Keresztény vér

Átmentek szomszédolni – vérgőzös fejjel. Arról persze nem szóltak a híradások, nem tudhatjuk tehát, hogy a terroristák mennyire ismerik a kereszténységet, szokásainkat, hitvilágunkat, liturgiánkat, az ünnepeink lényegét. Sőt, akár megosztottságainkat is… Azt azonban nagyon is jól tudjuk, hogy gyászban teltek az ünnepek nagyon sok család számára abban a régióban. Mint ahogyan erre a hétvégén, az ünnepi szentmiséken is szinte mindenhol felhívták a figyelmet.

Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy mennyire ismerik ezek az iszlamista szélsőségesek a kereszténységet, vagyis, hogy mennyire volt szándékos a nagycsütörtöki időzítés, azt azonban nagyon is jól tudjuk, hogy megválogatták az áldozataikat, a túszaikat: az iszlám vallásúakat szabadon engedték, a keresztény diákokat tizennyolc-huszonéves gyerekeket, serdülő, fiatal kölyköket és kölyöklányokat pedig kíméletlenül kivégezték. Megölték. Meggyilkolták. Mártírokat csináltak belőlük. Keresztény vér folyt tehát a kenyai egyetemen.

Azt sem tudhatjuk, maguktól szemelték-e ki a terroristák ezt a számunkra jeles időpontot – az utolsó vacsora napját –, vagy súgott nekik valaki, aki talán náluknál kicsikét jártasabb a kereszténység dolgaiban, hogyha most támadnak, azzal különlegesen mély fájdalmat okozhatnak. Elronthatják, befeketíthetik a kereszténység legnagyobb ünnepét.

Sok mindent nem tudhatunk, s talán még ennél is jóval több az, ami nem tisztázott ezzel a terrortámadással kapcsolatban, amelyben csaknem százötvenen vesztették életüket, s csaknem mind keresztény. A híradások szintjén csak annyi jutott el hozzánk, hogy a kenyai Garissa városában, abban az immár sorsszerű egyetemi épületben a túszejtők száznegyvenhét embert megöltek, száznegyvenhét fiatal életet kioltottak. Mindegy is, hogy milyen vallásúak voltak, mert a terrorista elborult elméjének ez csak ürügy, hivatkozási alap. De ha ez nem lenne, akkor találna helyette sebtében mást… A terroristák pedig az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia tagjai voltak. Állítólag mindössze négyen.

Négy őrült ámokfutó okozta száznegyvenhét sokkal többre érdemes fiatal ember halálát. Átlagban harminchat fő jutott rájuk fejenként… Hol van ebben az arányosság?

Az eseményekre reagálva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közleményében úgy fogalmazott, hogy a kenyai terrorakciót elkövető szervezet az Iszlám Állam szélsőségeseivel igyekszik versenyre kelni. Figyelmeztette a bizonytalanokat, hogy ez is megerősíti: erősíteni és fokozni kell az Iszlám Állam elleni harcot, amiben Magyarországnak értékalapú kötelessége részt venni. A Honvéd Vezérkar vezetői már megnézték Irakban azt a térséget – felmérték a terepet –, ahol a magyar katonák „esetleges szerepvállalása meg fog történni”. A parlamenti pártokat is tájékoztatják ebben a témában, és áprilisban dönthet az Országgyűlés az egyenruhások kiutazásáról.

Könnyen legyinthet erre persze bárki, hogy Kenya is, Irak is messze van, semmi keresnivalónk ott. Pedig dehogy! Igenis fel kell venni a kesztyűt, el kell menni akár a világ végére is, ha a terroristák, a szélsőségesek ott bujkálnak. El kell menni, már csak azért is, mert habár talán örülhetnénk is annak, hogy Kenya vagy Irak földrajzilag, kilométereket számolgatva ugyan messze van, ez csak a puszta látszat, tévképzet, délibáb. Kenya is és Irak is sokkal közelebb van, mint gondolnánk.

Ezek a terroristák itt vannak, már a mi közösségünket pusztítják, a mi közösségünk fiataljait mészárolják le józan és ép emberi ésszel felmérhetetlen kegyetlenséggel.

Sok minden van hát, amit nem tudhatunk az iszlamista terroristákról, egyet azonban biztosra vehetünk róluk: gyűlölik a kereszténységet. Gyűlölnek engem, téged és itt a környezetünkben is mindenkit. És a keresztények kiirtására törnek, akárhol hajtsák is nyugovóra a fejüket, Kenyában, Irakban, Kerepestarcsán, Somogyfajszon, Libickozmán, Derecskén, esetleg a Wekerle-telepen. Csak egy bizonyos: a pokol házhoz jön.

Ha adtunk okot, ha nem a Gonosznak, hogy lemásszon a falról.

Most Kenyában keresztény vér folyt, nagycsütörtökön, százszámra. De az Iszlám Állam terroristái korábban csoportosan végeztek ki egyiptomi kopt keresztényeket, megöltek, foglyul ejtett zsidókat, lefejeztek japán rabot, akinek meg nem is tudom, mi volt a vallása, de a muzulmán pilótát, aki ellenük harcolt, élve égették el. Tehát nincs biztonságban senki sem tőlük, a világ egyetlen pontján sem.

Oda kell menni, és véget vetni ennek az őrületnek, hiszen nem lehet ölbe tett kézzel ülni és várni, hogy más oldja meg helyettünk a problémákat. Ha tehát egy, az ilyen őrület ellen szerveződő katonai koalíció kéri fel az országot a közreműködésre, a katonai szerepvállalásra, akkor csak igennel lehet válaszolni, sürgősen, mielőtt a pokol valóban házhoz jönne, és itt helyben kellene szembenézni vele.