Vélemény és vita

Érettségi matekból

Álláspont. Megkaptuk a gazdaságpolitikai bizonyítványt Brüsszelből, méghozzá a matematikai érettségi napján.

Optimistább növekedési előrejelzés, csökkenő munkanélküliség, lassan emelkedő infláció, felfelé mutató - vagyis pozitív - bővülési kockázatok, az éves gazdasági teljesítmény (GDP) arányában vett két százalék körüli költségvetési hiány és mérséklődő államadósság. Röviden, tömören így látják az Európai Bizottság szakértői Magyarországot, a magyar makrogazdasági pálya le- és felfutását az Európai Unió fővárosából.

Ebből is talán a legfontosabb – figyeljetek csak baloldali és liberális barátaink! –, hogy nem pusztán fenntarthatónak tűnik a gazdasági növekedésünk üteme, hanem annak mértéke magasabb, mint amire az idén februárban számítottak Brüsszelben a közgazdászok. Persze fővárosunk ördögien kreatív „rendezői” tartják azért bennünk a lelket, mármint a lélek rombolását - hiszen kit érdekelnek a makroszámok?

Kész szerencse, hogy az önmagát tévedhetetlennek tartó fővárosi értelmiség képben van, így a rózsadombi villákból kikandikáló „ötös” BMW-k visszapillantójából pontosan látható, hogy mi zajlik a magyar ugaron. Tudjuk, tudjuk: „nő a mélyszegénység”, százezrek vándorolnak ki, feneketlen a korrupció, és itt vannak még a „nagy ügyek” is: felcsúti kisvasút, MNB-s alapítványi pénzek, Mészáros Lőrinc, Habony Árpád et cetera.

Csakhogy a negatív híresztelésben érintett kör számára sehogyan sem jön össze a matek: hiába látjuk és halljuk az ellenzéki csatornákon, hogy itt a világvége, ha újfent - a múlt hét végén például az IMF- országjelentésnek örülhettünk – külföldi szakérői jelentésekből derül ki, hogy mégis felzárkózó úton van a gazdaság.

Olyannyira, hogy borosgazdákhoz illő módon – már bocsánat, Egerben születtem, és ezt nem hagyhattam ki – konstatálhatjuk: soha ne legyen rosszabb évjáratunk.

Mert ne feledjük, egy éve mást sem hallunk, mint hogy az idén beszakad a gazdaság. Ennek hátterében pedig az áll, hogy az uniós források átmenetileg nem érkeznek, és ez finanszírozási gödröt jelent. A kormány erre programot dolgozott ki, amit ideiglenes állami dotációnak hívnak, és az ugyancsak tegnap közölt számok értelmében tumultus van iránta.

Tegyük fel újból a kérdést: kit érdekelnek a makroszámok? Nos, a fél világot, ha nem az egészet. Ugyanis a költségvetés pozíciójából, a gazdasági növekedés üteméből, az államadósság alakulásából, a jegybanki alapkamat szintjéből ítélnek meg bennünket. Márpedig ha rosszak a makroszámok és lelógunk ezáltal minden térképről, a kutya sem finanszíroz majd bennünket.

Ezzel szemben pár éve megfordult a trend.

S ha bővül a gazdaság, állami pénzügyeink pedig rendben vannak, a jócskán megkopott baloldali és liberális világot ma is feltétel nélkül imádók pontosan tudják: a jólét is lecsorog. Ráadásul már „választási” költségvetés is készül 2017-re, noha a tervezett büdzsé hiányának mértékét az uniós kulcsszint alá kalibrálták, ami az átlagos Gyurcsány-érának a harmada vagy negyede.

Úgyhogy az oktatásra és az egészségügyre fókuszáló belső hadviselők is szomorkodhatnak: ezen ágazatok bérhelyzetét, működését a kormány igyekszik rendezni. S miután 2018-ban tényleg országgyűlési választások lesznek - ne legyünk farizeusok, politikai kormányzás folyik –, össze is jöhet a koncepció.

Mitől pörög a gazdaság? Az Európai Bizottság illetékesei szerint jövőre a lakossági fogyasztás erőteljes élénkülésének tulajdoníthatóan izmosodik a GDP. Vagyis: ha senki sem érezné a makrofolyamatok pozitív alakulását, akkor ez a brüsszeli tétel hogyan számolódott ki?

Továbbá az uniós szakértők azt is papírra vetették, hogy a gazdasági növekedést emellett a bankadó folyamatos csökkentéséből, illetve a Magyar Nemzeti Bank növekedéstámogató programjából fakadó élénkülő hitelezés is támogathatja.

Bizony-bizony: skandallum ez a bizottsági jelentés a baloldali és liberális barátaink számára.

De a „jobboldali csőcselék” számára legalább kijön a matek.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom