Gömörpanyiti szállítók

 Bennem is több „nagy családi mondás” él. A forradalom leverése után, a nagy hallgatások idején, az akkor öregnek számító, s munkaszolgálatot, táborokat túlélő férfiak okítási szándékkal bizonygatták, hogy „azért maradtam életben, mert gyönyörűen sütött a nap, no meg azért, mert szépen zuhogott az eső”, tisztelettel gyászolták eltűnt hozzátartozóikat, de a jövőbe néztek. Mindenben, megtalálva a szépet, biztatót. Családunk beszélgetéseinek visszatérő mondása volt, hogy „mi elveszítettük a háborút, de úgy csinálunk, úgy dolgozunk, mintha megnyertük volna azt”.

A mondás születése 1944 novemberének valamelyik napjára tevődik, falunkban, Gömörpanyiton, német szállító alakulat állomásozott, akkor korosnak számító harmincöt-negyvenöt éves katonái néha csak napok múltával jöttek vissza. A falu becsülte, szerette őket, lehetőségük szerint mindent biztosítottak számukra. Nagyapám mint első világháborús tartalékos, az olasz fronton kitüntetett százados, jól beszélt németül. Az idő múlásával több katona járt be hozzánk – nagyanyánk mindig megvendégelte őket –, titokban hallgatták a német nyelvű angolszász rádió adását. Borzongva, majd könnyes szemmel figyelték, mikor éri támadás családjuk lakhelyét, Kölnt. A kialakult beszélgetések alkalmával hangsúlyozták, „a háborúnak vége, elveszítettük, de úgy csinálunk, mintha megnyertük volna. Kötelességünket, a ránk bízott szállítási feladatokat teljesíteni kell”. December közepén jött a parancs, elvonulás, kölcsönös ígéretek a háború utáni személyi kapcsolat folytatására. Természetesen semmi nem lett belőle, bennünket kitelepítettek, ők pedig örökre elmentek. Helyükbe egy hegyivadász szakasz jött, két hétig védték a falut, majd jöttek, és sajnos, maradtak a győztesek, semmi rendkívülit nem tettek, csak a megszokott modorban, magaviseletben éltek rajtunk. A német katona arca éppúgy nincs előttem, mint a borzalmat túlélt Schwarz bácsié, de gondolatuk, a remény, igencsak aktuálisan bennem él. Általános, szinte romboló hangulat „már megint esik az a fránya eső, süt, éget nap”.

Tudatában vagyok, hogy sokak szerint éppúgy a német, mint a zsidó mondást nem illik példává tenni, pedig jó lenne azt megfogadni. És napjainkban is fellelni a szépet és a jót.

Matthaeidesz Konrád újságíró