Járandóság

Pálinkát isznak és medvét kerülgetnek, valamint szépek a hegyeik – egy meglehetősen tehetséges humorista így fogalmazta meg, hogy az átlag magyar mit gondol Erdélyről. Ez eléggé szomorú, de hát ez van, és ezen nem sokat változtat az sem, hogy ha az említett pálinkától bódultan, harsányan Csaba királyfiról merengünk. Inkább tanulni kellene, ha ez fontos számunkra, s akkor nemcsak úgy tenni, hanem komolyan is gondolni Erdélyország, a közös történelem és kultúra megismerését. Tusványos immár huszonhatodszorra ezt segíti.

S igen, itt beszélni kell és muszáj autonómiáról, önrendelkezésről is.

Furcsa egy kérdés ez, ugyanis elméletileg nem kellene, hogy felmerüljön ez a téma. Természetes kellene, hogy legyen a kisebbségek önrendelkezésének létezése. Az Európai Unió alapokmányaiban is foglalkozik a kérdéssel, aztán valahogy mégsem ez a valóság. Mert a papíron, a díszes, nagypecsétes okmányokon minden szép, ha viszont a mindennapokra fordítjuk ezt le, többnyire semmi sem történik.

Igen, van jó példa, mondjuk Dél-Tirolban. De talán érdemes visszaemlékezni, hogy milyen pánik és hecckampány kezdődött Európa-szerte a baszkok és a skótok esetében. Kevesebb lett volna az Európai Unió, ha Skócia nemcsak futballcsapattal, hanem önállósággal is képviseli magát a világeseményeken?

Persze, hogy nem.

Csak érdekeket sértett volna: az adott esetben angolt, a katonai bázisok miatt meg amerikait, és a multik miatt nagyon sok mindenféle mást. Ezek kezelhető problémák lettek volna, azonban, ha a skótok kimondják a függetlenségüket, az precedenst teremtett volna, megkérdőjelezte volna az egész „rendszert”, magát az Európai Uniót. Ha annak a pénznek csak a töredéke a skót oktatásba vagy az egészségügybe ment volna, amit arra a kampányra fordítottak mindkét oldalról… De hát ez egy nagyon demagóg gondolat.

Erdély nem akar elszakadni Romániától, sőt, Székelyföld sem. Az elmúlt évtizedek erőszakos vagy gazdaságilag ösztönzött be- és kitelepítései ezt aligha tennék lehetővé. De miért ne lehetne értelmesen együtt élni, közös nyelvet beszélni, megtartva a sajátot is, ismerve a másik dalait, de mindenekfelett tisztelve a sajátjainkat? Bukarest éppen ezt ösztönzi mostanság Moldovában, sőt, nem egy vezető politikus nyíltan kimondja, hogy lelkesen bekebeleznék az egész államot, és románná nevelnék az ország durván felét jelentő kisebbségeket. Brüsszel ezzel sem törődik, mert Románia nem „hepciáskodik”, ha utasítás vagy „kérés” jön felülről, lelkesen teljesíti.

Európában az elmúlt időben két példa volt arra, hogy egy kisebbség tényleges jogaihoz jutott. Jutott? Az első Koszovó volt, ez ma már de facto amerikai protektorátus. A másik a Krím, amelyik orosz fegyverekkel szakadt el Ukrajnától. Be kellett volna következnie bármelyiknek, főleg az utóbbit követő délkelet-ukrajnai vérzivatarnak? Nem, amennyiben a helyi lakosság megkapja, ami jár neki, és amit szeretne. Akkor nem hagyták volna magukat kívülről manipulálni, sőt, a határokkal sem foglalkozna a kutya sem.

Az Európai Unióhoz való csatlakozás Közép-Európában eltörölte a határokat, van óriáspláza mindenhol, és természetesen utazhatunk is bármerre. Azzal azonban, hogy mindenkiből derekas fogyasztót akarnak csinálni, nem „sokszínű európai közösséget” teremtenek, hanem egy gigantikusan idegesítő szupermarketet.

Ebben a helyzetben azok az eszközök maradnak, amelyeket még a ballib ellenzék sem nagyon tud kifogásolni az Orbán-kormányban. A határon túliak kulturális és gazdasági támogatása, érdekeiknek védelme a nemzetközi porondon.

Tusványost sokan egy „jobboldali nyári partinak” tartják, ahol „Orbán majd mond valamit”, amiből utána sok tucat politikai elemző megél – főleg a liberális, „szakértői” oldalon. Pedig ennek a történetnek éppen a megismerés, akár az egymással való vitatkozás adja meg a lényegét. Tusványossal nem az a „baj” – amit előszeretettel emlegetnek bukaresti barátaink –, hogy ott megjelenik Orbán Viktortól kezdve a magyar kormányzat jó része. Az baj, hogy a román kormány képviselői nincsenek ott. És legalább ekkora gond, hogy a nagyszerű Brüsszel képviselői sem találnak erre az időpontra első osztályú repülő- vagy vonatjáratot ebbe az irányba.

A kisebbségi autonómia egyébként nem helyi kormányzati vagy uniós kegy, hanem valami olyasmi, ami jár.