtt. Bizonyára „csak ezért meg azért”. Az illető írása nem jelent meg – tehát nem lett belőle sajtóper –, kárpótlásul ajánlottam neki egy-két felettébb érdekes témát a néhai Vásárhelyi elvtárs 1956 előtti politikai-politikusi pályájából.
Nyolcévi pereskedés után, 2011 decemberében a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletével pontot tett a Hankiss kontra Vásárhelyi ügyben. Vásárhelyi Mária azzal vádolta meg Hankiss Ágnest – akkoriban a Fidesz európai parlamenti képviselőjét –, hogy egy 1994-ben elhangzott tévényilatkozatában azt vélelmezte: az 1958. évi Nagy Imre-perben nyolcadrendű vádlott Vásárhelyi Miklós vallomásának szerepe lehetett Gimes Miklós halálra ítélésében, ami kegyeletsértő az édesapjára nézve. A Kádár-kori politikatörténet és a tragédia kereteit feszegető per felei szociológusok voltak, mindketten úgynevezett „snagovi” gyerekek, a szüleik 1956. november utáni letartóztatását és romániai deportálását követően.
Nem volt mindenki olyan szilárd jellemű, küldetéses ember, mint Nagy Imre miniszterelnök, aki a mártírhalált is vállalta, azért a néhány szép napért, amikor egy szabad ország első emberévé emelte fel a sors. Nem volt makulátlan a politikai pályája során. Szegényparaszti családból származott, az első világháború orosz frontján a Távol-Keletre deportálták, ahol részt vett az 1917. évi szocialista forradalomban, mint vörösgárdista. Magyar emigránsként 1921-ig tartózkodott szovjet-orosz földön, amíg végül hazatérhetett Kaposvárra.
Nagy Imre belépett a szociáldemokrata pártba, és már 1925-ben az illegális Magyarországi Kommunisták Pártjának tagja lett. Több ízben elfogták és bebörtönözték, 1928-ban Bécsbe emigrált, 1930-ban ismét szovjet földre jutott, háttérmunkás volt a Komintern moszkvai központjában. Kun Béla feljelentése alapján 1936-ban kizárták a pártból, mert nem akarta felvenni a szovjet állampolgárságot, 1944 őszén a Vörös Hadsereggel együtt érkezett haza Magyarországra, a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben földművelésügyi miniszterré választották.
Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszéddel illette a diktátort, 1954-ben Rákosi főtitkárt tartotta felelősnek Rajk László és társai kivégzéséért. Badacsonyból érkezett Budapestre 1956. október 23-án, a Kossuth téri beszédével visszakapta kormányfői posztját, november 4-ig.
A forradalom leverése után Romániába deportálták, 1958-ban Kádár János és bandája perbe fogta, Budapesten június 16-án kivégezték, és jeltelen sírba tették.
Nagy Imre hosszú és tartalmas életében volt mindenféle ember, csak „akasztott” nem – a szólás szerint. Végül mégis ő lett a tisztesség és önfeláldozás példája. Hamarosan, júniusban lesz halálának hatvanadik évfordulója.