Magyarország, hétvége, nagyjából egy időben.
„Imádom, hogy lekker is van itt, és egyáltalán, olyan hiper-szuper és olcsó itt minden” – lelkesedik hazája karamell öntetes ostyás édességremekét felfedezve a Szigeten egy holland leányzó.
„Apu, a sült tarja az olyan, mint a hot dog? A kürtöskalács meg a sok csokis wafer, csak másképp?” – kérdezi a Kurultájon a globalizáció mindennapjaiból kiszeppent szülőt a magyar leányzó.
Két idézet. Két különböző dolog, alma és körte, miért kellene összehasonlítani? Pláne, miért kellene választani? Az egyik jó, a másik rossz? Lehet ízléseket, életmódokat egymáshoz méricskélni?
Egykor, a liberalizmus, a szabadelvűség dicső európai hajnalán azt mondták: nem. Ekkor a liberalizmus lehetőséget és egyfajta, a kötelező, a dogmatikus maradiság elleni lázadást hirdetett. Ma, a liberalizmus, a szabadelvűség kéjelgő európai csúcspontján azt mondják: igen. Ma a liberalizmus a lehetőség elvételét, kötelező véleményt jelent. Mindent szabad, de csak azt lehet, amit mi akarunk!
Az egykori európai liberalizmus a magánéletben hirdetett szabadságot, mert a politikai hatalomhoz még nem fért hozzá. A mai európai liberalizmus a politikai hatalom birtokában a magánélet működését is megszabja. A migránskvóta mellett kötelezővé teszik az ízlésfejadagot. Mindenben. Reggelitől reggeliig, müzlitől müzliig. Nem hiszem, hogy a hazai szalonnás tojás, netán a brit bacon-kolbász-tojás-bab breakfast minden világok legtökéletesebb reggeli étkezése lenne. De azt sem gondolom, hogy aki ezt fogyasztja, az fránya jobbikos félnáci, netán macinadrágban londoni munkáslakótelepeken suhogó Brexit-rajongó lenne. A lelkes müzlifogyasztó pedig – természetesen kizárólag laktózmentes tejjel – a tökéletes emberi életforma képviselője. Ha vega vagy, csak demokrata lehetsz!
Azt gondolom, hogy jó dolog kerékpárral munkahelyre járni, de nem hiszem, hogy ocsmány identitászavaros környezetromboló lenne az, aki szerint a bicikliutakat az autó- és közösségi közlekedés reális lehetőségeihez kellene szabni. A munkát most kihagyjuk, az nem liberális kategória.
Piszlicsáré dolgok ezek ugye? És főleg magánügyek. Mint ahogy az is az, hogy milyen zene a trendkövető, mivel lehet indulni a sokszínűséget megmutató Eurovízión, és mivel nem. S este munka után milyen a modern és követendő film vagy színdarab, és milyen az avíttnak kinevezett, mert nem írja át Shakespeare-t vagy Madáchot sms-nyelvre. Egyszerűsíteni kell Jókait is, mert túl sok a tájleírás, Gárdonyi meg ne csatajelenetezzen, elég leírni azt, hogy ki lett végül a befutó, és ki vitte a csajt. Dobó tulajdonképpen ki is húzható, uncsi, vallások közötti feszültséget szító figura, nem beszélve a migránskérdés helytelen kezeléséről. Aki ezt így elolvassa, kap egy szmájlit, és Eger várába is telepítenek egy pár levadászható pokemont. Így a menő.
Végül a zárásként az újabb müzli előtt, a mindent fedő éjszaka. Ami már nem is fed semmit, hiszen a modern liberalizmus szerint muszáj coming outolnom, kiteregetve otthoni bensőséget, viszonyulnom mássághoz és szentséges LMBTQ-hoz.
Fontos dolgok ezek? Elsőre persze, hogy marhaságok, amelyek látszólag nem függnek össze egymással. Mint, ahogy a Sziget sem a Kurultájjal.
Vagy mégis? Mert a fentiek lényege egy: kövesd, amit mondanak, legyél nem csak pláza-, hanem „szellemi” fogyasztó – pontosabban agyilag nemfogyasztó. Ne gondolkozz!
