Görög grund

Hogy hívják a világos eszmefuttatásairól híres antik görög filozófust? – teszi fel a régi szóviccben a kérdést a jó kedélyű „haverunk”. Mivel elsőre talán nem is sejtenénk a választ, hamarosan nagyot nevetve ő maga adja meg a megoldást is: Iozan Parasztiész. S akkor már jut időnk jókedvűen bólogatni is, helyeselni a találékonyságának.

Az persze már sokkal kevésbé vicces, hogy Görögországról tárgyalnak, ismét, sokadszorra, újfent, ma este az uniós országok állam-, illetve kormányfői – ha hihetünk a Süddeutsche Zeitungnak, amely elsőként megszellőztette a rendkívüli uniós csúcs hírét. Persze csak akkor rendkívüliskednek majd, ha napnyugtáig nem születik megállapodás az ország államadósság-válságának kezeléséről. Nehéz szülés lesz, annyit bárki nyugodtan előre borítékolhat, anélkül is, hogy veszélyeztetné hitelét. Érdemes hát felkészülni a császármetszésre.

Bevallom, én nem kedvelem különösebben Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt – s ezernyi okom van erre, hadd ne részletezzem –, ellenben nagyon is szurkolok neki, hogy a hitelezőkkel szembeni dacpolitikája eredményes legyen. Ha amarra ezernyit mondtam, akkor utóbbinak pedig most nem a százezernyi vagy a milliónyi a megfelelő fokozása, hanem csak – az egy. Egyetlenegy árva kis okom van ugyanis erre (még ha az ökonó­miai kérdéskörök megfellebbezhetetlen tudorai közgazdasági nonszensznek mondják is majd ezt…), de nekem az épp elég. Van egy nagyon találó közmondásunk is arra, hogy mit nem érdemel meg az, aki a kicsit nem becsüli, úgyhogy én ezzel az egy okkal már be is értem.

A látszólag ellentmondásos hozzáállást rögtön nyilvánvaló módon feloldja, ha megvizsgáljuk a részleteket. Szóval… (És tettel!) Az úgy van, kérem tisztelettel, hogy rendkívüli tanácskozást készítenek elő, mert azt tervezik, hogy több napra bezárják a görög bankokat, ha nem sikerül megállapodásra jutni a hellén államadósság-válság kezeléséről az euróövezeti pénzügyminiszterek tegnap kezdődött kétnapos ülésén.

Az euróövezeti tagországok vészhelyzeti forgatókönyvet dolgoztak ki a görög kormánnyal folytatott tárgyalások eddigi eredménytelensége miatt. Mert feltételezik, hogy nem sikerül majd megállapodásra jutni az újabb két nap alatt sem. De legalább ezt a negyvennyolc órát erre (is…) szánják. A megoldási képtelenség, ugye, elsősorban az álláspontok merevsége, a tárgyaló felek hajthatatlansága miatt alakult ki. Meg hát a felhalmozott tartozások miatt, amelyeket a korábbi görög kormányok vettek fel, és nem kell tagadni ezt sem, sokszor az indokolatlanul szabadjára engedett jóléti kiadások fedezésére. S bizony fenyegető, aggasztó gondolat most, hogy az euróövezeti pénzügyminiszteri tanács elhatározta: ha nem sikerül megegyezést kötni az athéni vezetéssel, haladéktalanul rendkívüli uniós csúcsot hívnak össze. Ha nem mozdul az állóháború, toldd meg egy offenzívával… Vagy valami ilyesmi.

Ha nem hat a görögökre a fenyítés, vedd kézbe az euróövezet és Görögország közötti pénzforgalom ellenőrzését. Rendeld el néhány napra valamennyi görög bank bezárását, csak hogy érezzék a szorítást. Aztán, hogy egy kis lélegzethez jussanak, mindenféle pénzforgalmi korlátozások mellett engedd őket tovább működni, vezess be összeghatárt a napi kézpénzfelvételre és a belföldi átutalásokra. Azt azonban ne engedd, hogy külföldre is utaljanak, az már túl sok lenne nekik a jóból. És azt se engedd, hogy pánikszerűen, tömegesen kivegyék a betéteiket az emberek, mert az nem tenne jót a biznisznek, tudod, attól mindig mindenhol minden összeroskad, összeroppan…

A dackorszakát élő Ciprasz nem a kedvencem az európai politikában, mégis szurkolok a makacsságának – amit nevezhetünk talán Jánisz Varufakisz pénzügyminiszternek is –, mert a hitelezők mesterségesen tartják válságban az egyébként már egyre jobb eredményeket produkáló görög gazdaságot. GDP-adatok ide vagy oda… Vagyis, ha nem lenne az úgynevezett hitelszolgálat, akkor fellélegezhetnének, és kimászhatnának a csávából.

Nem, egy szóval sem mondom, hogy bárki is tartsa meg másnak a pénzét – amit felvettek az előző kormányok, azt bizony épp Ciprasznak kell az utolsó fillérig, izé… eurócentig visszafizetnie –, és azt sem mondom, hogy ne fizzesse meg rá tisztességesen az uzsorakamatot, amíg ki nem véreztetik…

De vegyünk egy, nem elsősorban az ökonómia világára, sokkal inkább a hétköznapokra jellemző példát. Ha egy „haverom” azt mondja, hogy most éppen nem tudja megadni a tartozását, kell neki néhány hónap, hogy egyenesbe jöjjön, akkor – ezt diktálja az egyszerű paraszti logika, és ezt tanácsolja kedvenc görög filozófusom, Iozan Parasztiész is –, bizony én járok a legjobban, ha adok neki időt. Akármennyire rosszallóan rázzák is most hirtelen a fejüket az ökonómiai nonszensz hallatán a nagymenő tudorok.

Az érem másik oldalát ugyanis türelemnek nevezik. Meg talán – más fordításokban – emberségnek is. Vagy­is hát a szép emlékű, antik hellén világban – amely a maga módján ugyancsak nagyon kemény volt – a kultúra hajnalán még létezett ilyesmi. A görög pedig ehhez szokott nép…