Bért, búzát, békességet!

A jelek szerint a kormány „rámozdult” a témára, helyes, miután ez a magyar gazdasági növekedés fenntarthatóságát veszélyezteti. Még akkor is, ha évek óta javulnak a makrogazdasági mutatóink. Persze utóbbiak az átlagember számára sokat nem mondanak, számára a megélhetés a legfontosabb – ezzel semmi gond, nem kell mindenkinek közgazdaságtannal foglalkoznia. S mivel a legtöbb háztartás kizárólag bérjövedelemből él, így milliók számára a hazai bérszínvonal, illetve az egyes gazdasági szektorokra jellemző átlagbér a mérvadó.

Helyzet van: tűnhet úgy is, hogy róka fogta csuka állapotot – öt százalékot alulról karcoló munkanélküliségi ráta, kétszázezer közhasznú munkás és ugyancsak kétszázezer inaktív ember esetében munkaerőhiány nem léphetne fel – a kormány idézte elő.

Holott nem. Miközben lehet kritizálni a kormányt, addig nem árt fejben tartani az alábbiakat.

Magyarországon mindig is alacsonyak voltak a fizetések, az „átkosban” is. A szegények sem 2010-ben jöttek elő: lehet, hogy százezrek, akár milliók jövedelme a létminimum alatt van, és milliók nem keresnek annyit, amennyiből megtakarításaik keletkeznének, utóbbi gondok sem új keletűek. A Lajtán túli munkavállalás pedig azért pörgött fel az Orbán-kormány idején, mert a munkaerőpiaci sorompók 2011-ig – amikor 2004-ben uniós tagok lettünk, a számunkra fontos nyugati országok hét évig zárva tartották a munkavégzés lehetőségét – zárva voltak.

Sokan teszik fel azt a kérdést is, miként lehetséges az, hogy miközben az árak megközelítették a fejlett országokban található termékek árait, a bérek alig zárkóztak fel. Ez is csak részigazság, mert bár vannak olyan áruk, amelyek gyakorlatilag ugyanannyiba kerülnek Magyarországon, mint például Ausztriában vagy Németországban, azonban a szolgáltatások vagy az ingatlanárak színvonala, vagy akár a napi megélhetés költsége még mindig jóval magasabb a fejlett országokban, mint Magyarországon. De gondoljunk néha arra is, hogy hazánk fejlettségben még évtizedekre van a nyugati uniós tagállamoktól – például a magyar gazdaság teljesítményét kétszer-háromszor felülmúlja Ausztria. Márpedig ott, ahol többet termelnek, többet is lehet visszaosztani.

Helyzet van: de ez a helyzet nagyságrendekkel jobb, más, mint amit az Orbán-kormány örökölt 2010-ben. Négy éve bővül a magyar gazdaság, a munkanélküliség öt százalék alá esett, az infláció pedig gyakorlatilag eltűnt. A központi költségvetés hiánya bőven az uniós kulcsszint alatti, a magyar államadósságot befektetésre, vagyis finanszírozásra ajánlják a nagy nemzetközi hitelminősítők. Első pillantásra sikermutatók ezek, semmi sem indokolja az új gazdaságpolitikai kereteket, a kormány mégis élénkíteni akar. Olyannyira, hogy öt új gazdaságélénkítő intézkedést vezet be részben még a 2016-os költségvetés terhére.

Élénkíteni kell, mert a mostani növekedési ütemmel nem lehetünk elégedettek – a jelenlegi bővülési ütemmel ugyanis nem tudunk felzárkózni az oly gyakran emlegetett osztrák életszínvonalhoz, s gazdasági teljesítményhez. Javítani kell a versenyképességen is, erre is elszántabb már a kormány, hiszen több van bennünk, mint amit a legutóbbi ranglista kihozott.

De a gazdaság két neuralgikus pontját – munkaerőhiány és bérnyomás – szinte azonnal orvosolni szükséges.

Mit tehet a kormány?

Mivel nem erősek a hazai szakszervezetek, a kormánynak kellene a gazdaságban egy komoly bérfelzárkóztatási programot megvalósítani. Nehéz lesz, mert a Magyarországon tevékenykedő multik nem szívesen mondanak le nyereségük egy részéről azért, hogy azt a munkavállalóknak jövedelemnövekedés címén kifizessék. De higgyék el, ezt a piac úgyis kierőszakolja. Nehéz lesz ez a kis- és közepes vállalkozásoknál is, miután az emelkedő költségeket nekik ki kell gazdálkodniuk. A kormány a korábbiakkal szemben jelentősebb mértékben emelheti a minimálbéreket, valamint a közigazgatásban és a rendvédelmi szerveknél dolgozók bérét, eközben csökkentheti a járulékokat, az adókat. Ám ez sem lesz egyszerű mutatvány, hiszen figyelni kell a költségvetési hiány alakulására is.

Hazánkban béremelésre van szükség, ami aztán kikényszeríti a gazdasági paradigmaváltást, vagyis azt, hogy magasabb értékű termelés valósuljon meg. Ebben komoly szerepe van az oktatásnak, amelyre még többet kell költeni, és a felnőttkori képzésnek, amely lényegében nincs.

Helyzet van: idejétmúlt a harmadik világban jellemző alacsony bér politikája. Elkerülhetetlen a munkabérek emelése, mert ha más nem, maga a piac kényszeríti ki. Lásd: sztrájkkészültség a Mercedes kecskeméti gyárában.

Helyzet van: muszáj alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez.