Két ősrégi jó barát

Tizedik alkalommal ünnepeltük meg közösen az idén a magyar–lengyel barátság emléknapját, ahogy tesszük ezt 2007 óta immár minden évben, néhány nappal nemzeti ünnepünk után, 23-án. Az esemény magas rangú politikai és kulturális szinten is tetőzött a múlt héten: Áder János köztársasági elnök vendégül látta Andrzej Duda lengyel államfőt a budai Várban levő rezidencián. A negyvenhárom éves politikus a krakkói Jagelló egyetemen szerzett jogi diplomát, amiről tüstént eszünkbe juthat, hogy Budán széles út őrzi a Jagelló-házi magyar uralkodók emlékét.

Szép és gazdag történelmi korszak volt ez Közép-Európában fél évezrede, de ne feledjük, hogy másik ötszáz évvel korábban is kibontakozó, majd egyre erősödő történelmi kapcsolatok léteztek a két nép uralkodói és egyházai között.

Érdemes visszatekinteni a kronológia és más kútfők segítségével. Az első, valóban történelemformáló esemény a Quedlinburgban 973 húsvétján megtartott európai csúcstalálkozó volt, ahol a házigazda I. (Nagy) Ottó német császár vendégeként részt vettek a római és bizánci pápaság, Itália, Dánia, Bajor-, Bolgár-, Cseh-, Morva-, Lengyel- és Magyarország küldöttei. Akkori hazánkat Géza nagyfejedelem (972–997), a lengyeleket I. (Bátor) Boleszló krakkói fejedelem (967–1025) képviselte. Boleszlót 1018-ban magyar lovas had kísérte a bolgárok elleni hadjáratban – de maradjunk a békés együttműködés nyomában. Az Árpád-ház és Piastok családja már az ezredfordulótól rokoni kapcsolatba került.

Géza (ismeretlen nevű) leányát 998-ban Boleszlóhoz adták feleségül. Az első „nagy frigy” I. Béla király (1060–63) és Richeza (Adelhaid) hercegnő – II. Mieszko lengyel fejedelem leánya – között kötődött: az ő második fiúgyermeküket I. (Szent) László királyként (1077–1095) ismerjük. Lengyelföldön az egyház és hívei körében fényes kultusza van a magyar lovagszentnek. Az utolsó Árpád-ivadék, III. András neje, Fennena – Ziemomysl kujáviai fejedelem leánya –, majd a magyar trónon 1301-ben a királyt követő Vencel cseh–lengyel uralkodó már ismerősnek tűnhetett hazánkban.

A nápolyi Anjou-ház regnálása idején szoros politikai kapcsolat állt fenn a két nemzet között. Károly Róbert 1335 őszén meghívta visegrádi palotájába a cseh-, lengyel- és szászországi koronás főket. Az uralkodók béketárgyalásai nyomán a prágai János király lemondott a lengyel koronáról, a krakkói (Nagy) Kázmér Szilézia birtokáról; magyar és cseh békebírák döntötték el a lengyelek és a Német Lovagrend területei vitáját. Gazdasági ügyekben határoztak az északi kereskedő utak forgalmáról: attól fogva a Kassán és Lőcsén át Krakkóba és Sziléziába irányuló szállítás kikerülte a bécsi vámot, szabadon mehetett tengelyen a magyar gabona, bor, füstölt hús, bőr- és posztóáru északra. Ilyen volt egy jól előkészített, hatékony és eredményes nemzetközi tárgyalás hatszáznyolcvan éve!

Az 1342-ben elhunyt „Caroberto” fia, Lajos magyar trónörökös előszerződés által lett részese a lengyel érdekeknek. Sereget küldött 1345-ben III. Kázmérnak Krakkó felmentésére a támadó morvák ellenében, királyként 1351 és 1354 között három hadjáratban vezette az egyesült lengyel–magyar csapatokat Litvániában. Negyven évig tartó uralkodása alatt hatalmas anyagi és kulturális gazdagodás színtere volt a felső-magyarországi és a krakkói-sziléziai régió. Egyedül a Kárpátokon át vezető, veszélyes kalmár utak nehezítették az áruszállítást. Egy viszonylag friss hír szerint Miskolc és Krakkó között gyorsforgalmi utat építenek; lassan elérkezett az ideje. Jobb későn, mint soha.

Mátyás király halála után, 1490-től 1526-ig a lengyel Jagelló-ház adott királyokat Magyarországnak. Ekkor már a dinasztiák – és a várható bevételek – diktálták az örökösödést, a kultúra és a művészetek azonban maradó értékeket hagytak ránk. A kései csúcsíves cseh–magyar–lengyel egyházi és világi építészetet közösen Ulászló-gótikának nevezzük; felvidéki reneszánsznak mondjuk a krakkói, szandomíri színes vakolatdíszes, pártázatos oromzatú 16–17. századi kastélyokat, tornyos templomokat.

Magyarország három részre szakadása (1541) után Erdélyben lengyel diplomáciai misszió működött. Az országrész fejedelmévé választott Báthory István 1571-ben követeket küldött Krakkóba szövetségi tárgyalásra, amelynek eredményeként a lengyel országgyűlés királlyá választotta. Bizonyosan jó emléket hagyott 1575-től 1586-ig (haláláig) tartó regnálása – főként a Rettegett Iván cár elleni sikeres hadjárata okán –, s a lengyelek 1952-ben Stefan Batoryról nevezték el a legnagyobb, tizenötezer tonnás óceánjáró hajójukat.

Száz évvel később, 1686-ban III. (Sobieski) János lengyel király parancsnokolta a török hódoltság alól felszabadító háborút Magyarországon, egészen Budavár hősies visszafoglalásáig. Nevét utca őrzi Pesten, a IX. kerületben.

Folytathatnánk a régmúlt felidézését újságoldalakon át. Rákóczi fejedelem és a kuruc–labanc háborúk, a Habsburg elnyomás és az orosz cári hódoltság, az 1831-es lengyel, majd 1848–49-es szabadságharc közös élményei, szenvedései pecsételték meg a két nemzet közötti barátságot. Majdhogynem a testvériségét, hiszen a lengyelek szláv rokonai – az oroszok, ukránok, de a csehek és szlovákok is, például 1939 szeptemberében – sosem álltak ki mellettük, amíg a magyarok mindig segítettek, amikor kellett.
Közös történelmi és politikai érdekünk az együttműködés a 21. században is.