Vélemény és vita

Kész a homo kádárikusz

Még nem jött el a baloldali megújulás ideje.

A számukra élet-halál fontosságúnak mondott veszprémi időközi országgyűlési választásra egyik baloldali párt sem (pedig vannak szép számmal) volt képes egy épkézláb tagot előkeríteni, akit mindegyikük támogatott volna, de még párton kívüli baloldalit sem találtak a környéken, aki közös jelöltjük lehetett volna. Végül mégiscsak felfedeztek egy helybéli baldóvert, fel is sorakoztak mögé, mint a kiskacsák Konrád Lorenz mögé, csak hát a jó ember annyira baloldali, amennyire Konrád Lorenz volt kacsa. A jelölt, Kész Zoltán lehet, hogy baloldalinak gondolja magát - téves, zavaros önkép a politikai spektrum más tartományai­ban is előfordul -, de a nyilvánosság különböző fórumain kifejtett politikai, társadalomtudományi nézetei ellentmondanak az effajta minősítésnek.

A baloldaliak egyik legfőbb eszménye, hogy az állam polgárai közötti különbségeket a lehető legkisebbre csökkentsék, végső soron kiegyenlítsék. Ennek megvalósításához erős államra (megvalósulása után az állam lehalására) és - bár ezt a baloldaliak szeretik tagadni - a parttalan szabadság korlátozására van szükség. Ehhez képest Kész olyasfajta eszméket fejtett ki, akár egy 19. századi anarchistába oltott vadkapitalista. Egyik előadásában ekképpen nyilatkozott: „Az a baj, hogy a magyar embertípus - és ezért nem hívom én kapitalistának a magyar embertípust - az államra vár.” (Megjegyzendő, hogy rendes baloldaliak és liberálisok ilyen kifejezést, mint a „magyar embertípus”, nem használnak. Sőt harsányan gúnyolódnak és vihorásznak, ha a magyar emberek speciális tulajdonságairól hallanak.) Tehát Kész szerint a magyar társadalom alkalmatlan - jobb esetben, nincs felkészülve - arra, hogy szabadpiaci körülmények között önerejéből boldoguljon, működőképes kapitalizmust hozzon létre. Régi, minden kampányban előrángatott és lejáratott, buta közhely ez: a homo kádárikusz az államtól várja, hogy boldogítsa. Holott Kész úgy véli: „Az egészséges kapitalizmus számomra, mint libertárius számára, azt jelenti, hogy minimális állam.” Az egészséges kapitalizmus már-már maga lenne a földi paradicsom.

„Bele kell gondolni, hogy azáltal, hogy esetleg kizsákmányol téged, értéket teremt, mindegyikőnk jól jár bizonyos dolgokban.” (A kizsákmányolás, amint értéket teremt: micsoda perverz elképzelés.) A minimális állam semmiféle szerepet nem vállalna sem az oktatásban, sem az egészségügyben. Az állam nem szólna bele a jövedelmek elosztásába sem.

„Republikánus is vagyok, mert nem hiszem, hogy mindent a gazdagoknak kéne fizetni, és közben az ország fele meg segélyekből éljen. Radikális is vagyok, mert nem hiszek a segélyezésben, sőt még az esélyegyenlőségben sem. Biztos, hogy szépen hangzik ez az egyenlősdi, de értsük már meg, hogy olyan sosem lesz, hogy mindenki egyenlő.” Ezeknek a kijelentéseknek van valami belső logikájuk, ugyanakkor még egy vadkapitalizmusban hívő libertáriust is megválaszolhatatlan kérdések elé állítják. Mert logikusnak látszik, hogy a minimális állam ne vállaljon szerepet még az alap- és középfokú oktatásban sem, de mi lesz a liberálisok egyik vesszőparipájával, a szegregációval? Miféle iskolába járnának a szegény, hátrányos helyzetű gyermekek? A drága és nívós iskolák majd önszántukból kapkodni fognak a magatartászavaros srácok után? Az egészségügyben hasonló gondok adódnának. Miféle ellátást kapnának a legszegényebbek? Azok, akik még segélyt sem kapnának, mert Kész egészséges kapitalizmusában segély sem lenne.

