Vélemény és vita
C terv
Álláspont. Horvátországban ezekben a napokban, hetekben mindent a választások viszonylatában mérnek
Az, hogy a horvát kormánynak már eleve volt egy bármikor „bevethető”, bármikor hatályba léptethető C terve arra az esetre, ha Magyarország lezárná a két állam határát a menekültáradat előtt (ami pénteken este, éjféltől, ugye, meg is történt), egyértelműen jelzi, hogy bizony készültek, nagyon is felkészültek erre a lehetőségre. Kolinda Grabar-Kitarovic elnök nemrég járt itt, tárgyalt, egyeztetett, felszólalt, mosolygott, tehát mindenről tudhatott jó előre, s megvitte az erre vonatkozó híreket is. Hogy megfelelő helyen idejében intézkedhessenek… Persze, ne feledjük – amire egyébként elemzők és politológusok rendre igyekeznek is felhívni a figyelmet –, hogy Horvátországban ezekben a napokban, hetekben mindent a választások viszonylatában mérnek. Igen, a migránsválság kezelését is.
A hétvégi jelentések szerint a horvát hatóságok Csáktornyára, onnan pedig tovább, Szlovénia felé kezdték szállítani a Szerbia felől érkező bevándorlókat. A csáktornyai pályaudvaron szombaton délután már vöröskeresztes aktivisták várták a migránsokat. Délután, még sötétedés előtt egy, ezernyolcszáz embert szállító szerelvény érkezett a horvát–szerb határról, Tovarnikból az állomásra. Csáktornyán hatszáz embert buszra raktak, háromszázat a macelji, háromszázat pedig a muraszerdahelyi határátkelőhöz vittek – Szlovénia felé. A többieket vonaton utaztatták tovább. Megmosolyogtató volt hallani, nézni, hogy a csáktornyai vasútállomáson számos televíziós társaság közvetítőkocsikkal várta a migránsok érkezését. Vagyis esetenként, időnként több volt ott a tévés, mint a menekült. Persze, hiszen ez most a szenzáció…
Pedig Horvátországnak egészen más problémákkal is szembesülnie kell ezekben a napokban: a Kupa folyó kilépett a medréből, falvak vannak víz alatt, Károlyváros felismerhetetlen – írta tegnap az Index.hr hírportál. A tudósítások katasztrófahelyzetről szólnak, amelyet senki sem jelzett előre, teljesen fölkészületlenül érte a lakosságot. A Kupa mentén több kisebb falut is elmosott a folyó, amely minden korábbi vízállási rekordot megdöntött az idén. A gondokat azonban csak tetézi, hogy a legtöbb most megdőlt csúcsérték tavalyról származik, tehát sok helyen még a helyreállítással sem végeztek igazán.
Mindennek persze csak azért van jelentősége a zöldhatár lezárásával összefüggésben, hogy érzékeltessük: a horvátoknak most nem a migránsválság a legfőbb problémájuk. Megy tovább az élet anélkül is, és hoz nem várt fejleményeket. Úgy vannak vele, hogy ha már a nyakukon ez a rengeteg ember, aki Szíriából, Afganisztánból meg ki tudja, honnan érkezik még, hát oldják meg minél egyszerűbben és fájdalommentesebben a dolgokat, pergessék le magukról, „csak haladjunk már, hiszen van épp elég bajunk enélkül is”. Ha nem megy Magyarország felé, majd megy Szlovénia felé, oszt punktum…
Nos, jelentem, Szlovénia felé nem megy a vonat. A menetrend szerinti vasúti forgalom leállítása volt az első intézkedés, amelyet a szlovén hatóságok bevezettek a horvát lépésre reagálva. Nem fogadnak vonatokat Horvátországból. Ők persze, lévén a schengeni övezet tagállama, ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint Magyarország, vagyis a külső határokat védeniük kell – s ugyanabban az igazságtalan helyzetben is vannak: ha keménykednek, azért mutogatnak rájuk az európai központokból, ha meg nem, akkor azért. A sapka sem jó, de a hiánya sem… Ezeréves vicc ez, csak épp mulatni nincs kedve rajta a szlovéneknek, akik ugyan számítottak az ilyen fejleményekre, tehát őket sem érte teljesen felkészületlenül a helyzet, de a horvát hatóságok vezetői, a horvát politikusok sem tolakodtak (no jó, persze, ki is érne rá ilyesmire választási kampány idején?) tájékoztatni őket a C tervnek nevezett intézkedéscsomagról. Ezt a mulasztást utóbb Ranko Ostojic horvát belügyminiszter is elismerte. Karl Erjevac szlovén külügyminiszter pedig – miután egyeztetett osztrák hivatali kollégájával, Sebastian Kurzcal –, arról beszélt, hogy amíg Németország fogadja a menekülteket, addig átengedik a területükön a migránsokat Ausztria felé. „Ha Németország lezárja határait, akkor Szlovénia fontolóra veszi, hogy változtat a menekültek átvonulására vonatkozó politikáján. Logisztikailag is felkészültünk egy újabb menekülthullámra” – mondta Erjevac.
Jól is tették, hogy felkészültek, mert a bevándorlók tömege egyelőre megállíthatatlannak tűnik. S attól tartok, nincs annyi betű az ábécénkben, amennyi tervre még szükség lesz a menekültválság végső rendezéséig.