Vélemény és vita
Félelem és reszketés Magyarországon
Hatéves gyereket lőttek agyon az Egyesült Államokban, Louisianában a rendőrök
Na ez most tényleg mindennek a teteje: hatéves gyereket lőttek agyon az Egyesült Államokban, Louisianában a rendőrök, amikor tüzelni kezdtek az édesapja kocsijára, mert a férfi elfogatóparancs miatt el akart menekülni előlük. A fiú közben az anyósülésen ült.
Az egészet el lehetne intézni azzal, hogy úgy látszik, a louisianaiak még mindig nem tudták eldönteni, hogy cowboyok vagy rendőrök. Igen ám, de már-már szinte napi kaland, hogy tolókocsis embert, fegyvertelen feketét – esetleg fehéret vagy tarkát –, vagy éppen, mint most is, ebben az esetben, alighanem ártatlan gyereket (elvégre az ártatlanság vélelme Amerikában is mindenkit megillet) soroznak meg.
Hát, mi van ott kérem, mi ez a vircsaft? Ideát meg a dögre aggódhatja magát az ember, félelem és reszketés uralkodik Magyarországon az amerikai fékek és az egyensúlyok hiánya, a demokrácia katasztrofális állapota miatt.
Még szerencse, hogy a két híres emberi jogvédő szervezet, az Amnesty International és Human Rights Watch derék humanistái már nyilván úton vannak Louisianába, megpálcázni a szabadság hazájának deviáns őreit. Meg persze a nemes Richard Field is, a Félelem és reszketés Magyarországon című, méltán ünnepelt cikk szerzője, és Gyöngyöspatán alapított utazási irodája majd egy békésebb világba, a Balatonhoz vagy a Margit-szigetre menekíti a szegény, kiszolgáltatott, és okkal rettegő amerikai kisgyerekeket.
De ez nem elég. Nem, nem, mi sem ülhetünk tétlenül, nem nézhetjük szó nélkül, amint egy baráti országban – hozzánk hasonlóan – tort üljön a félelem és a reszketés.
Nem, éppen itt az ideje, hogy a washingtoni nagykövetünk, Szemerkényi Réka megdolgozzon a napidíjáért, és vágjon végre rendet a Yale Egyetemen, a képviselőházban, a szenátusban, vagy ha mindez nem lenne éppen elég, hát akár még az ovális irodában is.
Vonjon vissza – vagy eleve ki se adjon – néhány magyar vízumot, aztán meg civil alapon, csak úgy nézelődőként vezényeljen le egy-két kormányellenes tüntetést – nem baj, ha a felvonulók közben megdobálják a Fehér Ház őrségét –, és hivatkozva az emberi jogok 1948 óta élő és minden elnyomottnak reményt adó nyilatkozatára, követelje, hogy az Amerikai Egyesült Államok ölelje végre keblére a lehallgatási botrány nyomán elkóborolt, hű fiát, Edward Joseph Snowdent. És különben is, tessék végre legalább elvtársi körben befejezni ezt a disznó hallgatózást, mert hát barátok között az mégsem komilfó.
Na meg a korrupció. Nézzék csak meg Romániát, az még öröknek tudott miniszterelnökével, Pontával – nem azért, mert neki is Victor a keresztneve – is hogy elbánt, erre a Függetlenségi nyilatkozat meg az Emancipációs kiáltvány hazájában, nyíltan nagyköveti rangot lehet venni azzal, ha valaki elég lelkesen és elég nagy összeggel támogatja a jövendőbeli elnök kampányát. Még jó, hogy a kinevezéshez nem jár grófi cím is.
Na meg az ezeregyszáz kilométeren kerítésnek látszó tárgy a mexikói határon. Mi ez? Védelem? Elzárkózás? Puszta idegengyűlölet?
Meg hát az a néhány háború, Szíriától Afganisztánig, Iraktól a Majdanig. Vagy még talán Romániáig is? Ki tudja.
Mindenesetre éppen itt az ideje, hogy Szemerkényi Réka végre a sarkára álljon, nyugtasson meg bennünket, aggódókat. És adja vissza a szabadságvágyó amerikai dolgozók hitét, tanítson némi jó modort a pöffeszkedő hatalomnak.
