Vélemény és vita
Farkasvakság
Az érzéketlen többség, a tuskók népe persze azt mondja: első az emberélet.
Na mondhatom, szép kis állatkert-igazgató az ilyen: ahelyett, hogy átnevelné, spenótfőzelékre és grenadírmarsra szoktatná a nem biztos, hogy méltatlanul rossz hírű, szökevény, látszólag javíthatatlan, nagymamafaló farkast, csak fogja a puskáját, és durr, oda neki. Persze hogy tízezrek tiltakoznak, bíróságra citálnák az igazgatót, és az csak természetes, hogy a leváltását követelik. Igaz, nem tudni, hogy a követelők között vannak-e a Pécsett húsz évvel ezelőtt valóban felfalt nagymama rokonai is, mindenesetre nagyszerű érzés tudni: tele van a város nagy lelkekkel. Bár talán ugyanezek követelnék Szatyor Miklós kiűzetését, ha farkas barátjuk gyereket eszik a valóban állatbarát igazgató néma puskájának díszkíséretében. Márpedig erre volt jó néhány ezer áldozatjelölt.
Az érzéketlen többség, a tuskók népe persze azt mondja: első az emberélet. De már az emberek ilyenek is meg olyanok is. Mindenképpen van annak valami atavisztikus bája, ahogy az ember küzd az elemekkel, a természettel és persze önmagával. Mert lám, a németek is a migrációs kérdésben milyen szépen kettészakadtak. Az egyik tábor gőgösen elutasít, őrzi népét és hagyományait – a rosszabbja nem átall még gyújtogatni is –, míg a másik virágszőnyeggel fogadja az odatévedt – esetleg odaküldött – idegent. És aztán ezek összecsapnak, s milyen érdekes, hogy a túlcsorduló humanizmustól megmámorosodott filantrópok is tüntetnek, rendőrt dobálnak, egyszerűen nem tudnak kilépni önmaguk igazának, felsőbbrendűségének tudatából, az őrmesteri mentalitás nemes népi hagyományából. Meglehet, mások is így vannak ezzel, s lám, mi is – mivel nincs más, fontosabb, sürgetőbb dolgunk – megütközünk egymással. Átjárva a mély emberségesség boldog tudatával, petíciózunk és feljelentünk. Ahelyett, hogy megpróbálnánk az eszünket használni. Mondjuk, beleképzelni magunkat egy farkasáldozat családjának helyzetébe. Így pedig aztán tényleg mindegy, hogy a nagymama eszi-e meg a farkast, vagy pedig az őt.