Hosszú forró nyár

Két hétre rá az országgyűlés elfogadta az 1948: XXXIII. számú törvénycikket, ami által 6505 egyházi iskola került állami tulajdonba, 18 ezer tanárt és tanítót „vett át” az állam. Hogy mit jelentett ez az „átvétel” akkoriban a szovjethatalom által megszállt országban, sokat elárult a Hernádi Gyula írta, Jancsó Miklós rendezte, 1969-ben elkészült Fényes szelek című film, az 1947-ben történt polgári/kommunista rendszerváltásról.

A már rég elfeledett, úgynevezett NÉKOSZ – a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége – gyökere az 1930-as évek tájáról ered, amikor a népi írók, önkéntes falukutatók és úttörő szociográfusok maguk próbálták kiemelni a mélyszegénységben élő, tehetséges falusi fiatalokat a semmiből. Bentlakásos hálózatot kezdtek el fejleszteni, így teremtve meg a tanulás, az értelmiségivé válás esélyét az elmaradott osztálytársadalomban. Mire azonban felfejlődött volna az internátusok rendszere, kitört a világháború. A kultúrát is érintő politikai megszorítások nem kedveztek a fiatalok képzésének.

Jancsó filmje már az 1945 utáni években történt társadalmi felfordulásról mesélt: amikor a NÉKOSZ (1946. július 9-én) országos szövetségbe szerveződött. A debreceni Győrffy István Kollégium tanévzáró ünnepélyén bejelentették az intézmény megalakulását, 1948-ban már 156 népi kollégium szőtte be az országot, 9500 középiskolás és egyetemista részére. A roppant népszerű népi kollégiumi rendszer csípte Rákosi Mátyás főtitkár szemét, majd amikor a budapesti Eötvös József Kollégium is megtelt a tehetséges és igyekvő fiatal értelmiségiekkel, egyszerűen bezáratta. 1949 nyarán Horváth Márton MDP-pártvezető feloszlatta a NÉKOSZ-t, és mivel a sikeres kollégiumi rendszerhez – mások közt – Rajk László is kötődött, a belügyminisztert több ízben koholt vádakkal elítélték, majd kivégezték.

Jóval később, a budai Ménesi úti – Rajk, és Bibó István nevét viselő szakkollégiumi – egyetemisták az 1980-as években már a politikai rendszerváltás előőrsei voltak. Az intézmény újraalapításakor a Fiatal Demokraták Szövetsége (FIDESZ) nevet választották, és a latin „hűség” jelentésű mozaikszót őrzik ma is.

Vissza az 1968. évi forró augusztusi filmezésre: a veszprémi várban (Jancsó ott forgatta a Fényes szeleket, hat napig), 16 éves fejjel, három napon át statisztáltam, reggel 7-től este 7-ig a püspöki palota és a Főtemplom előtti szűkös téren. Nem egyedül a „papnevelde növedékei” között, szürke nadrág és ing, meg egy csupasz bőrsarú volt a jelmezem, a hosszúra nőtt hajam miatt a hátsó sorba küldtek a sűrűjéből, ahol elbújhattam az ádázul tűző Nap elől.

Budai barátaimmal közösen utaztunk a szárszói bázisról Veszprémbe, egy jó emberünk szervezett be a gáláns pénzkeresethez: 110 forint volt a napi statisztadíj, és ha még összeszedtük (az akkor Veszprém külső végállomásig jövő-menő) vonaton eldobált jegyeket, este kifizették azok árát is. Ki sem mozdultam a vár környékéről. Sikerült jó helyet találnom egy öreg, Séd-parti házban, hogy alhassak valamennyit, s már 7 óra előtt ott kellett lenni a forgatáshoz. Jancsó bedobott mindent. A hosszú ideig tartó „fárolásokat” jól csinálta az operatőr Somló Tamás, a baloldali egyházüldözők ide-oda terelték a „megszeppent csuhásokat”, az egész nap egy parttalan kavalkád volt. Különösen a színészek számára: a rendező a hőségben ide-oda űzte-hajtotta a bazaltkocka kövön a Drahota Andrea, Kovács Kati (!), Kozák András, Balázsovits Lajos, Madaras József, Úri István és mások fémjelezte térítőket, tereltette velük az alárendelt „nyájat”. Már rég ismertem a négybetűs szókat, hallottam sok cifra káromkodást, de a felvételek közötti beszélgetésekből még sok újat, érdekeset megtanultam.

A pártos történet 1947-ben játszódott, valahol a világháború utáni Magyarországon, népi kollégisták lelkes csoportja benyomult egy vidéki katolikus fiúlíceumba. Először csak vitatkozást kezdeményeztek a papnövendékekkel, hogy meggyőzzék őket a kommunistaság előnyeiről, majd a pártot képviselő rendőrtiszt megfélemlítésül letartóztatott néhány egyházi növendéket. A türelmetlenné vált két leány vezető kevésnek ítélte, és még durvábban alázta a passzívan ellenálló fiúkat, de mivel hogy túl messzire mentek, a párt megelégelte, és leváltotta őket.

Ennyi volt az egész. 1945-től fogva egészen 2018-ig ez volt a kommunisták feladata – közben egy 1956-tal, majd az 1989-as gengszterváltással. Úgy tetszik, hogy mostanában végére is jutott a gyászos szerepük, magukra húzhatják a sírfedelet. A piszkos baloldalból olykor már csak néhány elvetemült leányféleség köpködi meg az egyház tanult szolgáit. Legyen meg az örömük.