Juncker-nudli

„Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy barom” – az Európai Unió öntudatos és büszke polgáraként kérem, hogy Brüsszel ilyen értelemben módosítsa alapokmányát, vagy legalább tegyenek ki az EU székházára egy erre utaló táblát. Szívem szerint szép nagy neonbetűket látnék az unió összes nyelvén, de szükség esetén beleegyezem egy barokkos beütésű Juncker-szobor és egy élénk tekintetű szarvasmarha közös emlékművébe is. Amennyiben a Mélyen Tisztelt Európai Bizottság úgy érzi, hogy a barom kifejezés politikailag inkorrekt, és sérti az agrárium egyes résztvevőit, készséggel elfogadok bármilyen olyan módosítást a szövegben, amely híven tükrözi Jean-Claude Juncker szellemi és politikai képességeit. Az Európai Unió öntudatos és büszke polgáraként ezért a célért szeretnék „polgári kezdeményezést” indítani. Ha a Mélyen Tisztelt Európai Bizottság jóváhagyja kezdeményezésemet, biztos vagyok benne, hogy találok legalább egymillió olyan büszke és öntudatos uniós polgárt az EU huszonnyolc országa közül legalább hétben, aki aláírja indítványomat. Günter, a bécsi karácsonyi vásár forraltbor-kimérője már előre vállalta, hogy tervem népszerűsítésére az Európai Bizottság elnökéről nevezi el egyik, a bús tekintetű kérődzőre hajazó exkluzív gombócszerűségét: a Wiener Knödel ezentúl a magyar hangzású Juncker-nudli névre fog hallgatni.

Ha a Kedves Olvasó most megkérdi magától, hogy e sorok szerzője, mi-előtt cikke megírásához látott, nem fogyasztott-e túl sokat az említett bécsi vásári nedűből, kérem, ne tegye. A delejes hangulatot az Európai Bizottság legutóbbi döntése idézte elő. A tekintélyes hölgyek és urak rábólintottak ugyanis az Európai Humanista Föderáció „Ébredj, Európa!” című kezdeményezésére, hogy lehessen aláírásokat gyűjteni a „demokráciát lábbal tipró” magyar kormány ellen, s az akció sikere esetén életbe lehetne léptetni az úgynevezett „hetedik cikkelyt”. Az uniós alapszerződés eme pontja hosszú távon lehetővé teszi a szavazójog elvételét az adott országtól.

A libbal pártok már vagy tucatszor az unió asztalára okádták az úgynevezett magyarügyet. Sokra nem mentek vele, ráadásul a parttalan brüsszeli és strasbourgi viták Magyarországon is inkább EU-undort, mint remélt Orbán-ellenességet eredményeztek. Az említett „hú, de nagyon civilek vagyunk” szervezet kezdeményezése a lerágott csont sokadszori politikai visszaöklendezését jelenti. Természetesen ez tökéletesen érdektelen lenne, ha az Európai Bizottság tagjainak többsége nem bólint rá a kezdeményezésre. Felmerül, hogy miért nem tiltakozott ez ellen Navracsics Tibor. Nos, egyszerű: a kezdeményezést azon az ülésen tárgyalták, amelyről tudni lehetett, hogy előre bejelentett uniós elfoglaltságai miatt a magyar biztos nem fog részt venni. Hangsúlyozom: igazi hölgyek és urak ülnek a simiket és taslikat osztogató Jean-Claude Juncker vezette testületben.

Miért kellett erről most Junckeréknek dönteniük? Tényleg nincs nagyobb gondjuk? A gazdasági nihil, az ukrajnai rémálom vagy éppen a migránsinvázió? Meg a terror? Nem ebben a világban élnek? A brüsszeli iroda kulcsával szellemi képességeik is zár alá kerülnek?

Természetesen nem. Juncker és bizottsága tagjainak jó része egyszerűen a saját impotenciáját próbálja leplezni. Vegyük sorra „eredményeiket”.

Gazdaság? Totális csőd. Egy az egyben átvették Berlin receptjét, hogy a német gazdaság dübörgésének segítségével rántsák ki Európát a gondokból. A németek erősödtek is, összességében azonban a „kicsik” kárára. Ezt nem ellensúlyozták a többségnél a német vállalatok által odavetett morzsák. Mi fizettük meg Angela Merkel újabb kancellárságának árát.

Ukrajna? Washingtoni nyomásra pofán vágták Európa gazdaságát – főleg az Oroszországhoz jobban kötődő kelet-közép-európaiakét –, megfúrták a Déli Áramlatot is, miközben az uniós nagyokhoz északon lelkesen jön a gáz. A kizsigerelő szankcióháborúért cserébe létrejött egy amerikai csatlós állam, amely a remélt privatizációs buliból is kiszorítja az uniós cégeket. Ukrán demokráciáról pedig inkább ne is beszéljünk, ilyen szóösszetétel nem létezik!

Görögország? Rémálom. Kamatigába fogtak egy országot, időzített bombák ezreit helyezték bele a görög gazdaságba és társadalomba, csak hogy a saját „arcukat mentsék” és időt nyerjenek. Athén cserébe nem tesz semmit, a menekültek számára napsütötte átjáróház Görögország.

Tehát migránskérdés. Aligha van erre mit káromkodás nélkül reagálni. Uniós megoldás nem volt és most sincs, amit annak neveztek és neveznek, az a német és francia „kérések” elvtelen teljesítése. Tobzódott a széplélek is, Párizsban is most ezt „ünneplik”. Kérem, pontosan értsék: ez nem az idén kezdődött, a migránsinvázió csak a végeredmény. Ha nincs líbiai, iraki és szíriai beavatkozás, nincs menekültáradat. Ha a törökök uniós közeledését nem nagyképűen a brüsszeli bürokraták aktaerkölcsére bízzák, akkor ma le lenne zárva a szíriai–török határ, és az ankarai vezetés sem értelmét vesztett pszichopataként viselkedne.

Erről kellene beszélni, mert erről beszél az európai „egyszerű emberek” túlnyomó többsége, a keleti tagállamok vezetői és a kijózanodó nyugatiak is. De nem, ehelyett pont ezeket az embereket viszik politikai kínpadra. Orbánt, Ficót, Zemant, a lengyeleket, és már a bajor vezetőket is kiátkozva. Minket, a fránya európai „egyszerű többséget” pedig unliberális, rasszista, szexista, az unió értékeit lábbal tipró barbár csőcseléknek beállítva.

Junckeréknek, megbízóiknak menniük kell, az unió öltönyét pedig nagyon újra kell gombolni – persze, egy kiadós tisztítás után!