Vélemény és vita
Gyilkosság mozi után
Vasárnap lesz harminc éve, hogy 1986. február 28-án megölték Olof Palmét.
Máig sem tudható, ki volt a svéd miniszterelnök gyilkosa, holott a merényletet követő néhány napban radikális szervezetek nevében, valamint névtelen telefonálók tucatszám vállalták magukra a bűncselekményt.
Palme 1969 és 1986 közötti kétszeri miniszterelnöksége egybeesett a svédországi szociális rendszer gyökeres átalakításával, az afrikai és latin-amerikai politikai fordulatokkal, az Egyesült Államok vietnami háborújával és számos lokális válsággal világszerte. A szociáldemokrata politikus átlagon felüli érdeklődést mutatott a külpolitika iránt, de gyakran túl önkényes, korántsem megalapozott kritikát gyakorolt a „jobboldali” és a háborúzó kormányokkal szemben. Érdemes felidézni a kezdetben „baloldali üdvöske” Palme pályafutását, működését és a végzetes pisztolylövéshez vezető útját.
Az 1927-ben Stockholmban, nagypolgári családban született Sven Olof Joachim Palme az amerikai Ohio állambeli Kenyon College-ben, majd a stockholmi egyetemen tanult, és szerzett jogi diplomát. Politikusi karrierje a Svéd Egyesült Diákszövetség elnöki tisztségével kezdődött 1951-ben, két évvel később már a szociáldemokrata Tage Erlander miniszterelnök kabinetjében dolgozott. Parlamenti képviselő volt 1958–1969 között, helyettes államtitkári, kulturális és egyházügyi, később oktatási miniszteri posztokat töltött be; 1969-ben átvette Erlander helyét a kormányban.
Olof Palme balra húzó szocdem pártja az 1976-os választásokon – negyvenévi(!) kormányzás után – ellenzékbe kényszerült, a három évvel későbbi voksolást is elbukta; a politikus 1982-ben ülhetett vissza a kormányfői székbe.
Palme konfliktuskereső személyiség volt. Első kormányfői ciklusa idején meglepetésszerűen liberalizálta a munkavállalók beleszólási jogát a munkaadókkal szemben, 1985–86-ban konfliktusba került a nagy múltú és befolyású fegyvergyártó, -exportáló lobbival, továbbá az ország katonai vezetőivel, akik elégtelennek ítélték a védelmi készenlétet a szovjet tengeralattjárók rendszeres látogatásaival, kémkedésével szemben. Az oroszokkal fennálló stabil szomszédsági viszonyt egyébként is bizonytalanná tette az 1985-ben hatalomra került Gorbacsov és a szovjet hadsereg parancsnokai közötti politikai erőpróba.
„Olof Palme politikai tevékenysége sok vitát váltott ki, bizonyos körökben kimondottan gyűlölték, míg mások körében népszerű volt” – olvashatjuk életrajzában az interneten. A személyéhez fűződő, zavaróan ellentmondásos érzelmeket csak tovább táplálta a külpolitikai ügyek iránti túlbuzgósága: támogatta a kommunista Fidel Castro Kubáját – Havannában nagygyűlésen méltatta az elnök politikáját –, Salvador Allende chilei elnök teljhatalmát, és több más, a Szovjetunióhoz dörgölődző, úgynevezett fejlődő ország korrupt diktátorait. A baráti támogatás svéd fegyverek szállításában is megnyilvánult, miközben Palme élesen szembefordult a brit kormánnyal Dél-Afrika és a falklandi háború kérdésében, s a „nácik bűneihez” hasonlította az Egyesült Államok bombázásait Vietnamban. Ronald Reagan elnök egy időre felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatot Svédországgal.
Pályájának és ítélőképességének talán legmélyebb „morális” pontja volt, amikor üdvözölte a kommunista diktátor Pol Pot hatalomra jutását Kambodzsában; sok sikert kívánva neki és megelőlegezve a vörös szörnyetegnek másfél millió ember sztálini horrort idéző megsemmisítését.
Találhatott volna tehát indítékot a stockholmi, minden valószínűséggel politikai gyilkosságra, aki igazán keresett volna. Sokat elárul azonban a tény, hogy nem volt elég harminc év sem arra, hogy megtudhassa a világ: ki volt az a „magányos” gyilkos, aki egyetlen fejlövéssel megölte a moziból hazafelé sétáló Olof Palmét. És ki volt az, aki megbízta őt ezzel a munkával?
