Ítélet innovatív pofonokkal

Na, ez mégiscsak arcátlanság, nyomban szétszalad az ember lelke és kemény tüntetésbe fog – amelyet aztán szigorúan törvényesen levernek az egy ideje átkeresztelt Rebisz legényei – a durva önkény láttán: első fokon megrovásban részesítették Budapest volt, Demszky által kitüntetett rendőrfőkapitányát, Gergényi Pétert „a 2006. őszi eseményekkel összefüggésben mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt”. Jól nézünk ki, még talán biztonsági őr vagy önkéntes rendőr sem lehet majd eztán az innovatív – „Budapest rendőrfőkapitányaként a főváros közbiztonságának megszilárdítása érdekében végzett intenzív és innovatív munkájáért” áll a laudációban –, sokat szolgált nyugalmazott tábornok. Pedig a többszörös szókimondó-világbajnok, Gyurcsány már a tavasszal tanúként azt vallotta: a rendőri vezetők ártatlanok.

Hát igen, a napnál is világosabb, hogy – a durván elmarasztalt Gergényin és a szintén keményen megdorgált Mittó Gábor helyszínparancsnokon kívül – mindenki ártatlan, az egész rendőrség, és talán még a tűzoltók és a mentők meg a katonaság-népség is. Ez már akkor mindenki számára egyértelműen kitetszett, amikor a Vasprefektus nem látta emberei kezében a viperát – illetve látta, de ártalmatlan kezesbárány hüllőnek tudta –, azt viszont élesen megfigyelte, amint a goromba szél, mintha lefokozná a rendőreit, mogorván lecibálta róluk a rendszámukat. Így persze aztán azok sem tudták, hogy milyen irányítószámról érkezett a pofon, akik először jártak Pesten, és csak a módszeres verés után értesültek arról, hogy tulajdonképpen nem is Bukarestben, hanem Budapesten kalapálták el őket. Mégpedig hivatalból, humánusan, demokráciánk legnagyobb dicsőségére.

És elszaladt kilenc év, rángatták a prefektus bajuszát, cincálták a derék vezetőket, sárba tiporták a nevüket, köptek az ártatlanság vélelmére, most pedig itt van ez a goromba ítélet. A megátalkodott bajkeverők persze azt mondják, hogy nem több, mint silány bakatréfa a Fővárosi Törvényszék döntése. Még jó, hogy nem tűztek mindjárt újabb medált Gergényi becsülettől intenzíven doboló szíve fölé, vitézül domborodó mellére, s nem vették fel kapitalista brigádok és cserkészcsapatok a hős tábornok nevét.Az egyszerű pórnép persze, hazugságvágytól túlfűtötten – ennek akkoriban nagy becsülete volt – nem érti, hogy mi a rossebet kellett több mint két éven át vizsgálgatni, és száznál is több tárgyalást celebrálni, ha ez jött ki belőle. Bár minden pofon mögött a politika kezét sejti, mégis úgy látja, nincs egyszerűbb annál, mint megkérdezni Kovács tizedest, hogy hol is tetszett akkoriban tartani az azonosító számot. Mintha éppenséggel úgy nézne ki egy törvényes intézkedés, hogy a tizedes összecsapja a bokáját, enyhén meghajolva tisztelettel bemutatkozik, átnyújtja névjegyét és születési anyakönyvi kivonatát, s miután lekent két pofont, irányítószámát is megadja, hogy a szolgáltatást igénybe vevő tudja, honnan is érkezett a két tasli.

Nem, nem. Szóval, Kovács tizedes – a tudatlanok álmában – megnevezi a számelhagyást vagy naftalinba tevést parancsba adó zászlóst, az pedig elárulja felettese nevét – és ez így megy egyre tovább, egészen talán egyenesen a tábornokig. Vagy esetleg még annál is feljebb. Mert ez a szél dolog vagy a naftalin, hogy bele ne essen a moly, ugye, emberi is, szép is, meg hihető is, csak valahogy kimaradt a szolgálati szabályzatból. És lépünk, lépegetünk egyre tovább, és ugye kilenc év alatt még kilőtt szemmel is messze lehet jutni-látni.

Már ha akarunk jutni-látni. Márpedig akarunk, még akkor is, ha egyre többen igyekeznek a jogszolgáltatást az igazságszolgáltatással egybemosni. Jogállam, jogszolgáltatás! És kuss. Bíróságot, ügyészt, bírát szidni egészségtelen. Még talán a futballpályán is. Ne tüntessünk, ne szidjuk a függő független bíráskodást, fegyelmezett állampolgárként vegyük tudomásul, hogy csak akkor lesz végre rend ebben az örökké boldogtalan országban, ha ilyen drákói ítéletek születnek.

És nyugodjunk bele, hogy Gergényiből már soha nem lehet biztonsági őr a Kúrián.