Akár néhány pofont is kioszthat, bár előbb azért nem árt megnézni, mit ír erről az Európai Unió Alapjogi Chartája.
Az egészet el lehetne intézni azzal, hogy úgy látszik, a louisianaiak még mindig nem tudták eldönteni, hogy cowboyok vagy rendőrök. Igen ám, de már-már szinte napi kaland, hogy tolókocsis embert, fegyvertelen feketét – esetleg fehéret vagy tarkát –, vagy éppen, mint most is, ebben az esetben, alighanem ártatlan gyereket (elvégre az ártatlanság vélelme Amerikában is mindenkit megillet) soroznak meg.
Hát, mi van ott kérem, mi ez a vircsaft? Ideát meg a dögre aggódhatja magát az ember, félelem és reszketés uralkodik Magyarországon az amerikai fékek és az egyensúlyok hiánya, a demokrácia katasztrofális állapota miatt.
Még szerencse, hogy a két híres emberi jogvédő szervezet, az Amnesty International és Human Rights Watch derék humanistái már nyilván úton vannak Louisianába, megpálcázni a szabadság hazájának deviáns őreit. Meg persze a nemes Richard Field is, a Félelem és reszketés Magyarországon című, méltán ünnepelt cikk szerzője, és Gyöngyöspatán alapított utazási irodája majd egy békésebb világba, a Balatonhoz vagy a Margit-szigetre menekíti a szegény, kiszolgáltatott, és okkal rettegő amerikai kisgyerekeket.
De ez nem elég. Nem, nem, mi sem ülhetünk tétlenül, nem nézhetjük szó nélkül, amint egy baráti országban – hozzánk hasonlóan – tort üljön a félelem és a reszketés.
Nem, éppen itt az ideje, hogy a washingtoni nagykövetünk, Szemerkényi Réka megdolgozzon a napidíjáért, és vágjon végre rendet a Yale Egyetemen, a képviselőházban, a szenátusban, vagy ha mindez nem lenne éppen elég, hát akár még az ovális irodában is.
Vonjon vissza – vagy eleve ki se adjon – néhány magyar vízumot, aztán meg civil alapon, csak úgy nézelődőként vezényeljen le egy-két kormányellenes tüntetést – nem baj, ha a felvonulók közben megdobálják a Fehér Ház őrségét –, és hivatkozva az emberi jogok 1948 óta élő és minden elnyomottnak reményt adó nyilatkozatára, követelje, hogy az Amerikai Egyesült Államok ölelje végre keblére a lehallgatási botrány nyomán elkóborolt, hű fiát, Edward Joseph Snowdent. És különben is, tessék végre legalább elvtársi körben befejezni ezt a disznó hallgatózást, mert hát barátok között az mégsem komilfó.
Na meg a korrupció. Nézzék csak meg Romániát, az még öröknek tudott miniszterelnökével, Pontával – nem azért, mert neki is Victor a keresztneve – is hogy elbánt, erre a Függetlenségi nyilatkozat meg az Emancipációs kiáltvány hazájában, nyíltan nagyköveti rangot lehet venni azzal, ha valaki elég lelkesen és elég nagy összeggel támogatja a jövendőbeli elnök kampányát. Még jó, hogy a kinevezéshez nem jár grófi cím is.
Na meg az ezeregyszáz kilométeren kerítésnek látszó tárgy a mexikói határon. Mi ez? Védelem? Elzárkózás? Puszta idegengyűlölet?
Meg hát az a néhány háború, Szíriától Afganisztánig, Iraktól a Majdanig. Vagy még talán Romániáig is? Ki tudja.
Mindenesetre éppen itt az ideje, hogy Szemerkényi Réka végre a sarkára álljon, nyugtasson meg bennünket, aggódókat. És adja vissza a szabadságvágyó amerikai dolgozók hitét, tanítson némi jó modort a pöffeszkedő hatalomnak.
Akár néhány pofont is kioszthat, bár előbb azért nem árt megnézni, mit ír erről az Európai Unió Alapjogi Chartája.