Egy, az interneten régóta olvasható összeállítás szerint legalább tíz országnak és ki tudja, hány külföldi szervezetnek okoztak időszakos fejfájást a svéd kormányfő kiszámíthatatlan, veszélyesen műkedvelő sakkhúzásai. Palme tüntető Amerika-ellenessége okkal bosszanthatta Washingtont, hiszen a CIA emberei már 1947-ben beszervezték az ohiói ösztöndíjat elnyerő Olofot, az oroszoktól majd megszerezhető – és a saját – katonai infók reményében. A svéd Bofors-művek gazdái nem tudták mire vélni, hogy a miniszterelnök, aki az 1980-as évekig önmaga reklámozta a nevezetes ágyúgyár termékeit, váratlanul le akarja lassítani a gyártást – a világbéke érdekében; ehhez a „bizniszhez” kötődött Palme politikai kampánya az Európa négy nyugati országába és Törökországba telepített NATO-atomrakéták ellen, majd a kéretlen mediátori szerep az iráni-amerikai konfliktusban. Lett volna oka Izraelnek a PFSZ-nek juttatott svéd támogatással szembeni „elszámolására”, Dél-Afrikának a kormány ellenzékét pénzelő svéd koronamilliók miatt, a Pinochet-diktatúra idején a chilei titkosszolgálatnak Allende elvtárs barátsága miatt. Az egykori, Josip Broz Tito elnök által felépített jugoszláv titkosszolgálatnak; a kommunista Kurd Munkáspártnak és a németországi Rote Arme Frakzion terrorszervezeteinek is jócskán volt „elintéznivalója” a svéd miniszterelnökkel, nem szólva a Szovjetunió katonai és KGB-s felső köreiről – továbbá a svéd titkosrendőrség fanatikus tagjairól, akiknek túl sok minden nem tetszett Svédországban; többek közt az akkortól kezdve megnövekvő bevándorlás az afrikai és közel-keleti országokból – és aminek az eredményét most már nem csak a svédek, de egész Európa megismerhette.
Olof Palme telefonszáma benne volt a stockholmi telefonkönyvben, aki le tudta hallgatni, megtudta, kivel, miről beszélget. Amikor 1986. február 28-án este a feleségével hazafelé sétált a moziból, az utcán egy bajuszos férfi revolverrel fejbe lőtte. Mire a rendőrség a helyszínre ért, gumibottal üthették a tettes nyomát. S ezt teszik azóta is. A merénylőre kitűzött jutalom ötvenmillió svéd korona (mai árfolyamon 1,6 milliárd forint); ennek pontosan a tízszeresébe került eddig a nyomozati munka. Kézzelfogható eredmény nélkül. Az ügy dokumentációja eléri az egymillió oldalt, a papírkötegek 225 folyóméter polcot töltenek meg; százharminc ember jelentkezett eddig a bűntény végrehajtójaként, de egyikük sem bizonyult gyilkosnak. De azért csak motiválta valami a szereplési vágyukat.
A pesti Városligetben 1987-ben márvány emléktáblát avattak Olof Palménak.
Palme 1969 és 1986 közötti kétszeri miniszterelnöksége egybeesett a svédországi szociális rendszer gyökeres átalakításával, az afrikai és latin-amerikai politikai fordulatokkal, az Egyesült Államok vietnami háborújával és számos lokális válsággal világszerte. A szociáldemokrata politikus átlagon felüli érdeklődést mutatott a külpolitika iránt, de gyakran túl önkényes, korántsem megalapozott kritikát gyakorolt a „jobboldali” és a háborúzó kormányokkal szemben. Érdemes felidézni a kezdetben „baloldali üdvöske” Palme pályafutását, működését és a végzetes pisztolylövéshez vezető útját.
Az 1927-ben Stockholmban, nagypolgári családban született Sven Olof Joachim Palme az amerikai Ohio állambeli Kenyon College-ben, majd a stockholmi egyetemen tanult, és szerzett jogi diplomát. Politikusi karrierje a Svéd Egyesült Diákszövetség elnöki tisztségével kezdődött 1951-ben, két évvel később már a szociáldemokrata Tage Erlander miniszterelnök kabinetjében dolgozott. Parlamenti képviselő volt 1958–1969 között, helyettes államtitkári, kulturális és egyházügyi, később oktatási miniszteri posztokat töltött be; 1969-ben átvette Erlander helyét a kormányban.
Olof Palme balra húzó szocdem pártja az 1976-os választásokon – negyvenévi(!) kormányzás után – ellenzékbe kényszerült, a három évvel későbbi voksolást is elbukta; a politikus 1982-ben ülhetett vissza a kormányfői székbe.
Palme konfliktuskereső személyiség volt. Első kormányfői ciklusa idején meglepetésszerűen liberalizálta a munkavállalók beleszólási jogát a munkaadókkal szemben, 1985–86-ban konfliktusba került a nagy múltú és befolyású fegyvergyártó, -exportáló lobbival, továbbá az ország katonai vezetőivel, akik elégtelennek ítélték a védelmi készenlétet a szovjet tengeralattjárók rendszeres látogatásaival, kémkedésével szemben. Az oroszokkal fennálló stabil szomszédsági viszonyt egyébként is bizonytalanná tette az 1985-ben hatalomra került Gorbacsov és a szovjet hadsereg parancsnokai közötti politikai erőpróba.
