Erdogan, a macska

Közben figyeli, mit tesznek az egerek, megbújnak vagy előbújnak? Mit tesz a többi kandúr, kihívást intéz-e uralma ellen, korábbi hűséges követői harcba mennek-e érte, vagy már utódot keresgélnek? Amint kiderül, a macska lecsap.

Használta már ezt a receptet évszázadok során nem egy ottomán szultán és moszkvai cár, megpróbálkozott ilyesmivel a modern korban számos európai politikus is. Most Recep Tayyip Erdogan török elnök vette elő a tanmesét, természetesen derekasan felpörgetve a huszonegyedik századi píár technológia minden csínjával és bínjával. Ez volt a péntek éjszakai ankarai pancserpuccs.

Kivételesen haladjunk a történetben visszafelé. Hiszen sokszor a győzők és a történetből hasznot húzók megismerésével derül ki az egész sztori lényege.

Tehát idézzük fel a győzelemittas Erdogan elnök arcát, ahogy a nép körében ott állt szombaton a puccsistáktól visszafoglalt isztambuli repülőtéren, s népe életét és vérét ajánlotta számára. S egy szavába kerülne, hogy tálcán hozza számára ellenfelei életét és vérét.

Egy szavába is került. Több ezer katonatiszt kerül azonnal rács mögé, kiemelten olyanok, akik semmilyen aktív szerepet nem játszottak a péntekről szombatba nyúló eseményekben. Letartóztattak számos ügyészt és bírát – a bírói testületből kapásból vagy háromezret azonnal le is váltottak –, többek között az alkotmánybíróság két tagját. Eddig legalább hatezer ember kezén kattant a bilincs, miközben magában a puccsban a leginkább felkerekített számok alapján is jó, ha kétezer-ötszáz ember vett részt. Java részük egyszerű sorkatona, aki azt hitte, hadgyakorlaton vesz részt. S a nagytakarítás még folytatódik – közölte Bekir Bodzag igazságügy-miniszter.

Erdogan elnök ott állt az isztambuli repülőtéren – tragikusan legendás hely, a terrormerényletek után is itt beszélt –, és elégedetten nézett körbe. Követői kiállták a próbát. A rendőrség a helyén maradt, a hadsereg lényegében nem mozdult meg. Hatszázötvenezerből csak az említett kétezer-ötszáz tett valamit. Mit is? Lezárt néhány hidat és teret. Lőtte a török parlamentet, ahol legfeljebb néhány kebabálomba merült éjszakai őrt és egy túlbuzgó irodistát ébresztett fel. Tucatnyi lelkes „kommandós” megpróbálta megostromolni az elnöki palotát, de amikor az őrség egyik marconább tagja rosszallón elnyomta a cigijét, azonnal elkotródott. Rálőttek a szállodára is, persze, ahol állítólag Erdogan pihent, de Allahnak hála, az elnök pont pár perccel az akció előtt távozott. Isteni beavatkozás… Elfoglaltak tévéállomásokat, érdekes módon zömében olyanokat, amelyek helyi viszonylatban kritikusak voltak Erdogannal. S mit kezdtek a médiával? Hát egy nagy semmit. Nem volt egy tisztességes közlemény a puccsistáktól, legfeljebb néhány elejtett szó demokráciáról, jogállamról, szekuláris köztársaságról. De hol volt a vezér? Egy fess Kadhafi ezredes vagy egy őszes halántékú tekintélyes tábornok? Hát sehol. A most letartóztatottak között is a légierő egykori parancsnoka mellett csak exek és a puccsban közvetlenül részt nem vállalt főtisztek vannak. Olyanok, akik természetesen morgolódtak Erdogan ellen, nem annyira az iszlamizáció, hanem sokkal inkább saját jogaik további megcsorbítása miatt. Azonban csak duzzogtak, nem államcsínyre készültek. A hadsereg a jelenlegi alkotmány szerint bármikor beleavatkozhat az ország dolgaiba, ha veszélyben vannak az atatürki dogmák. A múlt században megtette legalább négyszer, mindig sikerrel, a mostaninál gyakorta lényegesen kevesebb áldozattal. Mert ez a puccs most több mint kétszázötven életet követelt. A halál mindig értelmetlen, de ezúttal úgy tűnik, hogy mindez csak ahhoz kellett, hogy emeljék a sztori „nézettségi mutatóit”, „felturbózzák” a puccsot. A nép is lássa, mi történik.

Erdogan elnök ott, az isztambuli repülőtéren elégedett volt népével. Boldogan hallgatta az emberek skandálását: „Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk!” Ezek az ő fiai. Akik azonnal megmozdultak, amikor szinte az első tankok megjelenése után megkapták a több millió névre szóló sms-t Erdogantól. Mert ő és népe verte le a puccsot, most majd ő és népe újítja meg Törökországot. Lesz elnöki rendszer, kizárólag elnökhöz hű hadsereg és boldog jövő, szinte, mint a Szulejmán szultán című sorozatban, ahol minden szép és jó, ha nem lennének a fránya intrikusok. Ilyen ez az Amerikába menekült korábbi barát, Fethullah Gülen muzulmán hitszónok is, Erdogan őt látja az államcsínykísérlet mögött. Igaz, nem igaz? Tulajdonképpen mindegy, de egy távolban lévő, megfoghatatlan ellenség mindig jó, a török filmipar mellett az elnök is sokat tanult Hollywoodtól.

Erdogan kaján elégedettséggel tekintett a Nyugat felé is: láthatjátok, milyen demokrácia van nálunk, maga a nép töri le a puccsistákat! S ti nem akartok vízummentességet adni, pörlekedtek velünk emberi jogokról, sajtószabadságról?

Erdogan diadalmaskodott. Az egerek kábult boldogságban, a többi macska kushad. A recept működött. Allah így akarta, Erdogan országában csak így akarhatta.