A Sziget egy termék, egy méregdrága fesztivál, ahol a nyugati középosztály neohippi korszakát élő csemetéje elkölti a havi zsebpénzét, ami megfelel a kelet-európai minimálbér triplájának. De ezt kötelező szeretni, sőt méltatni és imádni kell, mert, hogy… Mert, hogy mi? Egy szuperbuli, amely meglátogatására vágyj és gyűjtögess, hiszen ha ott leszel, betekinthetsz a tökéletes világba, s megtanulhatod, hogy a helyes „sárgaköves” utat követve te is lehetsz valaki. Ja, és vehetsz az Amnesty Internationaltől migránsokat támogató „refugees welcome” strandpapucsot.
De ott van a Kurultaj. Mit magyarkodnak ezek? Egyáltalán mit akarnak a múlt megismerésével? Ez nem járja. Csak egy igazság lehet, a miénk, mi már megmondtuk, mi a helyes irány. A Kurultájon mítoszokat kutatnak, az ósdi, meg nem bizonyított. Miközben tetszik vagy sem, a mítosz is a valóság része, onnan kaphatunk önbecsülést, tán viszonyítási pontot is az életben, nemzetben. De nem, ők a sztyeppe, ők a múlt, rajtuk gúnyolódni, sőt őket utálni kell, az imádathoz ugyanis gyűlölet is kell.
A mai liberalizmus Brüsszeltől Gyurcsányig ezt sulykolja. Mert ha ezt elfogadod, akkor rábólintasz arra is, hogy csak az a lehetséges választás minden más kérdésben, amit neked mondanak. Sőt minden máson nem is kell gondolkodnod, az érték diszkonttermékké válik.
Ha szereted a Szigetet, szereted a szabadságot. Ha szereted a szabadságot, szereted a sokszínűséget. Ha szereted a sokszínűséget, szereted a migránst. Ha szereted a migránst, szereted Brüsszelt. Ha szereted Brüsszelt, utálod Orbánt. Ha utálod Orbánt, ránk szavazol. Gyurcsánytól Molnárig a nagyszerű demokratákra. Vagy legalábbis október 2-án otthon maradsz, egyébként is úgy a legjobb liberálisan csinálni valamit, ha nem csinálsz semmit. Így kell lennie! Hiszen szereted a Szigetet.
Lehet és nem kell választani Sziget és Kurultaj között, választási kényszer a kvótaliberalizmus, leértékelt playback-érték és a normális élet, a normális gondolkodás között van.
„Imádom, hogy lekker is van itt, és egyáltalán, olyan hiper-szuper és olcsó itt minden” – lelkesedik hazája karamell öntetes ostyás édességremekét felfedezve a Szigeten egy holland leányzó.
„Apu, a sült tarja az olyan, mint a hot dog? A kürtöskalács meg a sok csokis wafer, csak másképp?” – kérdezi a Kurultájon a globalizáció mindennapjaiból kiszeppent szülőt a magyar leányzó.
Két idézet. Két különböző dolog, alma és körte, miért kellene összehasonlítani? Pláne, miért kellene választani? Az egyik jó, a másik rossz? Lehet ízléseket, életmódokat egymáshoz méricskélni?
Egykor, a liberalizmus, a szabadelvűség dicső európai hajnalán azt mondták: nem. Ekkor a liberalizmus lehetőséget és egyfajta, a kötelező, a dogmatikus maradiság elleni lázadást hirdetett. Ma, a liberalizmus, a szabadelvűség kéjelgő európai csúcspontján azt mondják: igen. Ma a liberalizmus a lehetőség elvételét, kötelező véleményt jelent. Mindent szabad, de csak azt lehet, amit mi akarunk!
Az egykori európai liberalizmus a magánéletben hirdetett szabadságot, mert a politikai hatalomhoz még nem fért hozzá. A mai európai liberalizmus a politikai hatalom birtokában a magánélet működését is megszabja. A migránskvóta mellett kötelezővé teszik az ízlésfejadagot. Mindenben. Reggelitől reggeliig, müzlitől müzliig. Nem hiszem, hogy a hazai szalonnás tojás, netán a brit bacon-kolbász-tojás-bab breakfast minden világok legtökéletesebb reggeli étkezése lenne. De azt sem gondolom, hogy aki ezt fogyasztja, az fránya jobbikos félnáci, netán macinadrágban londoni munkáslakótelepeken suhogó Brexit-rajongó lenne. A lelkes müzlifogyasztó pedig – természetesen kizárólag laktózmentes tejjel – a tökéletes emberi életforma képviselője. Ha vega vagy, csak demokrata lehetsz!
