Olvasóink megtudhatták a minap, hogy az úgynevezett magyar liberálisok feljelentést tettek – tesznek? Nem tesznek? Majd tesznek? Mégsem tesznek? – Bayer Zsolt újságíró kollégánk ellen a blogján közzétett, és az általuk gyűlöletkeltésre (Hassreden), izgatásra alkalmasnak ítélt – vélt, hitt, gyanított, gondolt, remélt – cikke miatt.
A tájékoztatást az úgynevezett Magyar Liberális Párt tette közzé hangos nevethetnékre ingerlő közleményben. Bayer kolléga válaszában egyszerűen „csodálatosnak” minősítette az esetet, majd a tényekre és a lényegre rámutatva újból, konkrét példákkal minősítette a hazai „liberalizmus” jelenkori paralitikus állapotát. Megengedve azt is, hogy a nemzeti/polgári jobboldal sajtója felől nézve bizony „csúnya dolog kurvaanyázni (Hurensohn), de be kell lássuk, hogy olykor helye van”.
Kétségkívül van helye. A kurva szót az ószlávból vették át őseink, a ma körülöttünk élő valamennyi szláv nép ismeri és használja (köztük járva nem árt óvatosan hangoztatni!). Első írásos felbukkanását 1355-ből ismerjük, amikor egy bajor krónikás szó szerint idézte a Nagy Lajos király által kölcsönadott háromszáz magyar íjász csatakiáltását a Zürich melletti ütközetből: „Veszteg kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket”.
Szubkultúránkban a magasztos, ünnepélyes „anya”, „szülőanya”, „édesanya” fogalmakhoz – sajnálatos módon – a régi idők óta hozzátapad a közönséges és alantas „kurva anyád” változat is. Szerencsére nem kell csak nekünk szégyenkeznünk emiatt: a mi nyelvünknél ezerszer elterjedtebb orosz és angol-amerikai beszédben, médiában mindennapos a használata, a közismert „kurva tvoja máty”, „motherfucker”, „fuck Your mother” formában. Jellemző előfordulása az indulatos, goromba „takarodj!”, „eredj!”, „húzzál!” kezdetű iránymutatáshoz kapcsolódik.
A legnagyobb tömeg előtti anyázás 1981-ben hangzott el a Népstadionban – továbbá az élő tévé- és rádióközvetítés révén országszerte –, a Magyarország–Norvégia válogatott futballmeccsen. Az akkori szövetségi kapitány az alapvonalnál tökölő hátvédet biztatta a „gyerünk már, a kurva anyád!” felszólítással, pont a riporter mikrofonja mellett.
Egy másik hírhedt közterületi elhangzása a pesti Vértanúk terén szervezett szocialista–liberális demonstráció alkalmával történt 2010-ben, a szónokként színre lépő Ungváry Rudolf részéről – „a kurva anyját annak, aki az én magyarságomat kétségbe meri vonni…” mottójú politikai hitvallásban – egy valamikori ötvenhatos elítélt, régebben nyelvtudománnyal is foglalkozó ember drámai végjátékaként, amint éppen elsüllyedt a kirekesztő, gyűlölködő, exkommunista csőcselék mocsarában. Külön megterheli az esetet, hogy az 1956-os vértanúk emlékterén megjelent az a pszichiátria határait feszegető pojáca is – Gyurcsány –, aki a történelem rövidzárlata folytán miniszterelnök volt a 2006. október 23-i rendőrterror idején, és egy óvatlan kiszólásában „kurva országnak” minősítette Magyarországot.
Egészen másfelől nézve, a 19. század legeredetibb költője és legvakmerőbb szabadságharcosa, Petőfi Sándor is használta ezt a kifejezést. Mégpedig a legmegfelelőbb helyen, és a máig érvényes időben a Mit nem beszél az a német… című versében: „Mit nem beszél az a német, / Az istennyila ütné meg! / Azt követeli a svábság: / Fizessük az adósásságát. // Ha csináltad, fizesd is ki, / Ha a nyelved öltöd is ki, / Ha meggebedsz is beléje, / Ebugatta himpellére!... // Ha pediglen nem fizetünk, / Aszondja, hogy jaj minekünk / Háborút küld a magyarra, / Országunkat elfoglalja. // Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat!... / Hadat nekünk ők izennek, / Kik egy nyúlra heten mennek.” A derék Sándor 1848. májusban költötte az indulatos poémát, s ha most közöttünk élne a szerző, a nemzetközi hitelintézetek vezetői és helytartói bizonyosan „reszketni méltóztatnának”.
A magyar nyelv minden ízlésre, hangulatra – és káromkodásra – alkalmas kifejező eszköz, mindenkor érdemes tanulni és gyakorolni.