Máté T. Gyula

Vélemény és vita

Európa segít…

Álláspont. Helyettünk senki sem védi meg a határainkat, senki nem oldja meg a gondjainkat.

Áll Hunyadi János a Nebojsa-toronyban, és nézi a nándorfehérvári tájat. Igéző kertek, gyümölcsösök koraérett hamvas barackokkal, sokat ígérő, pihentető zöld ligetek. És százezer muszlim.

Áll Hunyadi János mellett jó Szilágyi Mihály is. Hunyadi ránéz, kérdi, jön-e a segítség. Nándorfehérvár busa szemöldökű kapitánya a Duna felé pillant, mondja: a szerb sajkások hozzák a Kapisztrán toborozta magyar, szlovák és cseh parasztokat, vannak lengyel lovagok is. Hunyadi is hátranéz, szinte önmagától kérdi: és hol vannak a keresztény hősök, a tuloksisakú német ritterek, Frankhon büszkén körülcsipkézett chevalier-jei, a hátulról roppant bátor itáliai tőrforgatók? Hol van a pápai zászló? Szilágyi morog, dühös a hangja akkor is, amikor jókedvű. Jókedvét félik hazai uracskák és félholdas portyázók egyaránt. Szilágyi Bécs felé tekint, s mondja, gyülekezik a segítség, János. Megígérték, János. Megint megígérték. Hunyadi komor. Kérdez újra: az aranyakat küldték legalább? Szilágyi nem válaszol, Bécs felé néz önkéntelenül.

A hét végén Bécsben – tudják, abban a sógorvárosban, ahol nemcsak Gorenjéket osztogattak, kétszer fogyott el ott Mátyás türelme is – tartottak migrációs csúcsot. Az Európai Unióban szeretnek értekezni. Olyan ez, mintha a fizetésüket is ezért kapnák. Egy értekezlet tíz euró, egy bizottság húsz euró, egy okosan kortyolgatott kávé harminc euró. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az idén januárban saját járandóságát a nehéz globalizációs körülmények és a folyamatos munkahelyi stressz miatt havi harmincegyezer-kétszázhetvenkét euróra emelte. Leírom számokkal is: 31 272 euró. Ez forintban brüsszeli magyar demokratánál haveri alapon váltva is majd tízmillió. Ezt Juncker úr abból az uniós költségvetésből kapja, amelybe mi is fizetünk derekasan, és amelyből persze mi is visszakapunk, ha betartjuk kéjenc rendszabályaikat.

Nos, ebből a költségvetésből egyvalamire nem igazán jut. Európa határainak védelmére. Odaígértek – az ígéret szót eukonform értelmezésében kéretik érteni – néhány milliót a bolgároknak, mindenki másnak meg azt mondták: gyerekek, mire az idegesség, minden rendben!

A bécsi csúcson Angela Merkelék lényegében azt mondták, hogy nincs para, megvan az uniós-török alku, a határokat meg nem kell védeni, és a szegény görögöket se bántsuk, hogy átengednek mindenkit, majd intézkednek ők, abban a németek történelmileg amúgy is jobbak. Nos, az ankarai alkuból nagy valószínűséggel már holnap nem lesz semmi, mert Brüsszel átverte a törököket. Úgy, ahogy a Kedves Olvasó nem is képzeli. A Boszporusz-parti bazárban száz euróért vett, kínai gyártmányú echte damaszkuszi szőnyeg ehhez képest óvodai kisfiús csíny. Azt mondtuk, hogy kapnak vízummentességet, de tudtuk, hogy az életben nem adunk nekik ilyesmit. A brüsszeli urak megpróbálják ezt úgy eladni, hogy a „jobb törökök” kapnak valamit, a többiek meg… Kit érdekel a többi? Ankarában erre megidézték Angela Merkel összes kedves felmenőjét. Minő csoda.

A Görögországgal kapcsolatos berlini intézkedések hatását meghagyjuk a kancellárnak vonalkódbajuszt rajzoló athéni médiának. Átpasszolta nekik a saját válságát, vérig korrumpált mindenkit Athénban, aztán megsértődött, hogy miért nem becsületesen vágják át a népüket a görög vezetők. Ostoba gíroszdílerek! Mi inkább bízzunk Merkel anyuban, mi, mulya gyarmati népek tényleg ne idegeskedjünk, ne építsünk határt, ne védjük magunkat.

Bécsben azt mondták, most aztán tényleg, de tényleg nagyon és igazából, pörgős-forgós iszti-biszti módon megoldjuk a migránskérdést. Megmondták, és elindultak megnézni, hogy rendben átjött-e a fizetési átutalás.

Tényleg legyen már nyugi, nincs itt semmilyen kötelező betelepítési kvóta sem, az az apró betűs rész csupa formalitás, titkárnői légypiszok, és ti itt, Keleten ne is jogászkodjatok, mi jobban értjük a brüsszeli betűt.

Amint az idő rosszra fordul, Olaszország szempontjából tényleg jobb lesz a helyzet. Onnan kevesebb migráns jön. Mert indul a balkáni menetrendszerű. Mi erre készülünk, mert van tapasztalatunk. Brüsszel meg a helyi betyárbürokrácia haszonélvezői Berlintől Párizsig azt mondják, nem kell csinálni semmit, de arról azért beszéljünk sokat. Nagyon sokat. Kell az akta, hogy égetni is lehessen, ha már nagyon kínos.

Én nagyon szívesen elhiszem, hogy lesz egyszer, valamikor, sokadikára egy uniós megoldás a migránsinvázióra. Mert ennek így kell lennie, és ebben a mostani Európai Unióban minden nagyon sikerül, és tíz-egynéhány millió magyar csak azért maradt le a bécsi saját cukrászdája megnyitásáról, mert más rigójancsireceptet ismer. Ez biztos így van. Mert miképpen lehetne másképpen?

Abban azonban az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján meglehetősen biztos vagyok: csak az a miénk, amiért megharcolunk. Helyettünk senki sem védi meg a határainkat, senki nem oldja meg a gondjainkat. Brüsszeli kegyre vagy könyöradományra várni fölösleges. Kuncsorogni érte túl gyurcsányos lenne, gyomorforgató és értelmetlen. Ha mi nem védjük meg határainkat, ezt a szívességet senki nem teszi meg helyettünk – már amennyiben a szövetségesi kegyet nem megszállásként értjük.

Hazai „demokratáink” folyamatosan sulykolják: ha nem hajlunk meg az Európai Unió bürokráciája előtt, akkor Európa is oda, kikerülünk a jobb emberek társaságából. Alkudozzunk, alkalmazkodjunk, áruljunk.

Áll Hunyadi János a Nebojsa-toronyban…

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom