Antall József emlékére

Huszonöt éve alakult meg az első szabadon választott Országgyűlés, ennek apropóján tartottak konferenciát a héten. Orbán Viktor miniszterelnök a hazai parlamentarizmussal kapcsolatos felszólalásában arra emlékeztetett, hogy 1990 tavaszán az Országgyűlésnek és a kormánynak nehéz feladata volt, hiszen ekkor még KGST-tagok voltunk, továbbá itt állomásoznak a szovjet csapatok. „Képviselőnek, kormányfőnek lenni nem volt életbiztosítás. Illő megemlékezni méltóan Antall Józsefről, aki átvezette hazánkat a slampos diktatúrából a képviseleti demokráciába.”

A volt kormányfő több mint húsz esztendeje halott, azóta sokan elemzik, hogy mi is az ő politikai öröksége. Most főként nem ezt tesszük, hanem – éppen a huszonöt éves parlamentarizmus kapcsán – emlékezünk máig ható erejére. Annál is inkább, mert azok, akik jelenleg a néhai miniszterelnököt méltatják, életében gúnyolódtak rajta, igyekeztek lejáratni minden fórumon. Nem lehet azonban ezt „csak” a baloldali vagy a liberális politikusokra és értelmiségre ráfogni; a jobboldalon is „leügynöközték”, „gőgös uramozták”, nagyképűnek tartották, sőt, a radikális vélekedések alapján: elárulta a nemzetét. Pedig az iménti állítások cáfolatára elég feleleveníteni életútját.

Kezdjük emblematikus mondatával. Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően állítólag azt mondta: „Most alámerülök, és kibekkelem őket.” A néhai kormányfő, akit osztályfőnöknek becéztek politikustársai, a karriert és a könnyebb boldogulást sutba dobva nem lépett be az MSZMP-be, nem jelentett másokról, mindvégig megvetette a szocializmust, a kommunista eszményképet.

Persze mondhatnánk azt is: ez volt a minimum. Antall József ugyanis régi nemesi családból származott, amely eleve adott egy közpolitikai „miheztartást” is.

Aki élt a szocializmusban, visszaemlékezhet arra, hogy valamirevaló pályafutást csak a párt jóváhagyásával lehetett befutni. S borzasztó nehéz volt értelmiségiként szakmai alapon bizonyítani. Antall Józsefnek ez sikerült. Amikor miniszterelnökké választották, úgy fogalmazott: lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Szavait kiforgatták, úgy állították be, mint egy területi revíziót akaró politikust. Miközben erről szó sem volt: a néhai kormányfő Európában képzelte el a magyarság jövőjét, de a nemzetről való gondolkodásból nem engedett.

Antall József szó szerint feláldozta magát a hazájáért: mindvégig tudta, hogy amit csinál, az csak kamikazekormányzás lehet, soha nem lehet népszerű a saját hazájában. Nyilvánvaló volt számára, hogy a politikai jobboldal veszíteni fog 1994-ben, viszont a cél az volt, hogy hosszú távon az egész nemzet nyerjen. Ugyanis az adósságra épített és jólétinek titulált Kádár-rendszert csak a tárgyalóasztal mellett lehetett legyőzni, a rendszerváltozás a közgondolkodásban máig nem történt meg. Miközben például az 1990-es benzináremelést a társadalom sokként élte meg, addig az utolsó szovjet katona távozását, valamint a Varsói Szerződésből és a KGST-ből való kilépést nem ünnepelte nemzeti ügyként a lakosság.

Amikor visszaemlékszünk az 1990-es Országgyűlés alakuló ülésére, ne feledjük, hogy nem lehetett pontosan tudni, mekkora is az államadósság, vagy az a mutató, amelyet az éves gazdasági teljesítményhez mérünk. Az államkincstár nem pusztán kifosztott állapotban volt, hanem hátrahagyott adósságlevelek nehezítették az Antall-kormány tevékenységét, amely csak úgy menedzselhette a teljes átalakulást, hogy törlesztenie kellett az adósságtengert. Ráadásul az átlagos halandó a folyamatból annyit érzékelt, hogy egymilliósra duzzadt fel a munkanélküliség, és csak a bizonytalanság volt a biztos.

Mire is kell elsősorban Antall József kapcsán emlékeznünk? Közjogi szempontból nézve keresztülvitte az 1848-as és 1946-os hagyományokon alapuló magyar alkotmányos berendezkedés helyreállításának koncepcióját. Ennek a lelke: a valódi népszuverenitás megnyilvánulásának előfeltétele egy új, a többpárti demokrácia viszonyaira szabott választójogi törvény, amelyet a hivatalban lévő parlamentnek kellett szentesítenie.

Szoros kapcsolatot ápolt Kohl német kancellárral, és 1990. októberi washingtoni szívélyes fogadtatása annak a jele volt, hogy hazánk egyértelműen a Nyugatra nyitott. Vagyis elfogadott volt Bush elnök szemében is. Bár külpolitikai orientációját alapvetően az ellenfelei sem vitatták, különböző erők, ahol tudtak, keresztbe tettek neki.

A közjogi berendezkedés kialakításában játszott szerepe elvitathatatlan, azonban az úgynevezett „gazdasági örökségét” máig is heves viták kísérik. Nem árt helyére tenni a dolgokat. Az első szabadon választott Országgyűlés fogadta el a piacgazdaság jogi kereteit szabályozó törvényeket (pénzintézeti törvény, számviteli törvény, csődtörvény), valamint hajtotta végre a bank-, hitel- és adóskonszolidációt. Antall József tervében gyors piacgazdasági átalakulás szerepelt, azonban a nemzetgazdaságra a korai kilencvenes években rengeteg negatív külső tényező hatott. A KGST- és exportpiacaink összeomlásától kezdve a délszláv háborúig „minden szinten szinte minden” összejött.

Közben igyekeztek úgy beállítani, hogy nem érdeklik különösebben a gazdasági kérdések, holott az országot néhány év alatt átvitte a piacgazdasági átmenet legfájdalmasabb szakaszán, amikor a működésképtelen vállalatok döntő része csődbe ment. Szerette volna beindítani a növekedést, valamint helyzetbe hozni a hazai vállalkozásokat – egyfajta pozitív diszkriminációval. Külföldi szakértők egykori vélekedése alapján az Antall-kormány gazdaságélénkítő politikája alkalmas lett volna a hazai piaci szereplők versenyhátrányainak kiküszöbölésére.

Sokan azért bírálják, mi több, kárhoztatják Antall Józsefet, mert nem tárgyalt az állam adósságának elengedéséről. Akik ezt teszik, tartsák azonban fejükben azt is, hogy Magyarország fő hitelezői nem a németek voltak, hanem az óvatosságukról és gyanakvásukról ismert japánok. Attól pedig, hogy eljátsszuk a megbízhatatlan adós szerepét, a hitelezők még nem engednek el nekünk semmit – a befektetők azonban elmenekülnek.

Antall József tette, amit tehetett.

Mégis az általa képviselt értékek közül az egyik legfontosabb a jogszerűségbe vetett bizalom és az ügyek jogszerű keretek közé helyezése, valamint a magántulajdon szentsége. Nem véletlen, hogy a polgári kormány megalakulásakor, 1998-ban Orbán Viktor miniszterelnök azt hangsúlyozta: az Antall-kormány jogutódjának tartják magukat.

Nyílt titok, hogy utódjának a korai kilencvenes években egy dinamikus fiatalt tartott. Akit úgy hívnak: Orbán Viktor.