„Olof Palme politikai tevékenysége sok vitát váltott ki, bizonyos körökben kimondottan gyűlölték, míg mások körében népszerű volt” – olvashatjuk életrajzában az interneten. A személyéhez fűződő, zavaróan ellentmondásos érzelmeket csak tovább táplálta a külpolitikai ügyek iránti túlbuzgósága: támogatta a kommunista Fidel Castro Kubáját – Havannában nagygyűlésen méltatta az elnök politikáját –, Salvador Allende chilei elnök teljhatalmát, és több más, a Szovjetunióhoz dörgölődző, úgynevezett fejlődő ország korrupt diktátorait. A baráti támogatás svéd fegyverek szállításában is megnyilvánult, miközben Palme élesen szembefordult a brit kormánnyal Dél-Afrika és a falklandi háború kérdésében, s a „nácik bűneihez” hasonlította az Egyesült Államok bombázásait Vietnamban. Ronald Reagan elnök egy időre felfüggesztette a diplomáciai kapcsolatot Svédországgal.
Pályájának és ítélőképességének talán legmélyebb „morális” pontja volt, amikor üdvözölte a kommunista diktátor Pol Pot hatalomra jutását Kambodzsában; sok sikert kívánva neki és megelőlegezve a vörös szörnyetegnek másfél millió ember sztálini horrort idéző megsemmisítését.
Találhatott volna tehát indítékot a stockholmi, minden valószínűséggel politikai gyilkosságra, aki igazán keresett volna. Sokat elárul azonban a tény, hogy nem volt elég harminc év sem arra, hogy megtudhassa a világ: ki volt az a „magányos” gyilkos, aki egyetlen fejlövéssel megölte a moziból hazafelé sétáló Olof Palmét. És ki volt az, aki megbízta őt ezzel a munkával?
Egy, az interneten régóta olvasható összeállítás szerint legalább tíz országnak és ki tudja, hány külföldi szervezetnek okoztak időszakos fejfájást a svéd kormányfő kiszámíthatatlan, veszélyesen műkedvelő sakkhúzásai. Palme tüntető Amerika-ellenessége okkal bosszanthatta Washingtont, hiszen a CIA emberei már 1947-ben beszervezték az ohiói ösztöndíjat elnyerő Olofot, az oroszoktól majd megszerezhető – és a saját – katonai infók reményében. A svéd Bofors-művek gazdái nem tudták mire vélni, hogy a miniszterelnök, aki az 1980-as évekig önmaga reklámozta a nevezetes ágyúgyár termékeit, váratlanul le akarja lassítani a gyártást – a világbéke érdekében; ehhez a „bizniszhez” kötődött Palme politikai kampánya az Európa négy nyugati országába és Törökországba telepített NATO-atomrakéták ellen, majd a kéretlen mediátori szerep az iráni-amerikai konfliktusban. Lett volna oka Izraelnek a PFSZ-nek juttatott svéd támogatással szembeni „elszámolására”, Dél-Afrikának a kormány ellenzékét pénzelő svéd koronamilliók miatt, a Pinochet-diktatúra idején a chilei titkosszolgálatnak Allende elvtárs barátsága miatt. Az egykori, Josip Broz Tito elnök által felépített jugoszláv titkosszolgálatnak; a kommunista Kurd Munkáspártnak és a németországi Rote Arme Frakzion terrorszervezeteinek is jócskán volt „elintéznivalója” a svéd miniszterelnökkel, nem szólva a Szovjetunió katonai és KGB-s felső köreiről – továbbá a svéd titkosrendőrség fanatikus tagjairól, akiknek túl sok minden nem tetszett Svédországban; többek közt az akkortól kezdve megnövekvő bevándorlás az afrikai és közel-keleti országokból – és aminek az eredményét most már nem csak a svédek, de egész Európa megismerhette.
Olof Palme telefonszáma benne volt a stockholmi telefonkönyvben, aki le tudta hallgatni, megtudta, kivel, miről beszélget. Amikor 1986. február 28-án este a feleségével hazafelé sétált a moziból, az utcán egy bajuszos férfi revolverrel fejbe lőtte. Mire a rendőrség a helyszínre ért, gumibottal üthették a tettes nyomát. S ezt teszik azóta is. A merénylőre kitűzött jutalom ötvenmillió svéd korona (mai árfolyamon 1,6 milliárd forint); ennek pontosan a tízszeresébe került eddig a nyomozati munka. Kézzelfogható eredmény nélkül. Az ügy dokumentációja eléri az egymillió oldalt, a papírkötegek 225 folyóméter polcot töltenek meg; százharminc ember jelentkezett eddig a bűntény végrehajtójaként, de egyikük sem bizonyult gyilkosnak. De azért csak motiválta valami a szereplési vágyukat.
A pesti Városligetben 1987-ben márvány emléktáblát avattak Olof Palménak.