Joakim Andersen

Vélemény és vita

Harc a semmivel

Párizst újra terroristák támadták meg, százhuszonkilenc ember vesztette életét.

Ez tragédia, s egyúttal a rossz politikai döntések hosszú sorozatának következménye is. Európának sok nemzete van, és vannak köztük különbségek.

Svédországban, ahol most ezt írom, nincs meg az a skizofrénia az iszlámmal kapcsolatban, mint ami a francia közbeszédet jellemzi. Nincs gyarmattartó múltunk, és valamivel jelentősebb a jóléti államunk is. De mégis sok a közös bennünk. A rossz döntések, amelyek a párizsi katasztrófához vezettek, részei a svéd politikának is, és más európai nemzeteknél szintén fellelhetők. Ha nem akarjuk, hogy a történtek a mi országainkban is megismétlődjenek, ideje megneveznünk ennek a politikának az elemeit és képviselőit. Elsődleges hibáikat összefoglalja a támadásokra adott hivatalos amerikai válasz: „Ash Carter amerikai védelmi miniszter a közös emberi méltóságunk elleni támadásnak nevezte a párizsi merényleteket. A Pentagon vezetője szerint az Egyesült Államok Franciaország és annak vibráló, multikulturális demokráciája mellett áll. Méltatta Franciaországot mint NATO-szövetségest és az Iszlám Állam elleni koalíció vezetőjét Szíriában”.

Az a gond Franciaországban és a legtöbb európai országban, hogy „vezetőink” egyszerre akarják országaikat megtartani „vibráló, multikulturális demokráciának” és „NATO-szövetségesnek”. Egyszerűen szólva, nem üdvözölhetjük itt a muszlimokat, miközben máshol meg bombázzuk őket. Ash Carter elfelejtette megemlíteni, hogy a közelmúltig az Egyesült Államok és Franciaország az Iszlám Állam de facto szövetségese volt a szíriai kormány elleni harcban. Arról nem is beszélve, hogy az iszlamisták soraiban harcoló francia állampolgárokkal szemben nem léptek fel a hatóságok.

Ha megvizsgáljuk a terrorveszélyhez vezető politikát, három elemét határozhatjuk meg. Először is ott van a bevándorláspolitika, amely jelentős kisebbségeket hozott létre, olyan kisebbségeket, amelyeknek tagjai nagy valószínűséggel radikalizálódnak. Ezt a politikát nemcsak Franciaországban, hanem Svédországban és sok más uniós államban is megtaláljuk. Svédországban már ott tartunk, hogy a tizenhat éves fiúk harmincnyolc százaléka egy éven belül „menekült” lesz.

Ez a bevándorláspolitika számos tanulmány szerint kevesebb bizalomhoz, kevesebb örömhöz, rosszabb gazdasághoz, több bűnözéshez vezet, valamint megnöveli a konfliktusok és terrortámadások kockázatát is.

Ezt a kockázatot csak növeli egy olyan külpolitika, amely azok ellen irányul, akik ugyanabból az etnikai vagy vallási csoportból származnak, mint a kisebbségek. Amikor például Svédország nyilvánosan támogatta Szerbia bombázását, az országban jelentős szerb diaszpóra élt. A következménye pedig az lett, hogy a svéd külügyminisztert nyilvánosan megölték. Egy semleges Svédország könnyebben kezeli a kisebbségeket, de nem egy olyan Svédország, amely támogatja az amerikai háborúkat, vagy egyenesen részt vesz bennük. Az amerikai háborúk gyakran igazságtalanok, sértik Európa érdekeit a szomszédokkal való stabil kapcsolat fenntartásában, és gyakran olyan országok ellen irányulnak, ahonnan számos svéd állampolgár származik – ezt mind figyelembe kell ven- niük azoknak, akik Svédország NATO-tagsága mellett érvelnek. A politikai korrektség és az Egyesült Államok közel-keleti akcióihoz való lojalitás oda vezetett: Svédország elfogadta, hogy sok fiatal, közel-keleti származású állampolgára iszlamista hadseregekben harcolt Szíriában és Irakban. Többen azóta visszatértek.

Ehhez kapcsolódik a hibás politika harmadik eleme, a nemzeti szuverenitás kérdése. Az öngyilkos hajlamú bevándorláspolitika és az Amerika-barát külpolitika szorosan kötődik a szuverenitás hiányához, de megmutatkozik a gazdaság- és kultúrpolitikában, valamint az oktatásban is. Ahhoz, hogy a párizsi merényletekhez vezető rossz döntések mélyére lássunk, másik perspektívára, paradigmaváltásra van szükségünk, amelyben a nemzeti szuverenitás kerül a középpontba. Akkor Svédországban lecserélhetjük a politikusok és újságírók inkompetens osztályát egy, ahogy mondani szokás, „új gárdára”. Akkor véget vetnénk a bevándorlásnak, és megkísérelnénk visszatelepíteni hazájukba sokakat azok közül, akik már itt vannak. És akkor kollaboráns politikai osztályunk Egyesült Államok iránti hűségét lecserélnénk egy olyan politikára, amely az európai érdekeket állítja a középpontba.

Egy ilyen paradigmaváltás azonban hatással van a kultúrára, a gazdaságra és az oktatásra is. Nem tehetjük meg, hogy a semmivel harcolunk valami ellen, márpedig a nyugati kultúra és a liberális ideológia jelenleg éppen ez: semmi. Szükségünk van valami másra, hogy megvédjük Európát és nemzeteit.

 

A RightOn.net portál engedélyével

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom