Az ellenzék túlkapásai és teljes jogi tudatlansága

A minden színvonal alatti ellenzéki tiltakozásokra, alapve­tően nem kívántam reagálni. Ezt egy barátom is megerősítette, mondván, hogy ezeknek a minősíthetetlen akcióknak a szintjére nem szabad leereszkedni. Most azonban sikerült a folyamatos „rabszolgatörvényezéssel” annyira feldühíteni, hogy a jogi abszurdumokkal szemben kénytelen vagyok felszólalni. Először a folyamatosan hallott „rabszolgatörvény” elnevezésről. Vadai Ágnes büszkén hivatkozik jogi végzettségére, amely valószínűleg igen régi, mert római jogi ismeretei eltűntek, hasonlóan képviselőtársaihoz, mert senkinek nincs fogalma a „rabszolga” szó jelentéséről.

A rabszolga a római jogban nem „ember” volt, hanem „dolog” (tárgy), akivel a tulajdonosa bármit megtehetett, meg is ölhette, el is adhatta. A rabszolga gyereke – a dolog „gyümölcse” – szintén a rabszolgatartó tulajdona volt. Valószínűleg a tiltakozó politikusok és tüntetők általános műveltsége nem terjed addig, hogy ismernék a világhírű amerikai Gyökerek című könyvet – és az annak alapján készített filmet –, amelyben még a 19. században is az Egyesült Államokba hurcolt – nem emberként kezelt – rabszolgák tragikus sorsát mutatják be.

Tisztelt ellenzéki képviselők; valóban komolyan gondolják, hogy A munka törvénykönyvének módosítása ezt a jogi helyzetet hozza létre a munkavállalók számára? Nevetségessé tették magukat a tudatlanságukkal!

Először néhány gondolat a túlórahelyzetről. Az ingyenmunkát a szocializmusban is kedvelték, emlékezzünk csak a kommunista szombatokra, a szocialista brigádmozgalomra, az építőtáborokra. Ugyanakkor a Kádár-rendszerben katasztrofális volt a munkaszervezés, a munkaidő törvényes kihasználása – leegyszerűsítve, a munka termelékenysége. Ezért olyan megoldásokra is kényszerültek, mint a GMK-k, a háztáji gazdaságok, amelyek jelentős túlmunkával valamelyest magasabb életszínvonalat biztosítottak a munkavállalóknak, akiknek viszont az egészségi állapotuk jelentősen romlott.

A multinacionális vállalatok hazai megjelenésével gyökeresen megváltozott a helyzet. Ők tökéletesen kihasználták a törvényes munkaidőt, gondoljunk csak a futószalagok mellett szinte robotként dolgozókra. Viszont a kemény gazdasági verseny miatt ők is végeztetnek túlmunkát, eddig alapvetően szabályozatlan vagy be nem tartott keretek között. Ez ellen a dolgozók eddig védtelenek voltak. Hasonló a helyzet a hazai kis- és közepes vállalkozásokkal, azonban mások a módszerek; számos dolgozót minimálbéren jelentenek be, de többletet fizetnek nekik, persze nem kimutatható módon. Ez a hosszú ideje fennálló állapot mindenképpen hátrányos a munkavállalók többségének.

Ehhez képest az új szabályok remélhetőleg rendezettebb, a dolgozók számára jobb helyzetet teremtenek. Igaz, hogy az évi kétszázötven órás túlórakeret négyszáz órára emelkedik, a túlóráztatáshoz viszont közös megegyezésen alapuló írásbeli megegyezés szükséges. Ez előnyös lehet, azt viszont teljesen életszerűtlennek tartom, hogy a túlmunkát a munkavállalók fogják kezdeményezni. A gyakorlatban a túlmunka mindig a munkáltatónak áll érdekében.

Egyébként a négyszáz órás túlmunkakeret uniós ajánlás, és információk szerint nem egy tagállamban heti ötvenöt–hatvan óra munkát végeztetnek, úgy, hogy nem is fizetik ki. Vagyis ha az ellenzék következetes lenne, Brüsszelben kellene tüntetnie az EU „rabszolgatörvényei” ellen. Ott viszont igencsak csodálkoznának a római jogi tudatlanságon és a tüntetés célján.

Az ellenzéki megnyilatkozásokat, akciókat egyébként is a teljes jogi tudatlanság jellemzi. Ez azért is megdöbbentő, mert jelszavaik szerint ők a „diktatúrából” a „demokratikus jogállamhoz” kívánnak visszatérni.

Erre néhány példa.

Az ifjú forradalmár, Fekete-Győr András büszkén közli az egyik televízióban, hogy ő a rendőrök felé füstgránátot dobott, a jó hangulat fokozására. Másnap pártjának szóvivője azt nyilatkozza, hogy aktivistáik a jövőben is élni kívánnak ezzel a módszerrel. Ajánlatos az ifjaknak megnézni a Btk. hivatalos személy elleni erőszakról szóló rendelkezéseit (Btk. 310. §). Ha ez a momentumos magatartás törvényes lenne, akkor a jövőben Latorcai János vagy Kövér László is könnyű szívvel dobálhatna füstgránátokat a házszabályt sértő ellenzék közé.

Nem kevésbé meglepő, hogy a volt miniszterelnök a Parlament lépcsőjén állva közli, hogy nincs más út, mint a lázadás. Ez a legsúlyosabb állam elleni bűncselekmények egyike, amelynek az előkészülete vagy fenyegetéssel megvalósuló alakzata is büntetendő (Btk. 256. §).

Pártelnök úr! Ez lenne az ön által elképzelt demokratikus jogállam?

