Vélemény és vita
Haunió
Álláspont. Van a Tisztelt Olvasónak hárommilliárd eurója, amelyet holnap odaadunk a törököknek, hogy megoldják ezt az egész migránsválságot?
Félek felvetni ezt a lehetőséget, mert gyanítom, hogy nincs. Ez a gondolat a következő hír olvasása közben vetődött fel bennem: „Az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hárommilliárd eurós támogatást fontolgatnak Törökország számára, ezzel segítve Ankarát abban a törekvésében, hogy megelőzze a szíriai menekültek Európába vándorlását – erősítette meg Angela Merkel német kancellár a péntekre virradóra befejeződött csúcstalálkozót követően”.
Fontolgatnak…
Egy bukófélben lévő német kancellártól ez belefér, meg tényleg fárasztó lehet egy ilyen ülés, a pogácsa az esti órákra értelmezhetetlenre szárad, és a víz is langyi lesz. Ez utóbbi kifejezés értelemszerűen nem vonatkozik az „európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek” egy részére. Ha lenne szándékom, azonnal törölném is e szócskát, mert gondolom, ennek egyszeri említése is sért valami európai uniós normát. Pedig mindössze egy állott, dohos, kellemetlenre változott italra vonatkozik.
Történetünkben a „ha” kifejezésen van a hangsúly.
Ha lenne három fölösleges milliárd, ami nincs, mert válság van, odaadhatnánk a törököknek.
Ha Németországban nem lenne milliónyi török bevándorló, én nagyon szeretném elhinni azt is, hogy ez nem egy utolsó, kétségbeesett választási ígéret egy összeesett vezetőtől.
Ha Törökország az elmúlt években nem tett volna meg mindent a szíriai helyzet „fokozásáért”, szíriaiak és kurdok otthonukból való kiűzéséért, akkor nagyon, de tényleg nagyon-nagyon elhinném, hogy ez a felvetés életszerű.
Benne van persze ebben a sztoriban az Amerikai Egyesült Államok is, de az ő „ha”-ja, nem „ha”. Felperzselni a fél világot? Tenne ilyet a szabad világ vezető hatalma? Nem tudom ezt elhinni, vagy ha igen, többet nem iszom cola lightot.
De megint a „ha”.
A török ügyről most természetesen nem döntöttek az Európai Unió vezetői. Valamikor tavasszal határoznak róla tegnapi döntésük alapján. Vagy majd ősszel, vagy egy szebb világban. Miért is ne érne rá az egész? Ha hatékonyan védenénk meg a török–görög határt, az nem lenne megoldás? De, az lenne. Egyszerű, értelemszerű. Akkor miért is nem csináljuk?
Ha lenne egységes európai haderő, az a bakák nyelvoktatási kihívásai ellenére sem oldaná meg ezt? Kinek az érdekeit sérti ez? A NATO valamiért kizárólag tengerentúlról érkezett vezetőiét, akik nem akarnak semmilyen konkurenciát? Jó, értem, az amcsikról beszélni már uncsi – hogy az ő liberálisféle szlengjüket használjuk.
Németország viszont egészen biztosan nem érdekelt abban, hogy Görögország független legyen, a tőkebefektetést meg kell védeni. S talán érdemes azon is elgondolkodni, hogy a görög bankrendszer német kézben van, az athéni olimpiát a meg nem épített metró mellett meg Párizs használta ki. Merkel és Hollande együtt szólalt fel az Európai Parlamentben. Ennek sincs semmi köze a fentebb leírtakhoz. Gondolom…
Az Európai Unió vezetői összeültek az említett tanácskozáson, de nem mertek egyetlen életszerű döntést sem hozni. Nagy valószínűséggel ezt azért tették, mert kétségbe voltak esve. Ma egyedül Közép-Európa ad választ a semmittevésre. A Nyugat megcsömörlött a saját évtizedes bürokráciájától, nem képes határozni, nincs válasza egyetlen problémára sem. Az Európai Unió nagyjainak vezetői impotensek – hangsúlyozottan politikai értelemben.
Pedig egyes kérdésekben nincs egyetlen „ha” sem. Egy nemzet, egy ország határait meg kell védeni. Nem úgy általában értelmezve, hanem mindig. Ezt képviselték őseink Istvántól kezdve, ezért űzte az ellenséget László király, és igen, ez volt a Hunyadiak krédója is. Mátyásnak ráadásul Bécs is bejött.
Nem az Európai Unióval van baj, hanem ennek a szervezetnek a működésével. Irdatlan pénz megy el ostoba projektekre, ideologizált otrombaságokban igyekeznek a hibáikat etalonná tenni. Megkérdőjelezhetetlen liberális világképet kényszerítenek mindenkire. Amivel egy baj van: elfelejtették az érintetteket megkérdezni. Azt a bizonyos népet. Amely egyébként egyre ingerültebben tűri mindezt, lassan akár már kergetne is. Németországi, franciaországi közvélemény-kutatások már nagyon erre utalnak.
Akár hiszik, akár nem, bármennyire liberálisan hangzik is, néha érdemes elhagyni a „hát”. Kérem, nagyon a helyén értsék: nem a választások lehetőségét kérdőjelezem meg, értéket tennék vitathatatlanná.
Az amolyan emberi, értelmezhető és követendő dolog lenne.
És nincs benne egy nyüves darab „ha” sem.