Gyilkos tanú

Hiszen az egyszeri esküdt – és kedvező esetben még a bíró is – elhiszi, hogy egy tolvaj tudja a legjobban, ki lop még nála is többet.

Gyurcsány Ferenc évek óta ezt a módszert alkalmazza, és nem idegen a dolog a szocialistáktól sem. A minap Juhász Péter állt be a sorba abban a perben, amelyet Rogán Antal kezdeményezett ellene. Juhász korábban olyan kijelentéseket tett, amelyek szerint a fideszes politikus belvárosi polgármestersége másról sem szólt, mint ingatlanmutyiról. Sőt, azt állította, hogy ebben a buliban benne volt a most „gyilkossági ügyben játszott szerepéért” éppen tizenöt éves büntetését töltő Portik Tamás is. Rogán már számos hasonló pert indított, s rendre „hozta” is őket, legutóbb néhány bulvárlappal szemben.

Juhász Péterrel kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy kinek-minek aposztrofáljam. Volt ő már bankár, fűfogyasztást népszerűsítő hippivezér, rádiós műsorvezető és alapítványi kurátor, majd vagy fél tucat „demokrata” szervezet ilyen-olyan guruja. A legutóbbi önkormányzati választásokon az Együtt színeiben került be a belvárosi önkormányzatba, hát tételezzük fel, hogy még mindig ezekben a színekben játszik, habár a jelek szerint leginkább a „Juhász Péter a legjobb és legszebb” csapat képviseletét látja el a legszívesebben.

Mostani szerepe a „Juhász Péter az igazságszerető, igazságkutató és igazságosztó”. Ezért támadja Rogán Antalt úton-útfélen, panamákat leplez le, amelyekről később kiderül, hogy egy dzsointos álom ambiciózus melléktermékei. Fogalmam sincs, hogy ez megszállottság, krónikus szereplési vágy vagy csak a saját árát igyekszik felverni a 2018-as választások előtt – akár parlamenti, akár önkormányzati szinten. Tulajdonképpen mindegy is.

Az ő és libbal üzlettársai által alkalmazott módszer az érdekes.

Az említett perben pénteken Juhász beidézte Portikot tanúnak. Portik Tamásnak a médiában a maffiavezér a legenyhébb állandó jelzője, de a „demokrata” véleményosztók most azt bizonygatják, hogy ettől még tehet szavahihető tanúvallomást, nála ilyenebbet legfeljebb Kalkuttai Boldog Teréz anya tehetne, ha élne. S ez a derék ember most azt mondta, hogy ő 2009-ben tízmillió forintnyi eurót táskázott ki Rogánnak – aminek sajátos szemléltetésére egy hercig kockás szatyorral érkezett a tárgyalásra. Sőt, az ügyben az akkor még közéleti ismertséggel finoman sem rendelkező Habony Árpád is benne volt. De amennyiben a kedves bírónőt érdekli, és a per még kitart néhány évig, újabb Fidesz körüli nevek is eszébe juthatnak.

A kitűnő Portikról tudni kell, hogy a szóban forgó eset előtt egy évvel Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatójának ajánlotta fel „baloldali szívét”. Elkötelezettsége bizonyságául jelezve, hogy „én vittem személyesen a pénzt MSZP-seknek”. Erről a Laborc-ügy kapcsán nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyvekben lehet olvasni. Portik ott azt is jelezte, hogy kész jobboldali politikusok lejáratására. A rendőrtábornok kérdésére pedig, hogy miképp, fő profilként a „kupit, kábszert és médiafelületet” jelölte meg. Kedvenc mondatom: „Nem hiszem, hogy tudnak olyat kérni, amit ne tennék meg”.

Nem tudom, hogy akkor kértek-e végül Gyurcsányék, és természetesen azt sem, hogy most mit ígért bárki is Portiknak.

A tárgyaláson Rogán ügyvédei egyébként felvetették, hogy Juhász nagyszerű tanúja mellett esetleg érdemes lenne meghallgatni az ügyben érintett két rendőrtisztet is. A bírónő viszont ezt visszautasította, mert nem ismeri a címüket… Anélkül, hogy egy töredékmásodpercre is kételkednék a magyar bírói kar egy részének elfogulatlanságában, finoman emlékeztetnék, hogy bizonyos, az MSZP–SZDSZ-kormányzás idején történt, vagy oda visszavezethető gyanús ügyek valahogy mindig homályba merülnek. Résztvevői – nem tisztelet a kivételnek – ártatlannak vagy legalábbis jóhiszemű szabályszegőknek bizonyulnak. Például, mint egyes rendőrtábornokok 2006-ból és utána, akik „csak parancsot” teljesítettek, az utasító politikusoknak meg aztán végképp nincs meg a címük.

Az egész történeten lehetne röhögni is, kis magyar politikai tragikomédia. Azonban ne tegyük, ugyanis az eset tökéletesen mutatja, hogy milyen kapcsolatok szőhetik át a „demokratikus politikát”, s előrejelzi a 2018-as választási kampányt is, amikor érdemi politikai mondanivaló, gazdasági megoldás helyett állítólagos ügyekről szajkóznak majd mantrákat.