Az ülésteremben lezajlott botrányos jeleneteket nem lehet a véleménynyilvánítás szabadságának, sem obstrukciónak minősíteni. Az ellenzéknek többféle joga van tiltakozni a számára nem tetsző törvények ellen, de ebbe semmiképp nem fér be az Országgyűlés tisztségviselőjének fizikai akadályoztatása, a miniszterelnök és a miniszterek zaklatása, a botránykeltés. Az számomra érthetetlen, hogyan lehet például a Parlamentbe egy képviselőnek szirénát bevinni és ott működtetni? Ha egy szakértő vagy egy civil csoport belép az épületbe, kétszeres igazoltatáson és szigorú átvilágításon esik át – helyesen.

Ez miért nem vonatkozik a képviselőkre?

Ami történt, semmiként nem sorolható a képviselői jogok közé, lejáratja a parlament tekintélyét, az ellenzék viselkedése balkáni színvonalra süllyesztette az intézményt. A történtek jogi minősítését nem kívánom elvégezni, de kíváncsian várom a Házbizottság és az ügyészségek döntését. Kíváncsi lennék Hadházy Ákos, Varju László, Kunhalmi Ágnes és Szél Bernadett hisztériás rohamait, provoká­cióit látván, hogyan fognak a történtek után a választóik vagy rokonaik szemébe nézni. Valóban joguk van a képviselőknek egy közintézménybe belépni és ott kérdéseket feltenni. Itt azonban erről szó sem volt, egy nyilatkozat beolvasását követelték, szinte fizikai erőszakkal.

Ha egy átlag állampolgár produkál hasonló jelenetet egy közintézményben, azonnal rendőrt és mentőt hívnak, és rendőri erővel beviszik egy pszichiátriára. A mentelmi jog csak a képviselői tevékenységével kapcsolatban illeti meg a képviselőt, köztörvényes bűncselekmény elkövetésekor, tettenéréskor nem, amely feltételek bőven fennállottak az említett esetekben.

Jegyezzük meg, hogy a köztársasági elnöknek vagy a miniszterelnöknek sincs joga bemenni a köztévébe és ott felolvasni egy nyilatkozatot. Az eljárás ilyen esetben az, hogy az illető személy sajtósa felhívja a televízió vezetőjét, aki kiküld egy forgatócsoportot, majd a nyilatkozatot a műsortervbe illesztve leadják. Elképzelhető egy hasonló agresszív jelenetsor Áder Jánossal vagy Orbán Viktorral? Abszurd feltételezés.

A köztévében lejátszódó botrány azért is abszurd, mert az RTL Klub, köszönhetően a képviselőknek és mobiltelefonjaiknak, „élőben” közvetítette az eseményeket, a képviselőknek tehát lett volna lehetőségük mindenféle botrány és hisztéria nélkül beolvasni követeléseiket.

Gondoljuk el, mi lett volna, ha sikerrel járnak? Ha Varju és Hadházy képviselő feltépi a stúdió ajtaját, majd beront Bangóné, aki a világosítókat és a bemondót félrelökve beolvassa a „nyilatkozatot”. S utána? Jöttek volna a sporthírek és az időjárás-jelentés? Nyilván nem, mert ilyen a világon egyetlen televízióban sem fordulhat elő, legfeljebb katonai puccs esetén egy afrikai banánköztársaságban.

Ezért követett el hibát az MTVA vezetősége, hogy nem kért azonnal rendőri segítséget. A rendőr hivatalos személy – szemben a biztonsági őrrel –, aki többféle kényszerítő eszközt vehet igénybe, akár országgyűlési képviselő esetében is, ha az bűncselekményt követ el. A rendőrök és a biztonsági őrök is példásan viselkedtek szerintem, az őröknek is joguk van erővel – nem erőszakkal, ami nem volt – eltávolítani a rendzavarókat. (Gondoljunk például csak arra, ha egy a futballmérkőzés közben berohan a gyepre egy rendbontó, azt leteperik a biztonságiak, és kiviszik a stadionból.) Itt megint csak az ügyészségnek lesz dolga, bár a végső kimenetelt tekintve nem vagyok optimista. Korrekten le fogják nyomozni az ügyet, vádat emelnek, majd a „független bíróság” felment mindenkit, aki a balliberális körhöz köthető (lásd például a Dopeman-ügyet.) Az az érzésem, hogy a kádári korszakból átmentett a nómenklatúra érinthetetlenségének elve a mai bíróságokon érvényesül.

Akkor a megyei pártbizottság, más esetben a Központi Bizottság hozzájárulása kellett egy „nómenklatúra-tag” elleni büntetőeljárás megindításához. Tudok olyan, ittas vezetés miatt elkövetett, két halálos áldozatot követelő ügyről, amelyben nem indítottak eljárást, és az elkövető zavartalanul gyakorolta tovább magas tisztségeit.

Itt tehát egy hosszabb ideje történő olyan botránycsinálást láthatunk, amelynek során az ellenzék, a tüntetők súlyos jogsértéseket követtek el. Magát A munka törvénykönyvének módosítását önmagában nem érzem jogsértőnek, az az Európai Unió gyakorlatához igazodik. Lényegében valóban többletjogokat ad a dolgozóknak, mivel a túlóra-megállapodást írásba kell foglalni, enélkül kötelezni sem lehet senkit többletmunkára. Jogsértések felmerülhetnek a végrehajtás során, itt azonban a munkavállalóknak többféle védelmi lehetőségük lehet, akár szakszervezeti segítséggel.

Bár a kormány kommunikációja valóban nem volt a legtökéletesebb a kezdeti időkben – életszerűtlen, hogy a dolgozók kérnének túlóra-lehetőséget –, az ellenzék és a tüntetők reakciója érthetetlen és súlyosan jogsértő.