Félelmek

Jó hírnek tűnik ugyan, hogy a hét végén azzal voltak tele az internetes hírportálok külpolitikai rovatai, hogy kivonják a könnyűfegyvereket a kelet-ukrajnai front menti övezetből. Legalábbis erről állapodtak meg az úgynevezett normandiai négyek – Franciaország, Németország, Ukrajna és Oroszország – vezetői pénteken Párizsban. Egymás sarkába értek az elmúlt két napban az erről szóló reakciók, a nyilatkozatok és a kommentárok, volt hát mit elemezniük az elemzőknek, értelmezniük az értelmezőknek… Úgy hiszem, mégsem fogja megnyugtatni a kárpátaljai magyar szülőket – különösképp, hogy csütörtökön Ukrajnában elkezdődött az úgynevezett őszi katonai sorozás –, hogy az EBESZ, vagyis az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői szembetalálták magukat az orosz haditechnikai fejlesztéseknek ha nem is a legfrissebb, de minden bizonnyal a legtitokzatosabb eredményeivel. A TOSZ–1 Buratyino típusú rakéta-sorozatvetőről úgy tudni, hogy a pusztító harcerejét az úgynevezett üzemanyag-levegő robbanófejek adják, s a lövedékek becsapódásakor három robbanás is történik; gyúlékony folyadékot fecskendeznek a célpont köré, amelyet azután lángra lobbantanak. Egyetlen csapással állítólag több épületet is le lehet rombolni velük, hatalmas pusztítást okozva. Állítólag, mert haditechnikai szakember mégsem vagyok, ha mindenféle szakcikkeket össze is olvastam róluk. S még szebb, hogy ezt a fegyverrendszert csak Oroszország gyártja, és az ukrajnai konfliktus kitörése előtt nem adott el belőle szomszédjának. Hogy kerülnek akkor most mégis oda? Ahová nem kellene…

Hamarosan talán majd Szíriában is felbukkannak ugyanezek a fegyverrendszerek. Mert habár a két konfliktus, a két válsággóc témáját a vezető politikusok (is) szeretnék elválasztani egymástól, ez teljesen mégsem lehetséges, az összefüggések egyszerűen nem hagyják magukat szem elől téveszteni. Hiszen Oroszország szerdán indította el légi csapásait Szíriában, elvileg, ugye, „csak” az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet állásai ellen, de ahogy a törökök hasonló bombázásaiból kijut a szélsőséges terroristák ellen az eddigiekben a legeredményesebben harcoló kurdoknak is, úgy a baráti orosz támadások a Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen küzdő – részben az Egyesült Államok által kiképzett –, „mérsékelt ellenzékieknek” mondott erők ellen is irányulnak. S mellesleg, ha már felszálltak, az orosz gépek elpotyogtatnak néhány bombát az Iszlám Állam állásai felett is, hogy ezzel is igazolják a beavatkozásukat. Egyre bonyolultabb hát a helyzet, egyre átláthatatlanabb a képlet.

Francois Hollande francia államfő tehát gyorsan összetrombitálta Párizsba a normandiai négyeket, Angela Merkel német kancellárral, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és Petro Porosenko ukrán államfővel. A francia elnöki hivatalban pedig elhangzott, hogy az Európai Unió az év végén megvizsgálja, hogyan teljesültek, betartják-e a februári minszki csúcstalálkozón elfogadott egyezséget a tűzszünetről (tudjuk, hogy nem, hiszen ez egyik félnek sincs ínyére), és a nehézfegyvereket valóban kivonták-e Ukrajna keleti részéből. Mindennek fényében döntik majd el, hogy „enyhíthetők-e a nemzetközi szankciók Oroszországgal szemben”. Hétköznapi, józan paraszti logikára lefordítva mindezt, Putyint tehát meg kellene fegyelmezni, s ha jól viselkedik Kelet-Ukrajnában és Szíriában is, akkor kaphat engedményeket. Csak hát Vlagyimir Vlagyimirovicsot meg keményebb fából faragták ennél.

A párizsi találkozónak elvileg nem volt témája sem az Iszlám Állam, sem a szerdától hatályos légi csapások. Külön tárgyalt azonban Putyinnal Francois Hollande és Angela Merkel is – nyilvánvalóan a szíriai helyzetről. Emlékszünk még A Keresztapa című filmre? Könnyen lehet, hogy ők is üzenetet hoztak…

Ukrajnának végső soron jó hír, hogy más irányba fordul Moszkva harcászati érdeklődése. Legalább átmenetileg… Most még csak meg kellene akadályozni, hogy a szakadárok megtartsák a tervezett választásai­kat Donyeckben október 18-án, Luhanszkban pedig november 1-jén. Abban persze mindenki egyetért – miért is ne tenné? –, hogy a politikai rendezés legfontosabb része a helyi választások megtartása, amelyeknek köszönhetően a szakadárok ellenőrzése alatt álló területek visszatérhetnének, újra bekapcsolódhatnának az ukrán közigazgatásba, „természetesen” a lehető legnagyobb autonómia biztosításával és az ukrán alkotmánynak megfelelően. Miért van mégis az, hogy erről azonnal a kis Móricka jut eszembe? Hollande és Merkel is támogatta azonban Porosenkót abban, hogy ezeket a választásokat nem a szakadárok szabályai szerint elképzelt, fent említett időpontokban, hanem az ukrán törvényeknek megfelelően (?) csak jövőre lehet majd megtartani.

Addig hát a hadsereg is foglalkozhat a sorozással: a tervek szerint november 30-ig tizenegyezer újoncot hívnak be a fegyveres erőkhöz Ukrajnában. Ez persze a „rendes” katonai szolgálatra vonatkozik, ami az országban másfél évet jelent, csak hát háborús – és főleg polgárháborús – időkben ez akkor is félelmeket kelt, ha teljesen reguláris eljárásról van szó. Olyan félelmeket, amelyek megalapozottságát a normandiai négyek sem kérdőjelezhetik meg.