Azt gondolom, hogy jó dolog kerékpárral munkahelyre járni, de nem hiszem, hogy ocsmány identitászavaros környezetromboló lenne az, aki szerint a bicikliutakat az autó- és közösségi közlekedés reális lehetőségeihez kellene szabni. A munkát most kihagyjuk, az nem liberális kategória.
Piszlicsáré dolgok ezek ugye? És főleg magánügyek. Mint ahogy az is az, hogy milyen zene a trendkövető, mivel lehet indulni a sokszínűséget megmutató Eurovízión, és mivel nem. S este munka után milyen a modern és követendő film vagy színdarab, és milyen az avíttnak kinevezett, mert nem írja át Shakespeare-t vagy Madáchot sms-nyelvre. Egyszerűsíteni kell Jókait is, mert túl sok a tájleírás, Gárdonyi meg ne csatajelenetezzen, elég leírni azt, hogy ki lett végül a befutó, és ki vitte a csajt. Dobó tulajdonképpen ki is húzható, uncsi, vallások közötti feszültséget szító figura, nem beszélve a migránskérdés helytelen kezeléséről. Aki ezt így elolvassa, kap egy szmájlit, és Eger várába is telepítenek egy pár levadászható pokemont. Így a menő.
Végül a zárásként az újabb müzli előtt, a mindent fedő éjszaka. Ami már nem is fed semmit, hiszen a modern liberalizmus szerint muszáj coming outolnom, kiteregetve otthoni bensőséget, viszonyulnom mássághoz és szentséges LMBTQ-hoz.
Fontos dolgok ezek? Elsőre persze, hogy marhaságok, amelyek látszólag nem függnek össze egymással. Mint, ahogy a Sziget sem a Kurultájjal.
Vagy mégis? Mert a fentiek lényege egy: kövesd, amit mondanak, legyél nem csak pláza-, hanem „szellemi” fogyasztó – pontosabban agyilag nemfogyasztó. Ne gondolkozz!
A Sziget egy termék, egy méregdrága fesztivál, ahol a nyugati középosztály neohippi korszakát élő csemetéje elkölti a havi zsebpénzét, ami megfelel a kelet-európai minimálbér triplájának. De ezt kötelező szeretni, sőt méltatni és imádni kell, mert, hogy… Mert, hogy mi? Egy szuperbuli, amely meglátogatására vágyj és gyűjtögess, hiszen ha ott leszel, betekinthetsz a tökéletes világba, s megtanulhatod, hogy a helyes „sárgaköves” utat követve te is lehetsz valaki. Ja, és vehetsz az Amnesty Internationaltől migránsokat támogató „refugees welcome” strandpapucsot.
De ott van a Kurultaj. Mit magyarkodnak ezek? Egyáltalán mit akarnak a múlt megismerésével? Ez nem járja. Csak egy igazság lehet, a miénk, mi már megmondtuk, mi a helyes irány. A Kurultájon mítoszokat kutatnak, az ósdi, meg nem bizonyított. Miközben tetszik vagy sem, a mítosz is a valóság része, onnan kaphatunk önbecsülést, tán viszonyítási pontot is az életben, nemzetben. De nem, ők a sztyeppe, ők a múlt, rajtuk gúnyolódni, sőt őket utálni kell, az imádathoz ugyanis gyűlölet is kell.
A mai liberalizmus Brüsszeltől Gyurcsányig ezt sulykolja. Mert ha ezt elfogadod, akkor rábólintasz arra is, hogy csak az a lehetséges választás minden más kérdésben, amit neked mondanak. Sőt minden máson nem is kell gondolkodnod, az érték diszkonttermékké válik.
Ha szereted a Szigetet, szereted a szabadságot. Ha szereted a szabadságot, szereted a sokszínűséget. Ha szereted a sokszínűséget, szereted a migránst. Ha szereted a migránst, szereted Brüsszelt. Ha szereted Brüsszelt, utálod Orbánt. Ha utálod Orbánt, ránk szavazol. Gyurcsánytól Molnárig a nagyszerű demokratákra. Vagy legalábbis október 2-án otthon maradsz, egyébként is úgy a legjobb liberálisan csinálni valamit, ha nem csinálsz semmit. Így kell lennie! Hiszen szereted a Szigetet.
Lehet és nem kell választani Sziget és Kurultaj között, választási kényszer a kvótaliberalizmus, leértékelt playback-érték és a normális élet, a normális gondolkodás között van.