Ludwig Emil

Vélemény és vita

Kétféle hazaérkezés

Megváltozott a magyar foci iránti társadalmi attitűd, a »négysoros zakót« is úgy vették tudomásul, mint ígéretes realitást.

Minden idők legjobb nemzeti labdarúgó-válogatottja a magyaroké volt. Több mint négy évig – 1950. május 14-től 1954. július 4-ig – nem talált legyőzőre. 1950. április 30-án barátságos nemzetközi meccsen 5–0-ra verték Csehszlovákia csapatát, még az évben 5–2-re Lengyelország, 12–0-ra Albánia válogatottját. Május 14-én Bécsben 5–3-as vereséget szenvedtek Auszt­riától, attól fogva hosszú ideig nem ismerték a vereség ízét.

Csupán néhány mérkőzés kiemelkedő eredménye: még abban az évben 4–3-ra visszavágtak az osztrák „sógoroknak”, 1951-ben 6–0-ra verték a lengyeleket, 8–0-ra a finneket, 2–1-re a cseheket; a következő évben 5–0-ra az NDK, 6–1-re a finnek, 4–2-re a svájciak válogatottját. Az 1952. évi helsinki olimpián 3–0-ás győzelem az olasz, 7–1 a török, 6–0 a svéd, 2–0 a jugoszláv csapat ellen; még az évben 4–2 arányú siker az Európa Kupában Svájc válogatottjával szemben. 1953-ban 3–0-re verték Puskásék az olaszokat a folytatódó kupasorozatban, majd 4–2-re a svédeket, 3–2-re Ausztriát a Práter stadionban. És még az év november 25-én, százkétezer néző szeme láttára a londoni Wembley stadionban 6–3 legyőzték Anglia válogatottját, minden idők leghíresebb meccsén. És hogy nem csupán véletlen kisiklás volt az addig otthonában veretlen angolok történelmi veresége, a rá következő évben visszavágóra hazánkba érkező angol csapat május 23-án az új Népstadion nyolcvanezer nézője előtt 7–1 arányú vereséget szenvedett. „Egy hétre jöttek, hét-egyre mentek” – könyvelte el a pesti sportvilág az újabb fociszenzációt.

A következő év, 1954 azonban nem telt el a korábbihoz hasonló sikersorozattal. A nyáron Svájcban megrendezett labdarúgó-világbajnokságon az Aranycsapat az első körben 9–0-ra lelépte Koreát, majd 8–3-ra (!) Németország nemzeti tizenegyét. Június 27-én a brazil válogatott, 30-án Uruguay csapata szenvedett el igazságos – egyformán 4–2-es – vereséget Puská­sék futballparádéjában; július 4-én azonban véget ért az aranykorszak Bernben, a sikerre éhező német válogatott 3–2 arányú győzelmével.

A futballt szerető magyar közvéleményt sokkolta a váratlan bukás. Az első félidőben még 2–0-ra álló meccs átfordulása vereséggé máig sem elmúló legendák, elméletek tárgya. Megjegyzendő: aktuális ellenérv, hogy a sikerért küzdő és azért sokat áldozó csapatok olyan „csodákra” is képesek, mint például a minap Angliát 2–1-gyes győzelemmel hazaküldő izlandi válogatott.

A Wembley stadion 1953-as magyar hőseit euforikus ünneplés fogadta a Nyugati pályaudvar előtti (Marx) téren. A csupasz novemberi fákon is lógtak az emberek (ezúttal örömükben), Puskásékat vallásos rajongás ölelte körül a vallástalan Rákosi-diktatúra korszakában. A Svájcból hazatérő „bukott” válogatott játékosait az államvédelmi hatóság (ÁVH) jobbnak látta Kelenföldnél leszállítani a vonatról és hazavinni a családjukhoz. Pedig micsoda parádés sikersorozattal ajándékozták meg éveken át a szegény magyar népet!

Mindezt a 2016. évi futball-Európa-bajnokság fordulatait követő, évtizedek óta nem tapasztalt közönségszeretet juttatta eszembe. Az 1954-től a jelenkorig tartó magyar labdarúgó-történelem tartalmaz szép sikereket és csúf bukásokat, a mögöttünk hagyott utóbbi évtizedekből inkább ez utóbbiakra emlékeznek a búsuló futballfüggők (Jugoszlávia, Románia, Hollandia).

Most azonban valami olyasmi történt, amilyent eddig nem láthattunk: a magyar válogatott úgy szólván (megint) győzedelmes seregként tért haza. Kétfelől vízsugár-koszorú övezte a játékosokkal földet érő gépet a repülőtéren, a Hősök terére díszes busszal érkező kedvenceket – Storck Mestert beleértve – ünneplő tömeg várta. Egyszeriben, szinte néhány nap leforgása alatt megváltozott a magyar foci iránti társadalmi attitűd: a csoportgyőzelem melletti döntetleneket, majd a „négysoros zakót” is úgy vették/veszik tudomásul, mint sikeres, ígéretes realitást! A tarka, magyar nemzeti színekbe öltözött, zászlót lobogtató közönség soraiban feltűnően sok a gyerek, tinédzser, fiatal nő és férfi.

A sport és főleg a labdarúgás a 21. század világvallásává lesz. Írás közben a fülembe költözött Ady Endre nagyszerű versének töredéke 1918-ból: „Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket”. Majd’ száz évvel később, egy új világban nyugodtan hozzátehetjük: Éhe a gólnak, éhe a sikernek!