Igazság- és jogszolgáltatás

Pénteken meghalt a magyar földön 1989-ben csúfos véget ért állampárti kommunista rendszer utolsó mohikánja, Biszku Béla. A sors kilencvennégy esztendőt mért ki a vörös bőrű nagyfőnöknek, amiből mindössze az utolsó négy év okozhatott számára néminemű kényelmetlenséget. Ugyanis bíróság elé kellett állnia, hogy elszámolhasson főben járó történelmi és emberi gaztetteivel.

A 2013-ban elkészült vádirat szerint Biszku az 1956-os forradalom leverésének egyik politikai vezetőjeként rész vett a megtorlásban, parancsot adott az országban több helyen békésen tüntető lakossággal szembeni fegyveres leszámolásra. Az ügyészség az 1956. decemberi Nyugati téri és a Salgótarjánban történt, legkevesebb ötven halálos áldozatot követelő sortüzek elrendelése és más háborús bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszéknek. A 2014-ben első fokon meghozott ítélet öt és fél évi börtönre ítélte Biszkut. Fellebbezés folytán 2015. decemberben az ítélőtábla új eljárásban két évre enyhítette a szabadságvesztés időtartamát bűnpártolás és háborús bűntett címén. Az ítélet végrehajtását három évre felfüggesztették. A bíróság előtt mindvégig a maga igazát hangoztató Biszku elvtárs nem várta meg, amíg netán bekasztlizzák, bár ettől a fenyegetéstől aligha kellett tartania. Boruljon rá vörös szemfedő, legyen neki könnyű a sír; a lidérces túlvilágon megoszthatja emlékeit Kádárral, Rákosival, meg a többi kommunista politikus bűnözővel.

Az életkorom miatt – meg az egyre derűsebb szkepszisemnek köszönhetően – nem mondok véleményt a tisztelt bíróság(ok) ítéletéről a Biszku-perben. Vannak elegen mások, akik ezt megtették és most is megteszik, sokaknak megvan rá a személyes okuk is, az áldozatok felől tekintve a verdiktet.

A bírósági épületek bejáratánál rendszerint Justitia antik nőalakja fogadja az érkezőt, de tartok tőle, hogy a szemét bekötő kendőt egyre kevesebben vélik a pártatlanság és az igazság attribútumának, inkább mind többen a testület elbizonytalanodása, a bürokratikus jogszolgáltatás jelképének. Netán „vak vezet világtalant” a jogászkodásban? Nem csoda hát, hogy a társadalom nagy része megmondja a maga pórias véleményét a médián átszűrődő, hozzá eljutó érthetetlen, önellentmondó ítéletek hallatán. Mentségükre szólhat az ítélethozóknak és a jogszolgáltatásban részt vevőknek, hogy az egyre vaskosabb törvénykönyvek és a súlyra gyarapodó jogszabályi kiegészítések szinte gúzsba kötik a munkájukat. Tízezer és megannyi oldalnyi irat gyűlik fel egy-egy bonyolultabb perben, papírkötegekben felhalmozva. Vajon ki képes arra, hogy végigsilabizálja? És mindezt a digitális világban?

A tett halála az okoskodás – írja Madách Imre Az ember tragédiájában. Vagy a tökölés – mai nyelven, a mondás így is, úgy is megfontolásra érdemes az igazságszolgáltatásban részt vevők számára. Szakadjunk el végleg a Biszku Béla nevéhez fűződő, legújabb kori történelmi drámától! A magyar bíróságok nincsenek sem alatta, sem fölötte; sem előnyben, sem hátrányban az ítélőszékeink fölé toronyszerűen magasodó hágai nemzetközi bírósághoz képest.

A jogi testület az elmúlt években néhány, mondjuk úgy, „érdekes” ítéletet hozott. Meggondolandó – maradva az igazságszolgáltatásnál –, hogy sem az 1956-ban Magyarországra támadó, tömeges emberölést végrehajtó Szovjetunió, sem az 1968-ban Csehszlovákiát lerohanó Varsói Szerződés-csapatok főbűnöseit nem idézték semmiféle törvényszék elé. Élénk forgalom az 1993-ban Jugoszláviában kitört polgárháború később elfogott felelőseinek perbe fogása idején kezdődött. Ha bárki ismer ahhoz fogható jogászati és ítészeti katyvaszt, feltétlenül mondja el! Azt még csak „megérti” az ember, hogy a bosnyák hadszíntéren (Srebrenica) civil lakosok szerbek általi legyilkolását tétlenül néző NATO-alakulat felelősségét rátolták Hágában az egyetlen parancsnokra, miután ők holland színekben bénáztak; a széthulló délszláv állam felelőseit azonban úgy ítélték el egymás után, amint Arany János Fülemile versében olvasható: „(Jobb felől üt) nekem fütyöl, / (Bal felől üt) s nekem fütyöl”.

A szerb főkolompos, Milosevic meghalt, mielőtt a fejére olvashatták volna a verdiktet, a horvát katonai parancsnok Gotovinát – hosszas tipródás után – elengedték. A hetvenkét éves Karadzicot elkapták és negyven év(!) börtönre ítélték, míg a tizenkét évet lehúzott, szintén jómadár Seselj vajdát a minap hazaengedték. Az igazságszolgáltatás helyébe nyomuló jogszolgáltatás a jelek szerint – Hágában, Budapesten és szinte mindenfelé – egyre nagyobb területet hódít meg.