Félpénzesek

Szokatlan módon az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter az ígéretek azonnali betartása mellett döntött. Bocsánat, nem az a szokatlan, hogy ha egy kormány teljesíti a „kívánságlistát”, hanem az: mindezt a ciklus elején teszi.

A Medgyessy-kormány első száznapos programjának sarkalatos eleme volt az ötvenszázalékos béremelés a közalkalmazottaknak, valamint a nyugdíjasoknak egy 19 ezer forintos pótlék – utóbbiról az érintettek azt hitték, majd havonta jön az említett összeg, ám kiderült az csak egyszeri járandóság.

Miután újból ötvenszázalékos fizetésemelést sürget a növekvő magyarországi munkaerőhiány mérséklésére az MSZP, sokan talán nosztalgiáznak a 2002-es állapotok iránt, s jó ötletnek tartják a szocialisták mostani felvetését is. Hiszen kit érdekelnek a javuló makrogazdasági számok, ha azokat a pénztárcánkban nem érezzük?

A felvetés jogos, le is vonjuk a konzekvenciákat és a párhuzamosságokat, de elárulom: némiképp ünneprontó módon, ugyanis túl sok szakmaiság most sincs az MSZP javaslatában. Miként 2002-ben sem volt.

De mi is történt 2002-ben? Tényleg beköszöntött a jólét?

Egyfelől soha nem valósult meg az ötvenszázalékos béremelés a közszférában, mert az adók a felét elvették, és ez visszaáramlott a költségvetésbe, s további jó trükknek bizonyult a forint „ócsítása” – leértékelése –, valamint az infláció is megtette a hatását. Hogy ne áruljunk zsákbamacskát, érdemes rápillantani a KSH vonatkozó kimutatásaira, mármint amelyek a nettó keresetek átlagát jelentik – tizennyolc százalékos volt 2003-ban a növekmény. Azóta kiderült az is, hogy a közalkalmazottak töredékének jelentett ténylegesen ötvenszázalékos bérnövekedést az intézkedés, és a fizetések megugrásának hátterét – az első három hónap után – az önkormányzatokra hárították. Liberális közgazdászok számításai szerint 2006-ra az ötvenszázalékosnak mondott emelés, amely ténylegesen, vagyis nettóban még huszonöt százalék sem volt, 2006 végére elinflálódott. Cseppet sem mellesleg akkor még a többsávos személyijövedelemadó-rendszer volt hatályban, a bruttó fizetés fele a „közös kalapba” ment, hiszen egy mezei közalkalmazott is élvezhette a „felső tízezer” adósávját.

Utólag a liberális közgazdászok ennek az osztogató politikának a számlájára írták a gazdasági mutatók romlását és az euróövezethez történő csatlakozás elhalasztását.

Most beszéljenek a 2010 utáni parlamenti jegyzőkönyvek: „Medgyessy Pétert is meghallgatták az államadósságról a 2002 és 2010 közötti hiánynövekedés okait vizsgáló albizottság ülésén. Medgyessy Péter visszautasította, hogy kormányfősége idején kezdett elszabadulni az adósság. A volt kormányfő azt mondta, a 2002-ben megvalósított száz napos programra nagyon nagy szükség volt. A volt miniszterelnök elmondta: a 2002-ben megemelt közalkalmazotti bérekre, a tizenharmadik havi nyugdíjra volt pénz a költségvetésben. Szerinte, ha 2005-ben és 2006-ban is szigorú költségvetést fogadott volna el az Országgyűlés, nem ugrott volna meg az államadósság.”

„A bizottság korábbi meghallgatásán Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere azzal magyarázta a hiány és az államadósság elszabadulását 2005-ben, hogy a Medgyessy-kormány idején meglépett száz napos program hosszú távon súlyos terheket rótt a költségvetésre. Medgyessy Péter szerint ez az érvelés hibázik, hiszen a fizetéseket Magyarországon akkor komoly adóterhek sújtották, így a bértömeg minden esetben visszaáramlott. Az egykori kormányfő hangsúlyozta, hogy a száz napos programra volt pénz, hiszen rendkívül jó állapotban vették át az országot az első Fidesz-kormánytól.”

Lehetne még jócskán emlegetni az elmúlt nyolc évet, mármint a 2002 és 2010 közötti balliberális kormányok gazdaságpolitikájának „bérkövetkezményét”. Olyan mélyre süllyedtek a magyarországi fizetések, hogy 2010-re már nem a nyugati bérek elérése tűnt irreálisnak, hanem a közép-európai (cseh, szlovák, lengyel) átlag.

Szó se róla, ha nő a gazdaság, emelkedjenek a fizetések is – erre is van példa az elmúlt hat év távlatában. Miközben 2006 és 2010 között jelentős, több mint ötszázalékos reálkereset-csökkenés következett be, addig a 2010-es évhez képest tavaly mintegy tíz százalékkal volt magasabb a fizetések értéke hazánkban. Ehhez mérhető romlás csupán a kilencvenes évek közepén, az úgynevezett Bokros-csomag korszakában volt hazánkban. Ezt a visszaesést sikerült kompenzálni 2010 és 2014 között, s a gazdaság növekedésével meg tudtuk haladni a múlt évben. Nem is akárhogyan: 2010 és 2015 között a GDP bővülését meghaladó mértékben ugrottak meg a bérek. S mindez az emelkedés együtt járt a foglalkoztatási ráta emelkedésével. Egykulcsos adó, családi adókedvezmények, minimálbér-emelés – tovább is nem ragozzuk a komponenseket. Ha valaki nem érzi a különbséget, teljesen fölösleges.

Fátylat hát a szocialisták ötvenszázalékos javaslatára, hiszen, ami 2002-ben nem működött, most sem fog. Jobb ha nem nosztalgiáznak velünk!