Kínai fagyi

Szóval, ez a hagyomány már jóval idősebb, mint a rendszerváltás. Nem múlt el úgy magasabb szintű találkozó a kínai vezetéssel, hogy az Amerikai Egyesült Államok vagy a fejlett Nyugat-Európa valamely képviselője ne tette volna szóvá az emberi jogok helyzetét. Mert – innen nézve – valóban furcsa, ahogyan ezt a fogalmat a Távol-Keleten értelmezik. Gondoljunk csak az 1989-es Tienanmen téri vérengzésre, Tibet helyzetére, vagy éppenséggel a hongkongi – nem választási! – jelölési/jelöltállítási rendszer épp most megkérdőjelezett menetére, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem. Ha pedig az a bizonyos „valamely” nyugati vezető úgy merészelt tárgyalni kínai vendéglátójával vagy vendégével, hogy meg sem említette az emberi jogok kérdéskörét, azonnal megszólaltak mindenféle szervezetek, amelyek elítélték, megbélyegezték, bírálták ezért.

Mint kevés kivétellel szinte mindegyiknek, ennek az éremnek is két oldala van. Mindenféle jelentések, értékelések készülnek világszerte, s ez rendben is van így, hiszen fontos az, hogy véleményt mondjunk különféle megközelítésben, más és más értékrendekre alapozva, a szempontok finomhangolásával, a nézőpontok összeegyeztetésével. Így hát könnyelműség volna azt mondani, hogy Kínában – innen nézve, a mi szempontunkból és a saját szokásrendszerünk alapján – minden rendben van. S hasonló könnyelműség volna azt mondanunk – ugyancsak egyfajta Kárpát-medencei szokásjog alapján –, hogy az Amerikai Egyesült Államokban minden rendben van.

A rendőrök halomra ölik a színes bőrűeket, még mindig érvényben van a halálbüntetés, a bevándorlás megfékezésére pedig hosszú-hosszú falat emeltek a mexikói határon, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsem. Számtalan, napi politikai szinten vitatott, aktuális és a kedélyeket borzoló téma.

El tudnék képzelni azonban egy legmagasabb szintű találkozót, amelyen „valamely” kínai vezető számon kéri a Fehér Ház mindenható urán, hogy állnak az emberi jogok kérdéskörével az ő hazájában. Hát lenne megdöbbenés, még az egérfogak sercegése is elhalna az ENSZ-palotában.

Márpedig most – ha közvetett módon is, de – ez történt. A kínai szocialista-kommunista tervgazdaság megalkotta, „letermelte” a jégkrémet, amelynek alapvető funkciója, hogy visszanyal. Mert tulajdonképpen éppen erre van kitalálva. A távol-keleti ország kormánya pénteken hozta nyilvánosságra dokumentumát, amely az Egyesült Államokban tapasztalható emberi jogi állapotokat egyre súlyosabbnak, az általa más országokban elkövetett emberi jogsértéseket pedig mind „arcátlanabbnak” minősíti. Nézzük csak: a terjedelmes összeállítás hat fejezetben tárgyalja a polgári, a politikai, a gazdasági és szociális jogok érvényesülését, a faji megkülönböztetést, valamint a nők és gyerekek helyzetét, illetve Washington határon túli jogsértéseit – olvasható a távirati iroda jelentésben. A kínai kormányjelentés megállapításainak alátámasztására a tengerentúli médiából hoz fel példákat, nyilvánosan hozzáférhető, hivatalos dokumentumokból idéz adatokat. A szerzők a polgári jogok érvényesülésével kapcsolatban utalnak az erőszakos bűncselekmények, a fegyverhasználat gyakoriságára, a rendőrség túlzó fellépésére és a törvénytelen lehallgatásokra. Külön is megemlítik a fegyintézetek túlzsúfoltságát, a börtönökben tapasztalt növekvő számú erőszakos esetet és halálozást. Az amerikai politikai rendszert – egy kutatói megállapítással egyetértve – a jelentés „hanyatlónak” írja le, és úgy értékeli, hogy az élesen polarizált, decentralizált rendszer nagy erővel nyom el egyes érdekcsoportokat és aktivistaszervezeteket. Kiemelik a pénz szerepét a választásokban, a lobbitevékenységet, az adományozásokat mint a „legális vesztegetés” formáit, a támogatások illegális csatornáit, az úgynevezett „politikai manipulációt”. És így tovább, hosszasan még… S talán mondani sem kell, hogy a kínai jelentés mintegy válaszként született meg arra az országjelentésre, amelyben az Egyesült Államok jellemezte a távol-keleti országot.

Szóval, a kínai gazdaság „kitermelte” ezt a jégkrém-különlegességet, amelyre Washington sem számított. És nem is volt felkészülve rá. A Fehér Ház egyetlen lakója sem szokott ugyanis hozzá ahhoz, hogy visszaszóljanak neki. Lehetne itt hosszan közhelyeket sorolni akár arról is, hogy bagoly mondja verébnek, mindenki a saját portája előtt söprögessen, vizet prédikálni és bort vedelni, vagy épp a másik szemében a szálkát is, a sajátjában meg a gerendát sem. Vagy arról, hogy „valamely” nagyhatalom „valamely” vezetője nem látja a fától az erdőt… A lényegen azonban mindez nem változtat: ha valaki képmutató módon veszi magának a pimaszságot, hogy a demokrácia, a jogérvényesítés és az igazságosság feltétlen megtestesítőjeként tetszelegjen a világ előtt, akkor csak annyira élje bele magát ebbe a szerepbe, hogy ne érje meglepetésként, ha esetleg elvárnák tőle, hogy valóban meg is feleljen ezeknek a kritériumoknak. Vagy mindörökre hallgasson…