Így állunk, Uram

Lám, lám az Úr, az Úr mindig tudja, mit csinál. Mert ugye már-már szakadni látszott a magyar, férj nem beszélt feleséggel, szomszéd a szomszéddal, eladó a vevővel, Gyurcsány Orbánnal, és egyszer csak jöttek a migránsok, és minden gondunkat megoldották. Az Úr küldhette őket, nyílt paranccsal, egyenesen Röszkére. Ez persze önmagában még nem lett volna elég, jött velük a művelt Nyugat szemráncolása és köpködése, amely idegengyűlölő, kerítésbetyár, barbár bugrisoknak minősítette a magyarságot. Jószerivel azért, mert a magyarok észrevették, hogy Schengennek is vannak határai.

Rasszista, fasiszta horda lettünk, s még Ausztria kancellárja, Werner Faymann sem átallott nácizni, mintha Hitler úr nem is Osztrákföldön, hanem éppenséggel Derecskén vagy Zalalövőn látta volna meg az Isten világát. Persze, ebben is volt honfitárs elődje, hiszen a Burgtheater azóta már bukott igazgatója, Matthias Hartmann is kioktatott bennünket, megmondta a tutit, tudta, ki kell a surmó magyarnak, ki legyen a Nemzeti igazgatója. Sőt a művészi szabadság jegyében tűrhetetlen homofóboknak nevezte az ország lakóit, mert lejárt Alföldi Róbert szerződése a színház élén.

És hát a végtelenül toleráns németek. Berlinben pontosan tudják, mi történik nálunk, Berlinből élesen látják, milyen kíméletlenek ezek a szalonképtelen magyarok az árva, ártatlan, nyomorult menedékkérőkkel. Igaz, az idén már huszonkét menekültszállást gyújtottak fel Némethonban, több mint háromszázötven migránsellenes incidens történt, de akkor is a kurva anyjukat azoknak a disznó magyaroknak, ezért is őket terheli a felelősség.

Igen, disznó, xenofób gazemberek vagyunk, leszámítva persze legjobbjainkat, akik aztán árnyalják a képet, sőt még rá is erősítenek. Bár szegény ország – szegény, silány, kerítésszaggató fantáziájú ellenzék. Ócska emberek, rutinvádakkal, panelgondolatokkal. Nem azt mondják, hogy a szírek már speciális, kerítéselfogó kutyákat tenyésztenek, vagy hogy elég lenne, ha Kubatov vénaszkennereket telepítene a végekre, s pillanatokon belül üres lenne a határ, mint a Fradi-pálya lelátója. Nem. Ők a megbékélés, az árokbetemetés meg a tégy a gyűlölet ellen nemes eszméje jegyében, sokkal egyszerűbb és európaibb megoldást találnak: szöges kerítésből font bajuszkát akasztanak a náci Orbán orra alá. Pontosan olyat, mint amilyen egykoron Hitler úr felső ajkán díszelgett. Úgy látszik, mégis hagyománytisztelők, s képzeletük soha nem tud már az évtizedes sztereotípiákon túlterjeszkedni. Teszik mindezt egy olyan országban, ahol morcos, tüskés kerítés mögött sínylődik a sajtó- és szólásszabadság. Börtönben senyved a jog és az igazság, éppen itt lenne az ideje Táncsics Mihály, Hagyó Miklós, Stadler Józsi és Lagzi Lajcsi kiszabadításának!

Az aljanép, a plebs persze nem tudja, mi történik vele. Nem először nem érti a a szavakkal is összetört világot. Ezért kussol inkább, behúzza a nyakát, befizeti a közös költséget és a gyerek menzáját, és fél, fél egyfolytában, hogy nehogy őt is a koszos, rasszista csürhéhez tartozónak nyilvánítsák. Mert akkor vége. Vége mindennek. Hiszen nincs annál borzalmasabb, még talán a homofóbia sem. Mert ha például magyaros vendégszeretete ellenére mégis azt találná mondani, hogy talán mégsem kéne a Keleti környékét vagy éppen az országot összehányni, örökre kiírta magát az altiszti kaszinóból, az európai emberek bölcs, nemes, filantróp társadalmából.

És – mint az antik drámákban, s éppen Görögország felől – migránsok képében itt jön az angyalok felmentő serege, avatkozik közbe csendben az Úr. Éppen jókor. A közös córeszben rögvest működésbe lép a nyájszellem, az egymáshoz bújás reflexe, s aki eddig már azért is szidta a szomszédot, mert az hangosan hallgatja-nézi a Való Világot, most szivart, teasüteményt meg cukormentes kólát visz odaátra, és elvállalja annak az undok szomszédkölyöknek a bérma-keresztapaságát.

Európa persze megint lép: azon túl hogy permanensen lenácizza, most már sértődékeny, másodosztályú frissességű, koszos bagázsnak is minősíti – legjobbjaink kivételével – a magyarságot, amely egykoron, a jobb emberek általános megrökönyödésére, dzsípiesz hiányában csak betévedt Európába. Barbár nyelvével és nem kevésbé barbár szokásaival – gerincével és szava tartásával – mint valami ragályos kór, csak fertőzi a nálánál nemesebb és jóval többre hivatott nemzeteket.

Bizony, így állunk véreim, kétezer-tizenötödik esztendejében velünk van az Úr.