Természetesen, ahol az állam szerepét minimálisra csökkentik, ott az esélyegyenlőséget említeni sem érdemes. Hiszen csak az erős állam lehet képes arra, hogy rákényszerítse a társadalom szereplőit az adottságaik és lehetőségeik közötti különbségek lehetőség szerinti kiegyenlítésére. Egyébként az esélyegyenlőség a legkevésbé jelenti azt, hogy mindenki egyenlő. Éppen ellenkezőleg. A különböző érdekérvényesítő képességgel bíró emberek között az állam (akár a lóverseny hendikepper) mesterségesen igyekszik kiegyenlíteni az esélyeket. Ez az erősek szabadságjogának korlátozásával jár. Lehet nem hinni benne, képtelenségnek tartani, de aki így jár el, az semmiképpen nem demokrata.

Vannak Késznek olyan kijelentései is, amelyek semmiféle logikai rendbe nem állíthatók, sem egymással, sem semmi mással. Kocsmai hőzöngők nagyotmondásaival rokoníthatók, ám egy országgyűlési képviseletre ácsingózó önjelölt politikus esetében ezeket is értelmezni kéne. Nem tudni pontosan, hogy rosszallóan vagy dicsérőleg mondta ezt: „A mai magyar fiatalok szeretnének marha nagy fizetést kapni, és közben nagyon keveset dolgozni érte.” Minden normális embertől feddőleg hangzik ez a mondat, de Kész segélyek nélküli, kizsákmányolást magasztaló rendszerében ez kifejezetten pozitív magatartás lehet. Kibogozhatatlan az adózásról alkotott véleménye. Egy helyen azt állította, hogy az adó az egy lopás. Másutt viszont ezt írta: „Nem hiszek az általános választójogban, mert amíg a nem adózó szavazata egyezik az adózóéval, addig csak a demagógia és a populizmus uralja a politikai kultúrát vagy kulturálatlanságot.” Íme a jó öreg adócenzus. A választásra alkalmatlan állampolgárokat 1874 és 1913 között ez alapján is megszűrték. Bár azt az időszakot szokás „boldog békeidőknek” nevezni, akkoriban is demagógia és populizmus uralta a politikai kultúrát.

Kész Zoltán eszméit böngészve, mind erősebb meggyőződésünk, hogy a választhatóság (passzív választójog) feltételeit kéne szigorítani. (Eleve kizárni azokat, akik tagadják az általános választójog létjogosultságát.) Készhez hasonlóan zavaros és szórakoztató az őt támogató pártok magyarázkodása is. A jelölt nézeteit megismerve, az egyik párt úgy véli, hogy Kész semmi ilyesmit nem írt és nem mondott, a jobboldali sajtó találta ki az egészet. A másik szerint írt és mondott is ilyeneket, de nem úgy gondolta. A harmadik úgy véli, írt és mondott is, úgy is gondolja, de nem baj, mert a fontos az, hogy utálja Orbán Viktort. Tóbiás József még az alapvető baloldali értékeket is felfedezni vélte Kész szellemi termésében (értékteremtő kizsákmányolás, az esélyegyenlőség és az általános választójog tagadása stb.), ráadásul azért is kiváló szövetségesnek tekinti, mert nem olyan Magyarországot akar, mint ez a jelenlegi. Ki kell ábrándítanom (vagy meg kell nyugtatnom?) Tóbiás Józsefet, maga Orbán Viktor sem olyan Magyarországot akar, mint a jelenlegi. Különben úgy hagyta volna, ahogy Tóbiás elvtársaitól 2010-ben átvette.

 

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom