Ennek oka, hogy a devizahiteles vészkorszakban az ország egy része „megégette” magát, így mind a háztartások, mind a vállalatok éveken át ódzkodtak újabb banki kölcsönök felvételétől.
Ám hitelre szükség van. A magyar gazdaság működőképességének záloga éppen az, hogy mind háztartási, mind vállalati oldalon „egészséges” szerkezetű hitelezés alakuljon ki, s a kereskedelmi bankok a megfelelő helyre „terítsék” kölcsöneiket. Nagyjából ez a receptje a kapitalizmusnak – ebből a szempontból történetesen mindegy, hogy Magyarország mikor éri be a fejlett nyugat-európai országok életnívóját. Ugyanis a hitel funkciója a Lajtától innét és azon túl ugyanaz.
Most tartunk ott, hogy ezen a téren lassan jelenteni lehet a trendfordulót. Hiszen dinamikusan növekedett a hitelkihelyezés az év első részében, ráadásul – köszönhetően a nagyon alacsony jegybanki alapkamatnak – egyre olcsóbban. De ne szaladjunk előre, ahhoz ugyanis, hogy józanul mérlegeljük a folyamatot, néhány alapkérdést tisztázni kell.
Egyfelől a kormány és a Magyar Nemzeti Bank megfelelő időben hozott döntésének tulajdoníthatóan a korábbi – több ezer milliárd forintra rúgó – devizahiteleket sikerült szinte száz százalékban forintosítani, s ezzel nem pusztán a családok otthonát védte meg a kormány a szélsőséges és előre nem kiszámítható árfolyamváltozásoktól, a bankok elszámoltatásának következtében 25-30 százalékkal csökkentek a hitelek törlesztőrészletei is, hanem valódi pénzügyi katasztrófát is megúszott Magyarország. Amennyiben ugyanis a kormány és a jegybank nem lépett volna idejében, több száz milliárd forinttal nagyobb adóssággal kellene szembenézniük a hitelezetteknek. Nem volt olyan rég 2015 eleje, tessenek csak utánaszámolni, hogy a svájci jegybank döntése miatt a devizakölcsönök törlesztőrészletei mennyivel drágultak volna.
Ráadásul azzal, hogy a devizaadósságtól való kitettség csökkent, az állami gazdálkodás terhei is csökkentek, s maguk a bankok is jól jártak, mert a forintosítás nélkül a nem fizető adósok száma ismét emelkedett volna, a nem teljesítő hitelek mögé pedig újabb jelentős céltartalékot kellett volna félretenniük a pénzintézeteknek.
Lehet azon lamentálni, hogy a devizahitelesek nagy része nem engedhetett volna meg magának akkora összegű forinthitelt, amekkorához devizaalapon hozzájutott, továbbá azon is, miért tartotta mesterségesen magasan a korábbi jegybanki vezetés az alapkamatot, s miért kellett egy nem uniós tagállam – Svájc – fizetőeszközében eladósodnia egy pénz- és tőkepiaci oldalról nézve szegény országnak, de sok értelme ennek már nincs.
Sokkal inkább a konzekvenciák levonására volt és van szükség, amelyet mind a kormány, mind a jegybank meg is tett.
Most jutottunk el oda, hogy a vállalati oldalon „éltessük” a kis- és középvállalkozói szektorra „zúdított” olcsó hitelt – a Magyar Nemzeti Bank gazdaságélénkítő programjának tulajdoníthatóan, továbbá az állami kedvezmények szerephez jutását méltassuk a háztartási hitelek megugrása kapcsán.
Persze nincs szó arról, hogy a következő években a pénzügyeket majd „állam bácsi elintézi”, s visszatér az egyszintű bankrendszer. Sokkal inkább az a helyzet, hogy miközben élénkíti a gazdaságot különböző kedvezményekkel (csok, ágazati áfacsökkentés) a kormány, addig a Magyar Nemzeti Bank saját eszközeivel fékezi meg a túlzott eladósodottságot. S onnét kezdve, hogy a hatályban lévő szabályok korlátozzák az ügyfél hitelének mértékét, valamint a hiteltörlesztést a jövedelem arányához kötik. A hitelezés szerkezete már jóval egészségesebb, mint korábban.
Hitelboom újból? Erről sincs szó, mert a bankok összhitel-kihelyezése nem éri el a válság előtti szint felét, ráadásul az alacsony kamatkörnyezet miatt gyakorlatilag ugyanolyan feltételekkel lehet kölcsönhöz jutni, mint a devizahitelezés korszakában – csak akkor a svájci frankra „szabták” a kondíciókat. Micsoda különbség!
Összefoglalva: a kedvezményes vállalkozói hitel ösztönzőleg hat a magyar gazdaságra, hiszen pont az a vállalati szegmens jut pénzhez, amely eddig hiába kilincselt a bankoknál kölcsönért, míg a háztartási hitelek egy része – pont a csok miatt – ugyancsak serkentheti
a növekedést.
A jegybanki intézkedéseknek köszönhetően pedig bónusz, hogy lassan feláll az önfinanszírozó bankrendszer, amely a betétekből hitelez, nem pedig a külső forrásokból.
Pusztán ennyi csak az eltérés a 2010 előtti és a mostani pénzügyi világ között.