Egy nyárforduló emléke

Balul sikerült a végjáték: néhányan pusztán tévedésből kirámoltunk egy laza köbméter leselejtezett könyvet a földszinti könyvtárból, amelyekről utóbb kiderült, hogy nem selejtek, sőt, a legjobbak közül valók voltak. Vissza kellett hordanunk, már véget ért a tanév, de azért még egy jegyet lehúztak a bizonyítványomból a magatartás rovatban. Annál lejjebb már nem is lehetett volna, mert tanév közben, amikor a szünetben Kányási igazgató észrevette, hogy egy 1905-ben készült orosz Volodog forgópisztollyal a kezemben andalgok a folyosón, elkobozta az érzékeny eszközt, amit soha többé nem láttam viszont. Ellenben lerontotta 2-esre a nagy nehezen kivívott 3-as jegyemet, és még szerencse, hogy 1-es magatartásjegy nem létezett a tanügyi szabályzatban.

Hiába: erősen vonzódtam a könyvekhez, hatéves koromban már többször egymás után végigolvastam az Egri csillagokat és más könyveket. Még jó, hogy felvettek szep-temberre a Villányi úti, a szegény Kaffka Margit írónőről címzett gimnáziumba. Megkezdődött a vakáció, elég nagy fiúknak gondoltuk magunkat ahhoz, hogy a nyarat ne otthon töltsük a barátaimmal. Az egyik osztálytársam szüleinek volt egy Balaton-parti nyaralójuk, ott hevertünk néhány napot, csak úgy magunkban. A szezon többi részét Dél-Budán vészeltük át, többnyire a Lágymányosi-öböl mólóin és csónakházaiban, a lassan haldokló dunai lapátkerekes gőzhajóroncsok szomorú temetője közelében.

Apám örökké olvasó ember volt, leginkább munka után és hétvégén, amikor az anyám hagyott neki rá időt. Nem csinált nagy ügyet a könyvszerzésből, de azt megjegyezte, hogy legyek bölcsebb és körültekintőbb a gimnáziumban, ha nem akarom idő előtt kétkezi munkásként megkeresni a pénzem. Délutánonként elolvasta az Esti Hírlapot, amúgy a Magyar és a Szabad Európa Rádió híreiből tájékozódott a napi politikáról, meg a régi, megbízható barátaitól.

Azon a nyáron – kereken ötven évvel ezelőtt – az alábbi „fontos” események történtek Magyarországon: május 26-án megnyílt az Ünnepi Könyvhét. Hatvannégy új könyv az asztalokon a pesti Vörösmarty téren, köztük Bartók Béla összegyűjtött írásai (!), Berkesi András, Benjámin László, Illés Béla, Dobozy Imre kötetei, Mód Aladár politikai tanulmánya; mellettük Juhász Ferenc, Déry Tibor, Örkény István, Vas István, Tamási Áron, Kolozsvári Grandpierre Emil és Szabó Magda könyvei. Szépen, egymás mellett az asztalokon a nemrég börtönt viselt Déry és az ÁVH-s börtönőr százados munkái.

Június 5-én kirobbant a „hatnapos háború” a Közel-Keleten, Izrael agressziót követett el Egyiptom, Szíria és Jordánia ellen. Izraeli csapatok elfoglalták a Gázai-övezetet, a Golán-fennsíkot és a Sínai-félszigetet. Négy napra rá a szocialista országok moszkvai találkozóján bejelentették, hogy támogatják az arab országokat, egy hét múltán Magyarország megszakította a diplomáciai kapcsolatot a zsidó állammal. Június 17-én Kína végrehajtotta az első hidrogénbomba-kísérletet.

Július 1-jén megalakult a Gazdaságkutató Intézet (GKI), talán meg is emlékeztek a fél évszázados évfordulóról. Július 11-12-én tanácskozásra gyűltek össze Budapesten a szocialista országok párt- és kormányfői a közel-keleti helyzetről. Július 28-án Kádár János meglátogatta a Ganz-Mávagot, másnap Miki Takeo japán külügyminiszter háromnapos látogatást tett Magyarországon. Augusztus 22-én nemzetközi konferenciát rendeztek Budapesten a Magyar Történelmi Társulat fennállásnak 100. évfordulója alkalmából.

Akadtak még hazai és nemzetközi események augusztus végéig, de meleg idő volt, és készülnöm kellett a gimnáziumi bemutatkozásra. Az 1951 és 1954 közötti magyarországi „baby boom” hulláma 1967-ben érte el a középfokú iskolákat. A viccesen „Kaffka nevű Margitnak” nevezett gimnázium természetesen nem készült fel a megnőtt diáklétszám fogadására, már amiatt sem, mert korábban az intézmény – az 1948-ban történt államosításig – az Árpád-házi Szent Margit leánygimnáziumnak adott kényelmes helyet. Szep-temberben összesen több mint ezer, különböző genderű diák tanult egy időben a háromemeletes épületben, az osztályokban ötven tanuló szorongott a padokban. Voltak köztük bukott lányok is – finomabban mondva: évismétlők –, akik már mindent tudtak az iskolai rendről, és az „új húsokkal” fölényeskedtek

Október vége és november 7. között a fő műsorszám a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának megünneplése volt. Volt ám felhajtás! Észre sem vettem a nyáron, hogy július 20-án bemutatták a fővárosi mozikban az Ezek a fiatalok… című filmet Koncz Zsuzsa főszereplésével és a Szörényi fivérek zenekarával. Tilos volt a gimibe bármilyen rádiót, magnót bevinni, egyáltalán zenét hallgatni, kivéve a szovjet himnuszt és a többi kommunista zeneművet. Az ünnepélyes NOSZF-rendezvényen egy vagány negyedikes a kis nyugati zsebmagnójával hangosan bejátszotta az egyáltalán oda nem illő számot az éterbe. Nagy balhé lett belőle.

Karácsony adventjének utolsó tanítási napján két egyest kaptam a földrajztanártól, aki nem kedvelt engem, mert a délutáni elsősegély-oktatásnál összevissza kötözgettem a gézpólyát. Pont ez hiányzott volna a karácsonyi szünetben, ezért azt hazudtam, hogy otthon hagytam az ellenőrzőmet. A nagyszünet után azzal találtam szemközt magam, hogy az osztály sumák, árulkodó fickója kihalászta a táskámból és átadta a tanárnak. Aki még egy intőt is hozzáírt a szálkákhoz. Meg voltak rökönyödve az osztálytársaim, a lányok arcán a reváns csalóka pírja virított. Nagyon ráfáztam a dologra. Még aznap a gimi alagsori úszómedencéjében vízilabdáztunk, és „véletlenül” alaposan arcul kentem a srácot. De nagyon! A Fehérvári úti SZTK-ban visszarendezték a fogait, napokig szívószállal evett, ivott; vidéki rendőr százados apja azonban vért kívánt, és kirúgatott a Kaffkából. Januárban, a téli vakáció leteltével már a Márvány utcai Táncsics-gimnáziumban folytattam a pallérozásomat, ahová az apám átvitt a XI. kerületből.

De ez már egy másik história. Fél évszázad óta folytatódik.